Brainstorm – Downburst

Mára bebizonyosodott, hogy Magyarország kedvenc (európai) power metal bandáját tisztelhetjük a Brainstormban, hiszen a kontinens egyik legjobb énekesét Andy B. Franck képében felmutató germán kvintett a szintén dojcse Stormwitch '80-as évekbeli gesztusát és magyar-szeretetét már a "második otthon" szintjére emelte; nyilván a pozitív hangulatú és energikus zenére éhes fémszívű zenehallgatók legnagyobb örömére.

A zenekar sikerének egyedül Marcus Jürgens, a korábbi énekes nem örülhetett, hiszen – bár nem vagyok nagy fociőrült, de ezt én is tudom – ahogy Michael Owen távozása után a Liverpool is képes volt megnyerni a Bajnokok Ligáját, úgy a Brainstorm is elindult a siker rögös és keskeny ösvényén, s ennek első stációját a Metus Mortis címre hallgató, ízig-vérig power metal hanganyag jelentette. Az igazi áttörést azonban a következő lemez hozta meg: a 2003-as keltezésű Soul Temptation révén juthatott el először kis hazánkba a Brainstorm (az Edguy vendégeként), ám ez mit sem von le a lemez értékeiből: a tizenegy szerzeményt felsorakoztató dalcsokor egy mind hangzásában-, mind tartalmában hibátlan kiadvány volt (véleményem szerint a mai napig ez a legerősebb lemezük), valamint arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a Metallica után ők voltak az első metal banda, akik DVD-vel is megspékelték az új anyagukat. A komplex és nagyívű dalszerkezetek, valamint a karakteres megszólalás gyümölcse egy nagyszabású turnékörút volt, s ezidő alatt szülehettek meg a Liquid Monster nótái, mely összességében más megközelítést tükröz, mint elődje; a nóták direktebbek lettek, az énekdallamok minden korábbinál egyénibb hangfekvésben íródtak, ám a 'Temptationhöz hasonlóan újfent egy üresjáratoktól mentes lemezt tisztelhettünk a 2005-ös korongban.

Noha a zenekar tagjai rendre azt nyilatkozták, hogy ismét a hosszas munkafolyamat, valamint a gondos megszerkesztettség dominált a Downburst címre keresztelt hetedik Brainstorm nagylemez esetében is, személy szerint ennek nyomát sem érzem: a lemez zeneileg egyértelmű folytatása a Liquid Monsternek, ám a srácok sajnos kissé lejjebb adták a lécet, és ez az önismétlés baljós megnyilatkozásaiban válik fellelhetővé. A nyitó Falling Spiral Down ugyanazzal az effektes felvezetéssel indul, mint a legutóbbi két Brainstorm lemez, ám a nyitó dobtéma-, a sikítás-, és a gitártéma hallatán meglepve konstatálhatjuk, hogy jelen szerzemény a korábbi schlager, a Doorway To Survive továbbgondolásának is betudható. Az újdonságértékű nagyzenekari kórusok már itt is befigyelnek, de ez nem változtat azon, hogy a dalban egyetlen megrendítő momentummal sem találkozunk. Az ezt követő Fire Walk With Me már a kislemezen is félelmet ébresztett bennem, hiszen egy módszeres lebutításon átesett power metal nótát tisztelhetünk benne, a már korábban megismert dalszerkezeti sémákra építkezve… Kérdem én, hová lettek a kreatív dallamok?! A Stained With Sin visszavesz a felesleges galoppozásból, ám jelen nótában a Painside verzedallamainak tématranszformációit fedezhetjük fel. A kiadvány első értékes momentumát a Redemption In Your Eyes jelenti, melynek elsőre ragadós dallamai reményeim szerint felcsendülnek majd az Avalonos koncerten is. Az End In Sorrow, valamint a Surrounding Walls (melynek főmotívuma a Heavenly riffjének felgyorsítása, de ez már tényleg a kegyelemdöfés felé közelít) előszeretettel kísérletezgetnek a nagyzenekari betétekkel, s ez egyfajta monumentális hangvétellel ruházza fel a balladisztikus szerkesztettségű nótákat – ilyenre korábban még nem volt példa, bár nincs arra garancia, hogy ilyen tételeket érdemes-e egy koncerten elővenni (…valamint az is megkérdőjelezhető, hogy miért volt szüksége egy markáns arculattal rendelkező zenekarnak egy mondhatni sematikus összetevővel kísérleteznie…). A How Do You Feel feszes riffjének köszönhetően egyértelműen a lemez legjobb pillanataihoz tartozik, a Protect Me From Myself pedig egy kétlábgépes gyalu; jelen két szerzemény, valamint a 'Redemption hordozzák magukban a Downburst legjobb pillanatait. A Frozen – eltekintve a refrénjétől – egy standard power metal nóta, míg a záró All Alone egy változatos, és hangulati tarkításokkal gazdagon színesített szerzemény, mely a megszokott színvonalon zár egy nem megszokott színvonalú Brainstorm lemezt.

A szívem szakad meg, hogy ezt kell mondanom, de a Brainstorm alulmúlta a várakozásaimat. Személy szerint enyhén parasztvakító húzásnak élem meg a Downburst nagyrészét, mondván ha a korábbi teljesítmény elég volt, akkor a tágabb értelemben vett közönség beéri ezzel is. Egyszerűen hiányolom a dinamizmust, és azt a pozitív energiát, ami eddig jellemezte Andy-ék lemezeit – bár nem tagadom, ebben némileg köze van a szimfonikus témák erőltetésének is. Lehet, hogy ártott nekik a váratlanul érkező hírnév?! Mindettől függetlenül lehet, hogy másoknak több örömet fog okozni a hetedik Brainstorm kiadvány; én azért titkon remélem, hogy ez a kis baki az új basszer (Antonio Ieva) beilleszkedésének tudható be, és az sem lenne egy utolsó dolog, ha a srácok nem nagyon erőltetnék az új lemez dalait március végén…

Külcsín és Design: 10/7. (a korábbi borítókhoz képest gyengébb)
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / Pontszám:
Hangzás: 10/7,5. (kissé erőtlen)
Teljesítmény: 10/6,5. (egy kicsivel több, mint önismétlés és önlopás)
Dalszövegek: 10/8. (Andy, a feddhetetlen)

10/7,3.