Counterparts – The Current Will Carry Us

Elsőként a Jumping Ship című tétel került bemutatásra a lemez felvezetőjeként, amihez nem sokkal később a klip is megérkezett. Ezzel engem meg is győztek arról, hogy nem lesz gond az albummal sem. Nos, ehhez képest eleinte kicsit nehézkesen ment a barátkozás az új anyaggal. Első hallásra például a debütöt remekül végigkísérő sűrű csordavokálok hiánya tűnt fel. Illetve vártam volna valamivel több tiszta éneket is (ha már egyszer olyan jól megy nekik), de végül néhány hallgatást követően megbékéltem ezekkel, sőt, ez utóbbiért azt hiszem rendkívül hálás is vagyok. Hiszen joggal tartott attól mindenki, hogy mennyiben fogja a zenét befolyásolni a nagykiadós szerződés. Ugye láttunk/hallottunk már olyat, hogy egykori kedvencekből hogyan lett középszerű, trendkövető panelgyűjtemény, miközben a régi súly már csak egy megkopott régi emlék. Ennek tükrében már tavaly is új kedvencet avathattam dallamos hardcore kategóriában, ahol ráadásul igencsak vastag szerepet játszik még a pozitív mondanivaló, illetve pozitív kisugárzás is. Ezek a srácok piszkosul jó dalokat tudnak írni, és ami talán mindennél fontosabb, minden egyes dalukban érződik a szív és a lélek!

További pozitívum, hogy nincsenek fölöslegesen túlnyújtva a számok hossza sem, egyetlen esetben sem érjük el a négy percet, az album hossza is stabilan 35 percen belül van. Ez pedig garancia arra, hogy amint a végére érek a korongnak, rögtön elölről kezdjem az egészet. Néhány napnyi ismerkedést követően eljutottam arra a szintre, hogy semmi mást nem vagyok hajlandó hallgatni, esetleg a tavalyi album figyel még be időnként. Egymás mellé téve a kettőt pedig magabiztosan jelenthetem ki azt, hogy nem okozott csalódást a csapat, egy rendkívül feszes, erőtől duzzadó 11 számot tartalmazó gyűjteménnyel ajándékoztak meg minket, amiért én újfent rendkívül hálás vagyok. Igaz ami igaz, a Prophets több emlékezetes, kiugró dalt/témát hozott, azért itt sincs okunk panaszra. Elejétől a végéig sikerül tartani a magas színvonalat. Egyébként ha kedvencet kéne avatnom, akkor az az MMVII, Optimist, Jumping Ship hármasa lenne. A szélvészgyors hardcore témák mellett szerencsére felüti fejét itt-ott némi Misery Signals hatás is (ahogy már a Prophetson is anno), ami ismételten rendkívül nagy plusz nálam.

Nem elhanyagolandó tény még, hogy a szövegek tanulmányozására is érdemes rászánni pár percet, hiszen átlagon felüli tartalommal sikerül még akkor is megtölteni a sorokat, ha nem éppen a legeredetibb témákról is van szó. A Pedestal például remekül megfogalmazza az egykori bálványokban történő csalódást, illetve azt a faramuci helyzetet, amikor az ember egész egyszerűen lekörözi az egykoron oly csodált példaképet. „I’m looking back on those I once looked up to, and I can’t help but feel that I’m looking down.” Egyébként nagy általánosságban az útkeresés témakörét járja körül Brendan Murphy énekes, és még ha helyenként keserű sorokba is botlunk, nagy összességében mégis a pozitív életszemlélet és a mindenáron tenni akarás lengi át az album egészét. És akkor ott van még a gyönyörű borító is, csak hogy tovább folytassam a The Current Will Carry Us éltetését. Én csak remélni tudom, hogy a mennyiség továbbra sem fog a minőség kárára menni, és akkor még sokáig örömünket lelhetjük ebben a remek kis csapatban.

No one feels good forever. Not even me. But this doesn’t give us an excuse to allow ourselves to become useless like the rest. We will turn our hatred into something to be proud of. We will make life worth living.

9/10