2013. október 22.
Tracklist:
Műfaj: metalcore, deathcore
Támpont: Born Of Osiris, In Hearts Wake
Hossz: 52:44
Megjelenés: 2013. október 18.
Kiadó: Szerzői kiadás
Webcím: Ugrás a weboldalra
Rögtön az elején tisztázzunk egy dolgot, ami a svájci zenekar névválasztásával kapcsolatosan kíván mindennemű félreértést tisztázni. Habár a Breakdown of Sanity muzsikájának túlnyomó részét breakdownok teszik ki, azért mégsem voltak annyira hülyék, hogy erről nevezzék el a bandát, az énekes elmondása szerint sokkal inkább egy a társadalmunkat jól jellemző kifejezés ez, de persze egyben rendkívül vonzó már első ránézésre, mögöttes tartalom nélkül is a mai fiatalok számára egy ilyen névvel kiálló zenekar. Az igazán nagy áttörést a 2009-es második nagylemezük, a Mirrors hozta meg a csapatnak, ami a klisék és a hatásvadász mivolta ellenére is pofátlanul működött, miközben szinte észrevétlenül titkos kedvenccé vált a metalcore rajongók körében. Az egészen bődületes erővel megdörrenő, műtőasztalon összeállított hangzás mellett igazi dalok is helyet foglaltak az egyébként kicsit a kelleténél tovább húzott játékidejű korongon, sok emlékezetes pillanattal színesítve azt. A Perception a srácok elmúlt két és fél éves kőkemény munkájának a gyümölcse, aminek megjelenése előtt már bele lehetett futni egy-egy melldöngető elszólásba a tagoktól, miszerint majd most aztán megmutatják, hogy többre is képesek egy folyamatos breakdown fesztiválnál. Az ilyen bizonygatások nem feltétlenül jelentenek túl sok jót előzetesen, de lássuk, hogyan sikerült a zenei világ kiszélesítése.
Igazából teljesen olyan az első benyomás, mintha minden ugyanott folytatódna, ahol két évvel ezelőtt abbamaradt. Rövid instrumentális intrót követően elemi erővel robbantja szét a hangszórókat a Crumble és a már megszokott metalcore-os tekerések mellett szakadatlanul érkeznek a mázsás breakdownok. A folytatásban a Hero és a The Writer pedig a legjobb hagyományokat követve tartja a már megkezdett magas fordulatszámot és kíméletlenül zúzza le a hallgató arcát/fülét. Az igazat megvallva elég sok helyen párba lehet állítani a szerzeményeket a Mirrorson helyet foglaló dalokkal, miközben rendre a régi tételek felé billenne a mérleg nyelve. Érződik a koncepció, miszerint valóban szerettek volna kilépni az önmaguk által felállított korlátok közül, de a végeredmény elég felemás lett. Kicsit feleslegesen akarják elhitetni velünk azt, hogy ez a zene több, mint ami, és ez a szerethető dalok és a megjegyezhető momentumok rovására ment. Ráadásul az ének is kevésbé lett változatos, mint korábban, bár az igazat megvallva ez abból a szempontból talán értékelhető is, hogy megnézve 1-2 youtube-os koncertfelvételt, konkrétan nulla tiszta vokáltéma van elénekelve élőben, úgyhogy talán felesleges is erőltetni. De valahogy ez is kicsit olyan, hogy kötelező jelleggel mégis felbukkan itt-ott, viszont túl sok vizet nem zavar, biztonsági játék az egész. A bevezetőben már boncolgatott túlnyújtott játékidő itt is rányomja a bélyegét a felhőtlen szórakozásra, ráadásul kevésbé működik guilty pleasure jelleggel a dolog ezúttal, pont amiatt, hogy kevesebb a széles mosolyt kiváltó bunkó breakdown, jópofa hangminta betét. Persze ez nem azt jelenti, hogy rossz lenne a Perception, hiszen a hangulat, a hangzás mellett találunk jófajta dalokat is, csak hát egyrészt nagyon magasra lett helyezve a léc az előző hanganyaggal, másrészt pedig borzasztó megerőltető egyben végighallgatni a 13 tételes, közel egy órás albumot. Ami viszont még így is a csapat mellett szól, hogy továbbra is kiadói támogatás nélkül, önerőből jelenik meg már a harmadik anyaga a bandának, ami mindenképp becsülendő és szimpatikus, főleg, hogy azért igencsak minőségi cuccokról van szó. Az már mondjuk más kérdés, hogy az előzmények ismeretében szinte elkerülhetetlen volt a csalódás, de ez még így is egy bőven szerethető produkció és továbbra is érdemes rajta tartani a szemünket a brigádon!
6.5/10
