Born Of Osiris – The Discovery

Tracklist:

01. Follow The Signs (3:50)
02. Singularity (3:33)
03. Ascension (2:27)
04. Devastate (4:35)
05. Recreate (4:00)
06. Two Worlds Of Design (3:13)
07. A Solution (2:07)
08. Shaping The Masterpiece (4:39)
09. Dissimulation (2:47)
10. Automatic Motion (2:42)
11. The Omniscient (2:09)
12. Last Straw (4:00)
13. Regenerate (5:06)
14. XIV (1:52)
15. Behold (5:50)

Műfaj: progresszív metalcore / deathcore

Támpont: After the Burial, Veil Of Maya, Within the Ruins, Erra

Hossz: 52:50

Megjelenés: 2011. március 22.

Kiadó: Sumerian Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Úgy tűnik, a Sumerian Records vezetője, Ash Avildsen képtelen, vagy legalábbis nem nagyon tud mellényúlni, mikor egy zenekar szerződtetése mellett dönt. Jelen esetben a kiadó egyik zászlóshajójának új albumát, és egy picit az eddigi munkásságát fogom részletezni. Igen, úgy érzem szükség lesz a Born Of Osiris esetében az előzményekről is beszélni, mivel a The Discovery egy szintenként fejlődő zenekar eddigi csúcspontját örökíti meg, és ennek megértéséhez szükség lesz a The New Reign és az A Higher Place ismeretéhez is.

Kezdjük talán ott, hogy amit mi ma Born Of Osiris néven ismerünk, az nagyjából 2007 óta létezik, azonban ezek a srácok zeneileg már korábban is aktívak voltak. Páran már biztos tudjátok, de az első formája a bandának Diminished néven futott, majd ezt követte a Your Heart Engraved, ahol még nagyjából behatárolhatatlan emocore-szerű zenét játszottak, és a mai tagságot legjobban tömörítő Rosecrance volt az utolsó, még képlékeny formája a zenekarnak. Ezek után 2007-re a zenekar összeállított egy olyan progresszív szájízzel rendelkező dalcsokrot a The New Reign képében, ami kisebb divathullámot indított el. Ez már a Sumerian szárnyai alatt látta meg a napvilágot, és segítette hozzá a zenei világot egy újabb mondvacsinált, ám mégis valamilyen szinten helytálló zenei irányzathoz, a sumeriancore-hoz. A 2007-es zenei közegben üde színfoltként jelentek meg a The New Reign dalai, amik progos megszólalásuk ellenére is ütős, erős dalokként hatottak. Nagy siker lett az album, és mindenki várta is a siker fokozását a srácoktól, amit 2009-ben az A Higher Place képében próbáltak meg elérni. Az album előkészületei is azt mutatták, hogy itt bizony valami nagy dolog készülődik, a produceri székben Michael Keene-t a nagymester, Chris “Zeuss” Harris váltotta, és nagy volt a felhajtás a megjelenés előtt. Az új album képében pedig egy még kísérletezősebb Born Of Osirist kaptunk, akik ez eddigi döngöléseket igyekeztek háttérbe szorítani, és inkább a progresszivitásra próbálták fektetni a hangsúlyt. Ez a változtatás meg is osztotta a hallgatóságot. Sokan hiányolták azt az agresszivitást és erőt, ami a progresszív felhang mellett jellemezte a The New Reignt. A zenekar így vágott neki az új album megírásának, időközben egy tagcserén is átestek. A távozó gitárost, Lee Evanst Jason Richardson váltotta posztján, aki korábban az All Shall Perish sorait is erősítette.

Tehát megvoltak az elvárások a folytatással kapcsolatban, már csak azt kellett kimatekozniuk a srácoknak, hogy hogyan is fest az a formula, amivel tökéletesen tudják vegyíteni a progresszivitást és a súlyosságot. A The Discovery képében pedig meg is kaptuk erre a tökéletes választ. Első ránézésre az embert elrettentheti a tracklist hossza, azonban annak is egyből szemet kell szúrnia, hogy ezek a számok nem epikus hosszúságúak, ám így is kapunk egy közel egyórás játékidőt. Ebben az órában viszont a zenekar legszebb pillanatait kapjuk egymás utáni sorrendben, néhol könnyed elektronikus alapokkal rendelkező átvezetőkkel színesítve. Azonban ezek az átvezetők is csak tovább színesítik az album zenei palettáját és a hangulatfokozó szerepük is igen nagy. Persze a hangsúly továbbra is a számokon van, amik igyekeznek szinte minden tétel esetében rávilágítani a zenekar mindkét arcára. Az olyan pillanatok, mint a Recreate vagy a Two Worlds of Design kezdő taktusai, illetve az Automatic Motion fülbemászó dallamai, vagy a Shaping the Masterpiece és a Last Straw súlyos, matekos tördelései győzik meg a kedves hallgatót, hogy itt bizony tényleges zenei tudásról van szó. A szükséges erőért és “brutalitásért” pedig az olyan számok felelősek, mint a Devastate, a Dissimulation, vagy akár a Regenerate. A dalcsokor pedig egy szinte tökéletesen felépülő tételben teljesedik ki az album legvégén, ez pedig a Behold című szösszenet. A maga közel hat percével, mint egy kvintesszencia foglalja össze a zenekar mondanivalóját, illetve, hogy mi is a Born Of Osiris 2011-ben. Természetesen nem lehet ennyire élesen elválasztani a dalokat, mivel a határok a durvulat és a zenei szépség között elmosódnak, de így is észrevehető bizonyos témák dominanciája a számokon belül. A The Discovery ezzel a remekül eltalált egyensúllyal illetve kreativitásával, valamint egy olyan hangulattal, amit utoljára a The Faceless legénysége tudott adni a Planetery Dualityvel, esélyes az év egyik legjobb keményzenei albuma címre. Azt pedig már szinte felesleges is felírni az erősségek listájára, hogy a hangzás kifogástalan és zseniális, ez már lassan Sumerian standard.

Szóval, kedves olvasók, ha tetszik az album, vegyétek meg, ne kelljen szegény Ash-nek rongyosra koptatnia a száját arról, hogy lopni bűn. És tényleg támogassa ezt a zenekart, aki csak megengedheti magának, mert még nagy jövő állhat előttük, ha ehhez hasonló albumokat tudnak produkálni az elkövetkezendőkben. A zenekar agyát, Lee McKinneyt ismerve pedig afelől kétségem sincs, hogy ez bizony meg fog valósulni. 9,5/10.