Boysetsfire – The Misery Index: Notes from…

A több, mint tíz éve létező, politikai nézeteiről elhíresült, a poszt hardcore szcénában jelentős sikereket elérő Delaware-i Boysetsfire új lemeze nemrégiben jelent meg az Equal Vision gondozásában. Az összetéveszthetetlen orgánummal rendelkező Nathan Gray vezette zenekar eddigi legnagyobb fogása egyértelműen a modern hardcore egyik jelentős opuszának tartott „After The Eulogy” volt, amelyet egy inkább populárisabb, dallamosabb, pimaszabb szövegezésű lemez, a „Tomorrow Come Today” követett. Ez utóbbit rengeteg támadás érte a rajongók részéről, mivel ezt a nyíltan kommunista zenekar – kétségkívül eléggé paradox módon – a Sony nagykiadó égisze alatt jelentette meg.

Hogy miben áll a zenekar sikere? Az egyébként sablonosnak, egyszerűnek tekinthető játékra egyedi szövegek, és szokatlan témák kerülnek Nathan Gray kifejező hangjával. Bár a Boysetsfire a poszt hardcore szcéna egyik tipikus zenekara, nem nélkülözik a kezdeti gyökereiknek számító punk hatásokat sem.

Lassú, fülbemászó akusztikus témával nyit a korong, a Walk Astray-jel, amely erős kezdőlöketet ad a lemeznek, ugyanis a visszafogott kezdésből egy erős, hivalkodó nóta kerekedik ki, amelyben Gray hallhatóan nem nélkülözi az üvöltéseket sem, bár azok hallható módon nem hivatottak többre, mint aláfestő szerepet nyújtva. A „Tomorrow Come Today” nagy slágere a második szám, a jól ismert, hatalmas Last Years Nest volt, így ezen a lemezen is valamiféle hasonló dobásra készültek a második nótával, ez pedig nem más, mint a budapesti koncerten is játszott Requiem. Dallamos, fülbemászó, slágergyanús nóta, bár megjegyzem, nem akkora eresztés, mint elődje. Final Communiqué-vel hirtelen teljesen új vizekre evez a zenekar, egy az Eulogy-t idéző kemény hardcore nóta kerül a repertoárba, amely végig csak Gray tempós üvöltéseiből áll össze. A címadó, The Misery Index talán a lemez legzseniálisabb dallamos száma, érzelmes, kiválóan összerakott, lélegzetvételnyi lassítás a korongon. Az album egyik kiemelendő pontja a fúvósokkal megfejelt, az eddigiekből teljesen kilógó, őrült, csapongó szám, a So Long… , s ezt a vonalat kiválóan lenyugtatva ugrik be a kicsit poposabbra forduló With Cold Eyes. A nyolcvanas évek poprock számait idézi a Deja Coup furcsa, szokatlan lüktetésével, és aláfestésével, egy kicsit kevésbé politikai fűszerezésű szöveggel. Kellemes intermezzoként érkezik a Social Register Fanclub, amely inkább lükető gitárjátékával válik maradandóbbá. A korong végül furcsa énektémával fűszerezett, keményebb, és kicsit primitívebb Far Cry-jal zárul le, amely a maga hosszában normális befejezést ad az albumnak.

Sokáig gondolkodtam azon, vajon ez a lemez jobban tetszik-e, mint a két évvel ezelőtti „Tomorrow Come Today”. Számomra végülis ez a lemez sokszínűbb, és érdekesebb, mélyebbnek tűnik, mint az előbb említett lemez, de mégsem tud megfelelni annyira az elvárásaimnak. Az korong legnagyobb hibája, hogy túlságosan unható, és kezd kiveszni belőle az az érzelemvilág, amelyet a kollektíva eddig képviselt. Ennek ellenére egy teljesen vállalható, és hallgatható, de semmiképpen nem elfelejtendő, hogy készültek már erőteljesebb lemezek a poszt hardcore színtérben (Glassjaw, In Reverent fear, vagy akár az új Far-less is idesorolható), éppen ezért az osztályzatom egy apró félponttal se több, mint az előző lemezé.

Értékelés: 10/7

Korábbi értékelések?
Boysetsfie – Tomorrow Come Today (2003): 10/7
Boysetsfie – After The Eulogy (2001): 10/8