Blind Myself – Ancient Scream Therapy

Aligha szorul bárkinek is bemutatásra olvasóink közül a Blind Myself. Az utóbbi években az underground színtér egyik vezető bandájává nőtte ki magát a fő budapesti rock’n’roller társaság. 2004-es lemezük, a Worst Case Scenario kedvező fogadtatásra talált mind a közönség, mind a kritikusok között, népszerűségüket remek koncertjeik pedig tovább növelték. A mérce tehát jó magasra került, de bizton állíthatom, nem verték le. A lemez dallamosabb lett ugyan elődjénél, de azért rádióbarát slágerekre még mindig nem kell számítani.
Már a kezdő Wax is jókora erővel robban be, a tört ritmusokból dübörgő tempóba váltó, majd a verzére könnyedségbe hajló dal remek kezdés. A dallamos részek kivételesen jól illenek az agresszívekhez, mivel nem érzelmes danolászásról van szó, amivel manapság Pazar nótákat szokás tönkretenni. Nos, ez itt, most nem sikerült.
A Lost in Time-ban sem, ami a vendégénekesként közreműködő Téglás Zoli miatt egy súlyos metálba hajló Ignite dal benyomását kelti. Mind Zoli, mind Gergő refrénjei fülbemászóak, a maguk módján persze. A nóta végi kétlábdobos hardcore gyorsulás különösen jó, számomra a lemez egyik csúcspontja.
Go Get a Life! Az első klipes szám a lemezről, sodró lendületű középtempóval indul, aztán a refrének alatt odalépnek. Rövid, velős, 2 perc, nem több, de abban minden benne van.

Az Ancient Scream Therapy egy nyomasztó utazás a lélek mélyére, olyan érzések felszabadítása, amik mintegy börtönként vesznek körül. Az elején hallható gépies női narráció, mint pályaudvaron a bemondó, jelöli az út kezdetét, melyet végigjárva megvívjuk a magunk harcát, és megszabadulunk terheinktől.
A folytatásban már Don Quijote bőrébe bújhatunk, s mint a katalán hős a szélmalmokkal, úgy kell megküzdenünk az emberi ostobasággal, amihez a tempós The Agony of My Nice Side adja a kíséretet.
A jövő igazságszolgáltatása elevenedik meg a Judgement 2021-ben, ami talán a lemez egyik legdallamosabb része, elsőre megragadó refrén és a végén egy szintetizátor szóló jellemzi, de azért van benne erő is bőven.
Egy visszafogottabb tétel a The Buried Alive Excercise, sok dallammal, és női énekkel, persze ezek nem mennek a súlyosság rovására. Művészibb, irodalmibb, Paulo Coelho egyik könyve ihlette.
A Illegal Society-t jellemző komplex dobjáték is sejteti, hogy nem adtak lejjebb a minőségből. Ismét előkerül Gergő visszafogott éneke, a refrénekben azért továbbra is kiüvölti a lelkét. Lassú, nem annyira mozgásra késztető dal, akárcsak az utolsó előtti Sólyomszemmel, ami meglepő módon magyarul szólal meg, régies nyelvezeten.
Befejezésként a 3-as BPRNR válogatásról már ismert When One Day Ends… következik, ami szintén a refrénnek köszönhetően a másik kedvencem a lemezről. Változatos, tempóváltásokkal, agresszív és dallamos vokálok váltakozásával színesített szerzemény, kitűnő lezárása egy kitűnő lemeznek.
Nehéz lenne kivetnivalót találni a Blind Myself legújabb munkájának, mondhatni ismét tökéletes lemezt adtak ki kezeik közül, melegen ajánlott hallgatnivaló az extrém zenék kedvelőinek.

9/10.