A budapesti zenekar 2002 májusában kezdte el próbálgatni első szárnycsapásait, egy közel egy évig létező death metálban utazó project romjain. Evidens volt tehát, hogy az új képződmény is ebben a stílusban próbál meg babérokat aratni; Juhász Flórián (szólógitár), Szalai Ádám (ének) tagokat kezdtek keresni, s 2002 szeptemberére már meg is volt dobosuk, majd lassan az egész súlykóló formáció egymásra talált. 2003-ban két kiadványuk is megjelent; az első nyáron egy maxi: Gateway to the Ancient Grounds, majd a folytatás kissé várattatva magára EP-ben tetőzött In the Depths of Pangea Ancient Caves címmel. Az első igazán komoly kézzel fogható anyag, pedig az, amiről most olvasol…
Vészjósló felvezetés, kissé filmszerűen burjánzva támolyog fel az éteriség lépcsőin… a korlát erős, a test gyenge… lezuhan tehát a mélybe!
Az érkezés minden csak nem kellemes és nyugodt, a
Human Ultimate izomból pakol, fél perc után már megjelennek a dallamok, s érezni, hogy érett, kifundált anyag egy nem kezdő csapattól. Ezt követi a
Fossil, ami remek atmoszférát húz maga köré, megalapozott kiváló riffjeivel, a dobok, mint egy átkozott gép a pokol tornácáról; csak verdesnek, pontosak és technikásak.
A folytatása egyszerre vidám és melankólikus hangvétellel indít, nagyon jól kihallani a duruzsoló mély basszust; a dallamok, pedig száguldanak, akár az ébredő város, kiállás és már jönnek is a jól ismert svéd zakatolások, melyekbe jó adag floridai csontrágás is helyet kap, ez a kettős egység az egész korongot végigviszi.
A
No Comment embertelen pontossággal szaggatottan tépi fásult húrjait, majd új erőre kap, és vágtába kezd, ahogy a Pamgea megcsavar, s tovább gurít, sulykol és tapos.
Az
Inquisitor egy remek nóta (jó szöveggel, haha), változatos, az elején például érdemes figyelni ezt a már-már gépszerű pontosságot; a dallamok csak tizedmásodpercre ugranak be, amúgy végtelen zúzda. Egér macska játék ez az
In Flames és mondjuk a
Vader között, egy minimál thrashhel baszva oldalba olykor…
A zárás talán egyeseknek vérlázító, de ez bizony egy elejétől végéig levezetett és megtervezett (nem mintha az eredeti nem, csak itt a stílusköveletményeinek megfelelően komplexebb és gyorsabb)
Iron Maiden –
Flight Of Icarus örök klasszikusának feldolgozása. Nagyon technikás és magával ragadó ez a múlt interpretációja, de engem leginkább megnevetetett, haha!
Mondanom se kell, hogy mind az öt zenész a helyén van, és bizonyítja elszántságát és rátermettségét, az egész korong feszes, tele gyilkos ambíciókkal, kesernyés dallamokkal, mesterkélten jó le és kiállásokkal, értelmes szövegekkel. A hangzással sincs gond, a Denevér stúdió adta, amit kellett és az teljes album külsősége is korrektnek mondható. Mindent együttvéve, ez egy remek produkció, és a
Blood Rainbow egy tehetséges vadállat, hazai csapat. Ők már elég ismertek ahhoz, hogy ajánlgatnom ne keljen, a nevük egyenlő a minőséggel!
10/ 10 (színvonalas death metál kavalkád)
