Bury Tomorrow – The Union Of Crowns

Tracklist:

01. Redeemer
02. The Maiden
03. Lionheart
04. Message to a King
05. An Honourable Reign
06. Knight Life
07. Royal Blood
08. Bitemarks
09. Abdication of Power
10. Kingdom
11. 1603
12. Sceptres
13. Vacant Throne
14. A Curse

Hossz: 54:50

Megjelenés: 2012. július 13.

Kiadó: Nuclear Blast

Webcím: Ugrás a weboldalra

Még mindig nem kell nyomós érveket felhoznia annak, aki manapság metalcore banda alapításán gondolkozik, pedig a jövendölések szerint jó pár éve ki kellett volna halnia ennek a zenei irányzatnak, de mivel még a nu metal is talál olyan személyeket, akik úgy érzik, létjogosultsága van a műfajnak 2012-ben, így nem hibáztathatunk senkit, ha metalcore alapokat felhasználva próbál meg érvényesülni. Főleg azután, hogy a Bury Tomorrow 2009-es nagylemeze képes volt még úgy is tömegeket megmozgatni, hogy az énekes hangszínén kívül semmi érdemlegeset nem tudott felmutatni, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy a Nuclear Blastos debütjüket felfokozott várakozás előzze meg.

A sikert persze nem bízták a véletlenre, hiszen egyre-másra dobálták ki a klipeket az albumhoz, így a The Union Of Crowns sem úszhatta meg anélkül, hogy a megjelenése előtt már két dalt videó formájában közre adjanak róla, amelyek kellően felvázolták, hogy mi lesz más az új lemezen: semmi. Ismét Daniel Winter-Bates hangja és dallamai viszik hátán a lemezt, mivel a metalcore témákon edződött gitárok semmi olyat nem mutatnak, amitől egy kicsit is izgalomba jönne bárki, aki hallotta akármelyik Killswitch Engage albumot életében. Az első néhány szám után még akár frissnek és szórakoztatónak is hathat az egész, azonban az öt perc híján egy órás (!) kiadvány annyira befullad a végére, hogy az újrajátszás gombot csak a legelvakultabb rajongók fogják megnyomni mégegyszer. A legnagyobb probléma tehát nem az, hogy csak az énekre támaszkodik az album, hiszen az In Fear And Faith debütáló nagylemeze is tudott ezzel a recepttel szórakoztató lenni, hanem az, hogy olyan adagban próbálják meg “letolni a torkunkon” a metált, hogy a legjobb esetben is öklendezés lesz a vége. Arról nem is beszélve, hogy az 1603 és a záró Curse pillanatnyi lírai betétein kívül nincs olyan rész, amely egy kis időt hagyna, hogy felfogjuk az addig hallottakat. A fő koncepció persze érthető: próbálták az alapból dallamos metalcore slágeres oldalát megfogni, de annyira ragaszkodtak a műfaj sablonjaihoz, hogy még az egyetlen dolog iránt is elvesztjük az érdeklődésünket, amivel ki tudnának tűnni a tömegből. Ilyen esetben pedig még az is mellékes, hogy a Daniel dallamai kevésbé ülnek, mint a Portraits esetén, de 55 perc után arra sem fogunk emlékezni, hogy épp mit is hallgattunk. Egy nagyon alapos szelektálással sokkal többet ki lehetett volna hozni a The Union Of Crownsból, és az így felszabadult időt arra fordítani, hogy a meglévőket egy kicsit emlékezetesebbé tegyék, mert hiába az ütemes breakdownok, a szólók és a sok helyen remek énekdallamok sorozata, ha leginkább csak izzadtságszag marad utána. Ha mégis adunk egy esélyt a lemeznek, azt kis adagokban tegyük, más különben olyan érzésünk lesz, mintha egy 55 perces, középszerű metalcore dalt hallgatnánk.

5/10