Cenobite – Reckoning

A Cenobite név a horrorfilmek szerelmesinek nem csenghet ismeretlenül a Hellraiser által, a történet dióhéjban; egy dobozkészítő megleli a földi örömökön túli világ kapuját, melyet egy kockában rejt el, s csak az léphet át ezen, aki azt megfejti, kinyitja. Természetesen az emberi mohóságnak ára van, s lakolni kell a merészeknek, hiszen az ezen túli világ szürrealista és szadista hajlamú, itt az öröm a fájdalom és a cenibitok kétes-kéjes birodalma… a névválasztás ebből kifolyólag sejtetni véli, – hogy bár a vokálok terén (Zsófi) Hernádi Judit lánya erősít, mégsem a populáris dolgot kapjuk, éppen ellenkezőleg! Mint dadaista tagadók fejest ugranak az antikommersz fortyogó lázadásába, és amit kapunk, az nem annyira emberi.

Az Intro stílusszerűen a már említett filmből kiragadva vezet be egy maximálisan vegetatív és mostoha világba, amiből egyenesen egy zajos és vontatott vonaglásba esünk a Fallen War által, a zene egyszerre zaklatott és zajos, megtartva néhol egy szomorkás temetős dallamot. A vokál viszonylag olyan mint a zene; egysíkú, ám ettől függetlenül Zsófi pár helyen nagyon jól játszik el a mély hörgéssel, és az emeltebb károgással, ha vinne bele dallamos tiszta éneket is, s ezeket extrémen váltogatná, akkor ott lennénk, ahol Karyn Crisis, a Crisis frontembere. Bár így is szép kis teljesítmény ez, kishazánkban mindenképpen kísérleti és barátságos gondolat, már amennyire az lehet…
A Desert szinte ott hagyja abba, ahol az előző nóta befejezte, lassú, vontatott, keserű és a végletekig pesszimista, 2:20-nál egy nagyon fasza begyorsulás van, nem véletlenül játszottak anno a Vader előtt. Aztán újra belassul, és haldokló betegségével újra és újra megerőszakolja magát, a néha hamisan szóló dallamokkal, melyek csak erősítik a kitaszított és önmagába süppedt lelket. A zene igencsak monotonon hat, holott akadnak benne technikázások és váltások is, ám olyan mélységből szólal meg, mint a Crowbar és kb. olyan lassú is, annyi különbséggel, hogy itt a számok eléggé elnyújtottak. Kell pár hallgatás, mire megjegyezzük, mi-hová kerül, s nem a sebesség mámora végett, hanem mert közben elsiklik a korong, és ez az anyag legnagyobb hibája!
The Hermit se lesz más, lassan indít, aztán begyorsít, a grindcore jelző talán nem állná meg a helyét, de a masszív death metal annál inkább, ám a doomosság itt sem várat magára nagyon sokat, és a cinek hangja túl élesen hat. Majd újra gyors, újra lassú, s persze mindvégig beteg, akár a tüdőbajos asszony melle, nem pornográf; csak egyszerűen megdöbbentő…
A Cemetery Mud is a már leírt érzéseket erősíti meg (bár itt tiszta dallammal kezdenek), egy-két nagyon jó és erős beindulással, ahol szinte már black-deathnek hatnak a vokálok, majd grindosan tépnek, majd halál… vagyis a már jól ismert vonagló doomság, ez és a Fallen War a legerősebb tétel a lemezről, bár mindkettő, ha egy-két perccel rövidebb lenne, máris befogadhatóbb volna.
Na és elértünk a kulcsszóhoz! Befogadó… nem lehet egyértelműen nyilatkozni a hangzásról, a hangszerhasználatról, s a technikai tudásról sem, ennek oka, hogy nagyon nehéz és súlyossága ellenére lebegő téma, olyan akár némely kortárs festmény; azt magyarázol bele, amit csak akarsz, hiszen csak önkifejezés, melynek megértése a hallgatón/ befogadón múlik (szándékosan használtam ez utóbbit, hiszen 100 emberből, ha 10 el tud benne őszintén mélyedni, akkor sokat mondtam).
A zenei körülírással is feladták a leckét amúgy, szerintük noisecore, s bár ez a stílus nagyon tág, azért én egyértelműen ezt nem tudnám ráhúzni, van ebben egy jó adag doom és death metál, némi rawcore és egy csipetnyi black metál jelleg is, amit összefoglalva egyszóval lehetne definiálni: BETEG!
Buzzov-en a zaklatottsága végett, destruktívsága leginkább régi Neurosis, depresszivitása talán az első End Of Green, s mélysége Crowbar, a vokál stílusa pedig Crisis, s minden egyéb fertőzés…
Az Unspeakable Cults címmel illetett bonuszként felkerült nóta se változtat már semmit az eddig leírtakról, bár ebben is akadnak nagyon sulykoló és igazán pörgős részek.

Zárásképpen: tanácstalan vagyok… tetszik is meg nem is, jó is és nem is… hmm, sokat kell érlelni, s talán a végén szép kis húsevő növénykéd lesz vagy egy ingyen útleveled a földi örömökön túlra!

10/ 8.7 (értékes, de nehéz és nehéz; kihívás befogadni és élvezni)

Az anyag még hivatalosan nem jelent meg, nyomdai munkák vannak vissza és anyagi egyeztetések, előreláthatólag 500 példányszámban fog kijönni.