Cave In – White Silence

Cave In: White Silence

Tracklist:

1. White Silence
2. Serpents
3. Sing My Loves
4. Vicious Circles
5.  Centered
6. Summit Fever
7. Heartbreaks, Earthquakes
8. Iron Decibels
9. Reanimation

Hossz: 35:44

Megjelenés: 2011. május 24.

Kiadó: Hydra Head Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Nem jut eszembe olyan zenekar, ami egy újraegyesülés után valamilyen szempontból ne lett volna illúzióromboló. Nem jut eszembe olyan zenekar sem, akik egy újraegyesülés után vitán felül a korábbi életmű mellé állítható lemezt hoztak volna össze. Olyan pláne nem, hogy az új lemez meccsben lett volna a legjobb lemezeikkel. Igaz olyan sem jut eszembe, hogy bárki valaha is ilyen elvárásokat támasztott volna egy újjáalakulással szemben. Steve Brodskynak volt három éve gondolkozni. Neki eszébe jutott ez-az.

Cave InBrodskynak eszébe jutott, hogy volt egy zenekar, amivel többet értek el, mint az összes különböző oldalhajtásával együttvéve. Mikor 2006-ban a Cave In szünetet jelentett, nehéz volt eldönteni hogy örülj neki, vagy sajnáld. A poszt-hardcore egy fontos és abszolút karakteres zenekara lépett vissza, ugyanakkor távolról sem volt feddhetetlen a munkásságuk és az irány, amin haladtak. Mikor 2009-ben az újraaktivizálódásról megindultak a hírek megint nehéz volt dönteni. Ritkán sül el jól az ilyesmi, és ezt a 2009-es Planets of Old EP sem cáfolta csípőből, ugyanakkor a színtér folyamatai alapján szükségessé váló színfolt került vissza a műfaj palettájára.

Brodskynak eszébe jutott, hogy az ISIS nem tudta megcsinálni, hogy vállalható átmenetet képezzen a súly és az érzelmes dallamosság közt. Ha egyszer nekik mindkét vonalról megvan a hozzávaló, miért ne csinálnák meg ők, most, hogy az ISIS már úgysem fog kesztyűt húzni?! A White Silence az első pillanattól kezdve súlyosabb az összes űrrock Cave In lemeznél, kevésbé dallamos, mint a Jupiter utáni lemezek, de amikor mégis az, akkor tökéletes, sokkal precízebbek és kidolgozottabbak az ívek és a hangulatképek. És a lemeznek is íve van. Hibátlan íve, pont 9 számra és pontosan 35 percre és 44 másodpercre görbítve. És persze a zenekar is, és az album is túllép az “ami az ISIS szeretett volna lenni” szerepen, de emellett abszolút elfeledteti velem, hogy volt Wavering Radiant.

Brodskynak eszébe jutott, hogy sokára jön még az új Mastodon lemez (ha egyáltalán kijön idén), addig ezt a lyukat is be lehet tölteni. A lemez alapvetően is elképesztően durván szól, de néhány szám tényleg olyan, mintha az armageddon, az ősrobbanás és Zámbó Jimmy váratlan visszatérése mind egyszerre történne az arcodtól 13 centire (pl. Serpents – csak nekem ugrik be a főriffről a Creeping Death?). Egyes számok (pl. Vicious Circles) ugyanúgy körzőszerűen metszik a zenei számegyenest és sürítik az így kapott intervallumot egy pontba 1985 és 2015 közt, mint ahogyan a Mastodon szokta tenni, de szerencsére azért (néha ipeghogycsak, de) megmaradnak Cave In számoknak.

Cave InBrodskynak eszébe jutott, hogy lehet úgy is érzelmes és pátoszos egy szám, hogy nyitva marad a hallgató szeme, és nyálfolt sem dagad a ruháján/székén/asztalán/párnáján/szomszédján a dal végére. A Perfect Pitch Black és az Antenna is tömve volt felesleges és unalmas számokkal, vagy legalábbis a számokban felesleges és unalmas epizódokkal, a White Silence-en viszont egyetlen pillanatnyi üresjárat sincsen.

Brodskynak eszébe jutott, hogy mire jó a tüdeje, a torka és a hangszálai. És Caleb Scofield bőgős és Adam McGrath gitáros tüdeje, torka és hangszálai. A vokáltémák aránya végre visszatolódott az üvöltések felé, és úgy üvölt a zenekar, mint ahogy azt az első két Cave In lemezen tette: telten, erősen, sűrűn. Az általam hangsávon alapvetően megvetett szűrők/effektek is egészen jól működnek, nem vesznek el a lényegből, de nem is teszik szintetikussá. Ráadásul ezen az albumon szokatlan módon a tiszta énekdallamok is jók, az új lemezen lévőkkel együtt így már legalább 6 darab ötletes és eredeti énektéma szerepel a Cave In diszkográfiájában.

Azt hiszem Brodskynak eszébe jutott, hogy milyen is volt fiatalnak lenni. Annyira energikus és tartalmas a White Silence, hogy nehéz elhinni, hogy ugyanazok az emberek készítették el, mint az utóbbi három nagylemezt. Ráadásul ettől még Cave In lemez is tud maradni, annak ellenére, hogy nyilván lesznek, akiknek sérteni fogja a fülét a sok zaj, üvöltés és morcosság, nem hiszem, hogy a pálfordulás utáni Cave Inért rajongók többsége nem fogja szeretni. Ha egy ilyen lemezhez minden fontosabb zenekarnak fel kell oszlania, azt kérem karácsonyra, hogy az összes kedvenc zenekarom hagyja abba a zenélést pár évre.

9.5/10