Crime in Stereo – I Was Trying to Describe You to Someone

Tracklist:

1. Queue Moderns
2. Drugwolf
3. Exit Halo
4. Not Dead
5. Odalisque
6. Young
7. Type One
8. Republica
9. I Am Everything I Am Not
10. Dark Island City
11. I Cannot Answer You Tonight

Hossz: 39:57

Kiadó: Bridge Nine

Webcím: Ugrás a weboldalra

Talán egyik Crime In Stereo (továbbiakban CIS) lemezt se hallgattam meg annyiszor, mint az újat. Talán az összes Crime In Stereo lemez jobban tetszett, mint az új. Bár ez a két mondat látszólag nem nagyon fér meg egymás mellett, de ha hozzáteszem, hogy ijesztően sokat próbálkoztam az I Was Trying to Describe You to Someone-nal (továbbiakban: ’Someone), talán érthető a sok hallgatás. Volt már pár olyan album, amivel rengeteget küzdöttem, hiszen anno a Poison the Well-től a Versions, vagy a Converge You Fail Me-je sem adták magukat könnyen, de mindkettőnél volt egy olyan pillanat, mikor felbukkant a villanykörte, és át tudtam magam adni a daloknak. Persze ért már ilyen téren kudarc is (pl. a tavalyi Thrice), szóval 0 vagy 1 alapon működik ez a dolog, de a ’Someone bebizonyította, hogy vannak törtszámok is.

Mivel nem 2007-et írunk, így különösebben nem térnék ki a CIS nagy váltására, hiszen az első két nagylemez régisulis, dallamos hardcore-jában egyszer csak megjelent a szintén Long Islandben székelő Brand New hangvétele. Persze az Is Deaddel még semmi gond nem volt, pont olyan remekül emészthető, kissé érettebb, sötétebb anyag lett, mint Lacey-ék aktuális lemeze, sőt, még jól is állt nekik az a vonal, csak hát ki gondolta volna, hogy a mindkét zenekarnál producerkedő Mike Sapone a CIS-ben kvázi hatodik tagként funkcionál: amikor a Brand New váltott, váltottak Dunne-ék is, és 2010-ben ott kötöttünk ki, hogy a fiúk negyedik, elképesztően ronda borítóval megáldott nagylemezét egy szigorúbb kritikus nyugodtan nevezhette Daisy b-oldalnak. A műfaji váltások nyilvánvalóak: a hardcore itt már nem jelenik meg, sokkal inkább egy nagyon fura, picit talán poszt-hardcore-os, grunge-os indie rockról beszélhetünk, ami egy az egyben idézi meg azt, ami tavaly a Brand New-ból lett, néha még az amúgy az eddigieknél változatosabb énekhang is megtévesztő tud lenni. Gyakran elfojtott, néhol torzított vokál, zajos megszólalás, indie-s slágeresség (Not Dead, Type One), és még megkapjuk a halk, szinte suttogós balladát is a Dark Island City-vel. Ezek a dalok nagyon tudatosan váltják egymást, egy sokoldalú, mégis egységes összképet eredményezve, a két legfogósabb dal például ügyesen fogja közre a DIC-Young kettősét, ahogy a záró I Cannot Answer You Tonight is tökéletes zárása az albumnak, és úgy általában minden dalon érződik, hogy nagyon rutinos zenészek írták őket, akik meglepően sokat tudnak az indie rockról – csak épp egy másik zenekar indie rock értelmezéséről.

 

Izgalmas, és a kísérteties Daisy-hasonlóság ellenére sem egy kiszámítható lemez a ’Someone, nem kapunk annyi zajt tőlük, mint szomszédaiktól, és az összhatás sem tud annyira a falhoz szegezni, nincs meg az az érzés, mint a Noro utolsó hangjainál. Azt viszont így is elmondhatjuk, hogy ez a korong is magán hordozza a „felnőttség” összes előnyét és hátrányát, tapasztalat és átgondoltság szemez a mérleg másik oldalán ülő szikársággal, és a játékosság hiányával. Egyszerre volt várt, és váratlan húzás ez Hallbertéktől: vártuk, hiszen már az Is Dead is a Brand New-t követte, és meglepett minket, hiszen a CIS zeneileg azért távolabbról érkezett a mostani vonalhoz, még ha a Selective Wreckage valamennyire össze is kötötte a két stílust. Nem gyulladt tehát ki a villanykörte, de azért erősen pislákolt, mondjuk háromnegyedes értékkel: az egyediség hiánya nem túl szép, de azért nem szabad ezt Daisy b-oldalnak degradálni. Ez inkább a kettes cd.

 

7.5/10