Crossfaith – The Dream, The Space

Hatalmas, konkrétan behozhatatlan előnye a Crossfaithnek a többi hasonló zenekarhoz képest, hogy meg lehet hallgatni, ami valljuk be zenénél elvárható tulajdonság. Meglepő módon vannak riffek, még ha ötvenmillió-hatszázhuszonhétszer eljátszott metalcore standardokról van is szó, sőt még breakdown-túltengéssel sem kell számolni. Ráadásul az, hogy egy szám (Demise and Kiss) kivételével sehol nem találkozunk tiszta nyivákolással, szintén pozitív. A szintetizátor használata is rendben van, amikor éppen nem az istállótrance megy, sőt néha még az Arsonists Get All the Girls neve is előugorhat, de persze semmilyen szinten nem közelíti meg őket a zenekar teljesítménye. Ezek alapján úgy hangozhat, hogy egy relatíve korrekt koronggal van dolgunk, de azért ez sajnos nem így van: attól még, hogy a zenekar túllép a vállalhatatlanság határán, még mindig csak a már hallgatható kategóriára elég a teljesítmény. Ugyanis izgalmakat nemigen fogunk találni a korongon. Minden dolgot hallottunk már ezerszer, és attól még, hogy nem vérzik a fülünk, a szánk sem fog mosolyogni, valamint egyik szám se különül el különösebben a másiktól. Igazából ez egy teljességgel ártalmatlan, átlagos lemez, amely annyival emelkedik ki társai közül, hogy nem követi el azok hibáit, de abban elbuknak, hogy ízt adjanak zenéjüknek, még ha talán törekednek is rá.

Olyan ezt a lemezt hallgatni, mintha menza fasírtot ennénk, miközben ingyen utalványunk van a Gundelbe. Ettől függetlenül, mivel egy újszülöttnek minden vicc új, a stílus ismerkedői inkább ezt hallgassák, mint teszem azt, a Rise Records klónhadseregét, ha már feltétlen muszáj ezek közül a party metalcore zenekarok közül választani – bár akár fordulhatnának az Enter Shikarihoz is, hogy igényességgel is találkozzanak. Én inkább azt mondom, menjenek nyugodtan bulizni péntek este, viszont zenehallgatási célzattal hanyagolják az ilyesmit, annyi jó zenekar van, hogy egyszerűen drága az idő ehhez hasonlókra pazarolni. 5 pontot érne a lemez a teljes átlagossága miatt, de sajnos felkerült a végére egy kifejezetten rossz Prodigy feldolgozás – amely egy szintén érthetetlen trendre példa, a más irányzatok dalainak teljesen funkciótlan feldogozására – amit büntetni kell, így ez csak egy négy és félre jó.

4.5/10