Cult Of Luna – Eternal Kingdom

Az ötödik album hátteréül egy érdekes történet szolgál; a tagok a próbatermük takarítása közben egy régi, poros naplóra leltek „Tales from the Eternal Kingdom” címmel, mely egy bagolyemberekkel, démonokkal benépesített képzeletbeli mesevilágba kalauzolta el az olvasókat. A történet szerint egy mitologikus lény, a muzsikájával az embereket magához, ill. vízbe csalogató-, s fojtó Näcken a felelős valójában egy asszony haláláért, amivel a sorok íróját vádolták meg – a dolog pikantériája, hogy a történetet egy, a felesége megfojtása miatt elítélt ideg gondozóbeli ápolt, Holger Nilsson írta abban az elmegyógyintézetben, mely később a banda próbatermének adott otthont, ahol is azok megtalálták a memoárt.

A korábbi hosszas felvezetésekkel szemben szinte in medias res módra nyitó Owlwood mondanom se kell, remek hangzásba burkolva adagolja a jellegzetes ősmasszív gitártémákat, s Klas Rydberg is hozza a tőle megszokott üvöltéseket, ám már itt megfigyelhető, hogy a lemez felépítésében, s karakterében is más, mint elődje, a 2006-os Somewhere Along the Highway. Nem csak a direktebb albumkezdés, s a rövidebb dalok miatt; az előző két lemezre jellemző hosszú elszállós jammelések és dallamos építkezések jobbára eltünedeztek, ill. átalakultak; a metalosabbra vett idei művön szerepüket többnyire kétperces átkötők vették át, mint a fúvósokkal megturbózott The Lure, az elektronikus Österbotten, vagy az Ugín, melyet (westernes?) hangulata miatt az oldalunkon korábban bemutatott Junius egyes dolgaihoz tudnék kapcsolni. A fennmaradó játékidőt többnyire a masszív, morózus témák ismétlésére épülő szerzemények teszik ki, melyeket a szigorúbb megfogalmazás ellenére sem igazán tekinthetünk visszatérésnek a The Beyond, ill. a s/t lemez fogcsikorgató világához, inkább fogalmaznék úgy, hogy a Cult Of Luna kelléktárának legjellegzetesebb megoldásait, építőelemeit vonultatják fel. A korábbi tudatos, következetes dalfelépítések helyett – melyek oly nagy szerepet játszottak a feszültségfokozásban, s a dalok határozott ívének kialakításában – most a monotonabb, helyenként bizony túlnyújtott témaismételgetések dominálnak, így a korábbi felkavaró, katartikus töltet eléggé hiányzik, s a hosszan csordogáló elszállások leredukálása miatt is fanyaloghat az, akinek az olyan dalok jelentik a svédek legnagyobb pillanatait, mint mondjuk a Finland vagy a Waiting for You. Őket a sort folytató címadó, vagy épp a Mire Deep sem fogja meggyőzni, s nekem is tovább tartott megbarátkozni ezekkel az új számokkal, holott mindegyikben vannak minőségi pillanatok. Olyan gyönyörűen kibontakozó témafolyamot viszont kevesen tudnak írni, mint amilyennel a CD leghosszabbjának számító Ghost Trailben találkozhatunk; az egymásra épülő, terebélyesedő gyönyörű melódiák a lemez csúcspontját jelentik, mikor pedig bekapcsolódik Klas durva éneke, az libabőrös élmény. A szinte elviselhetetlenségig fokozódó szívfájdító dallamok egy pillanat alatt elpattannak, s lágyan kipengetett hangok simogatnak, nyugtatnak meg, miközben a háttérben egy falióra üti el az időt; az utolsó percekben pedig a kirobbanó kakofonikus zúzás viszi a prímet. Mesteri, egyike a valaha írt legjobb daluknak! A másik csúcspontot számomra a drámai Curse remek doomos gitártémái jelentik, melynek kiábrándultsága a Salvation lemez legjobb pillanatait idézi, ám ezen kívül kevés a zseniális, libabőrös pillanat, most inkább a masszív zúzásban jeleskednek.

Ahány emberrel beszélgettem az utóbbi időben a Cult Of Luna kapcsán, annyi variációt hallottam a legjobb albumukra, az tehát mindenképp pozitív, hogy nem lehet egyértelmű döntést hozni e téren, eszerint mindegyik lemezük szolgál értékekkel. Az is elképzelhető, hogy valakinek pont az Eternal Kingdom lesz a kedvence, ha most ismeri meg őket, számomra azonban, – noha egyre közelebb került hozzám – nem ez lesz a legjobb megnyilvánulásuk, maradok a korábbiaknál. Mindettől függetlenül az Örökkévaló Királyság egy jó lemez, a Cult Of Lunának bizonyítani már semmit nem kell, legfeljebb azt, hogy hamarosan ismét útjukba ejtik kis hazánkat.

8/10.