2012. június 5.
Tracklist:
1. Dark Age Of Technology (4:15)
2. Engrams (1:52)
3. Möbius Pt. I (4:29)
4. Möbius Pt. II (4:55)
5. Möbius Pt. III (4:50)
6. Cloud City (4:21)
Az egyszemélyes projectek legalább akkora népszerűségnek örvendenek manapság, mint amekkorának maga a djent –remek párhuzam vonható e két dolog között, hiszen rengeteg virtuóz gondolja úgy, hogy ebben a stílusban képes egyedül is kiváltani egy teljes banda legénységét, mindezt úgy, hogy a végeredmény is kellemes legyen a fülnek. Ez sajnos csak elméleti síkon tűnik ilyen egyszerűnek, megszámlálhatatlan próbálkozás fulladt kudarcba a megvalósítás folyamata során, de szerencsénkre akadnak elegen, akik minőségi produkciót képesek kikényszeríteni egymagukból is. A Chimp Spanner név pedig garancia erre, ugyanis nem véletlenül sikerült kiemelkednie a gyakran monotonná laposodó djent lemezek köréből. Paul Oritz áll az egyszemélyes formáció mögött – gitárosként, basszusgitárosként maga rögzíti szerzeményeit, de a dobok leprogramozását és a felvétellel járó egyéb feladatokat is ő látja el. A korábbi két lemez (az Imperium Vorago 2004-ből, illetve az 5 évvel későbbi At The Dream’s Edge) bebizonyította, hogy van létjogosultsága Paul zenéjének, ezt az élőben nyújtott teljesítmény pedig még inkább megerősíti (tavaly decemberben nálunk is elcsíphették az érdeklődők). Három évet kellett várnunk arra, hogy megtudjuk hova is vezetnek ezek a bizonyos utak.
Ez a három év ugyan nem volt rövid, de ahogy mondani szokták; a minőségi munkához idő szükségeltetik. Azt már itt az elején le is szögezhetjük, hogy az All Roads Lead Here minőségi alkotás lett. Paul odafigyelésének és igényességének köszönhetően nagyszerű a hangzás. A gitárok tisztán és élesen dübörögnek, néhol a legkülönfélébb effektek facsarják a végletek felé. Legyen szó az elengedhetetlen mély ritmusokról a háttérben, a tiszta gitárok csilingeléséről vagy a szólók során használt élesebb effektekről, mind-mind csaknem tökéletes megszólalást kapott. A djentre oly jellemző tiszta, csiszolt, már-már laboratóriumi hangzás tehát sugárzik a lemezről. Maguk a témák pedig kellőképpen érdekesek, és újként hatnak. Szerencsére nem csupán véletlengenerátorral megalkotott tört ritmusokat kapunk, mint a legtöbb gyengébb próbálkozás esetében, hanem megjegyezhető, illetve magával ragadó ötletek sokaságát. Persze a zene alapja főként ez a megkerülhetetlen játék a gitárok legmélyebb húrjaival, kellő mennyiségű dallamot és szóló részt is belezsúfolt, emiatt csak nagyon kevésszer jut eszünkbe az, hogy már megint egy ’dan dan dan dandan dan’ alapú szám következik. A dobtémák illeszkednek a gitárokhoz, de leginkább csak az alap ritmus elengedhetetlen kellékei, kevesebb nyakatekert megoldással találkozhatunk, mint mondjuk az Animals As Leaders esetében. Ha már itt tartunk, meglehetősen gyakori az összehasonlítás Tosin Abasi bandájával. Az tény, hogy hasonló stílusban mozognak, mégis teljesen más zenéről van szó. A Chimp Spanner inkább a tradicionálisabb progresszív, illetve djent elemeket használja fel, kevesebb a meghökkentő technika, viszont ugyanúgy képes megfogni az embert, mint a nagy testvér. Van lélek a zenében, kellőképpen változatos és magával ragadó. A változatosságra jó példa lehet a záró szerzemény, a Cloud City, megannyi hangulatú tétel keveredik ez alatt a négy és fél perc alatt. Zsenialitásban Paul talán Tosin mögött lépdel néhány lépcsőfokkal, de mindenképp felfelé halad.
Az EP 24 perce magáért beszél, a hat szám – a pontosság kedvéért öt, hiszen a második szerzemény, az Engrams inkább egyfajta átvezető – jól felépített és kellőképpen egyben van. Magával ragadó atmoszférával van felvértezve, amely feledteti azt a néhány unalmasabb részletet, ami a stílus miatt kötelező ritmizálásból fakadhat. Így ugyan nem tökéletes, de az utóbbi idők egyik legélvezetesebb instrumentális alkotását köszönhetjük Paulnak.
8/10
