Blacklisted – So, You Are A Magician? (EP)

Ez korántsem volt akkora váltás, mint a két előző példa, de ne feledjük: a stílusváltásuk nem csak egy furább, megosztóbb hangzás születését jelentette, hanem azt is, hogy a megkedvelt vonal odaveszett, és elsősorban ez az, amiért egy oldalprojektet jobban fogadtak volna a rajongók, hiszen így az adott kiadvány nem zárta volna ki a korábbiakhoz hasonló folytatást (lásd például a Cold World és a Gypsy példáját). Ettől persze még mindig ott volt annak az esélye, hogy a három évvel ezelőtti csak egy kitekintés erejű lemez volt, ahol esetleg kiélték a kísérletező hajlamukat, és a So, You Are A Magician? félig-meddig életben is tartja ezeket a reményeket. Azért nem öli meg azokat, mert például a nyitó Mentalist az utolsó album minden dalánál gyorsabb, és közelebb áll a hardcore punkhoz, és az amúgy kiváló Houdini Blues-t leszámítva általánosságban is visszavettek a grunge-os ízekből és tempókból, és a hangzás alapján a kiadvány célja egyfajta visszakapcsolás a Heavier Than Heaven’-höz. Ma már talán ők is úgy gondolják, hogy hiába voltak különleges elemek a második albumukon, az Eccentrichnine 7” még így is túl hirtelen váltás volt, így az új EP kicsit azoknak szól, akik nem csak elviselték, hanem szerették is a 2008-ben (ill. korábban is, halld: Peace On Earth, War On Stage) felvezetett változásokat. Ettől függetlenül a dallamviláguk nem kívánja megidézni a korábbi lemezeket, a legtöbb, amire számíthatnak az ősrajongók, az az, hogy nem lesz a Blacklistedből rockzenekar. Azonban így, hogy ők is engedtek, talán a hallgatók is belátják, hogy amit hallanak, az nem gagyi rockosodás, hanem az utóbbi évek egyik legkreatívabb hardcore punkból kiinduló hangzása, bár sajnos nem túl valószínű, hogy a színtér a banda utóbbi éveit valaha is a hardcore határmezsgyéin (és azokon túl) történő izgalmas kalandozásként értelmezi majd, mikor lehet azokban azt is látni, hogy az American Nightmare-t feláldozták a Nirvana oltáránál. Ettől függetlenül a So, You Are A Magician? nem vágja rá korábbi közönségére a kaput, hanem próbálja megmutatni, hogy hogyan is lehet áthidalni azt a szakadéknak látszó rést, ami az életművet kettévágta, miközben azért a jó dalokról és az új irányt kedvelőkről sem feledkeznek meg. 9/10