Blessed By A Broken Heart – Feel The Power

Tracklist:

01. Deathwish
02. Shut Up And Rock
km. Dallas Taylor (Maylene and the Sons of Disaster, ex-Underoath)
03. Love Nightmare
04. Forever
05. Thunder Dome
06. Holdin' Back For Nothin'
07. I've Got You
08. Rockin' All Night
09. Scream It Like You Mean It
10. Skate Or Die
11. Innocent Blood
12. Sleepless Nights

Hossz: 48:52

Megjelenés: 2012. január 24.

Kiadó: Tooth & Nail Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Mindegyik generációnak megvannak a maga emlékei a fiatalságáról és ezek az emlékek rendszerint kellemes érzésekkel párosulnak. Legyen egy film, egy személy vagy épp zene az, ami képes arra, hogy a retro jegyében elrepítsen minket oda, ahol még "minden szép és jó volt és a fiatalok se voltak olyan degeneráltak", akkor azt hamar a szívünkbe fogjuk zárni. Talán ez járhatott a fejében annak az öt srácnak, akik már másodjára próbálják meg megmutatni a digitális kor gyermekeinek, hogy MacGyver egy igazi divatdiktátor volt, és a  '80-as évek zenéjét is lehet modern keretek közt okosan művelni.

A banda mindig odafigyelt a külsőségekre, hiszen a 2004-es All Is Fair In Love And War-t megelőző promófotókon hat szomorkodó, anyuci kedvence emofiúcskát láthattunk, egyenruházattal és frizurával, emellett pedig a lemez tartalmilag se ütött el a sok hasonló metalcore próbálkozástól. Mégis láthatott bennük valami fantáziát a Century Media, hiszen egy négyéves szerződést ajánlott a srácoknak, akik egy teljes átváltozás után elővették a ’80-as évek retróját, és a Whitesnake fanklub alapító tagjaival kibővülve elkészült a 2009-es Pedal To The Metal. A srácok GGGarth producerrel kezdték meg a stúdiómunkálatokat, aki olyan lemezeknél “segédkezett” eddig, mint a Haste The Day Burning Bridges-e, vagy a Beloved Failure On-ja, ám a tagok hamar a saját kezükbe vették az irányítást, mivel állításuk szerint “Garth nem csinált mást, csak a pincében nézte a pornót, és verte a farkát“.

A lemez persze sikert hozott nekik, így hamar a legnagyobb nevek közt találták magukat, amelyre rásegített a Tooth&Nail szerződés is, így két év elteltével újra stúdióba vonulhattak, hogy egy új dobossal és ritmusgitárossal kiegészülve elkészítsék a második “glam-metal” lemezüket. Emellett sokszor megkapják a “glamcore” és a “hair-metal” megnevezést is, melyek közül mindegyik hordoz magában valóságalapot, hiszen egy glam mániába folytott, hard rock alapokon nyugvó metál lemez ez, amely az előző album irányvonalát követve egy kicsit modernebb felfogásban idézi meg a múltat. Mintha egy kicsit visszábbvettek volna az őrült ötletekből és egy kicsit szélesebb közönséget is próbálnak megfogni a dalokkal. Ez persze semmilyen drasztikus változást nem hoz magával, de például érdemes megemlíteni, hogy 2003 óta először nincs külön ember a szintetizátorhoz kiosztva, amely pedig elég tetemes részt vállal a zenéből. Ettől függetlenül ugyanúgy konstans szereplője a lemeznek, szinte nincs olyan pillanat, hogy ne zizegne, szörcsögne vagy csilingelne a háttérben a legtutibb szintieffekt, miközben a gitárosok seggrázós riffjeit váltják a füstölgő gitárszólók. Az énekben is észrevehető annyi változás, avagy modernizálódás, hogy kevesebbet jár a magasabb, “visítós” tartományokban Tony Gambino, megelégszik a biztos középúttal, viszont ordításból akár több is elfért volna a lemezen. Talán az újdonság erejének elmúlása okozhatja azt, hogy ez a dalcsokor kevésbé tud akkorát ütni, mint a 2 évvel ezelőtti album. Nem akartak már semmit újítani, csak a bevált recepten csiszoltak, nem mindig a jó irányba. Az eddigi rajongóik persze így is elégedettek lehettek, de egy kicsit középszerűbb, kevésbé fogós dalokat szedtek össze, már-már “b-side” érzést keltve. Azok pedig végképp csalódhatnak a lemezbe, akik azt várták, hogy lesznek olyan “tökösek”, hogy az új albumon ismét valami csavart hallunk, amitől megint leesik az állunk.

Ettől eltekintve azonban még mindig egy jó értelemben vett mosolyfakasztó dolog ez, ami az “értékállósága” mellett modern is tudott maradni annyira, hogy a mai fiatalok is bátran belevethessék magukat a Feel The Power szépségeibe. Biztos vagyok benne, hogy ezzel az albummal is tudnak még új rajongókat szerezni maguknak, ám most már én is azok közé tartozok, akik amellett vannak, hogy a következő lemezen ezt a poént nem lehet már elsütni, hiszen a zenében levő összes potenciált kihasználták, így valami új irány felé kell majd kacsingatni, ha a rajongóik figyelmét hosszú távon fenn akarják tartani. Azonban az eddigi pályájukat figyelembe véve ettől valahogy nem félek.

7/10