Beyond Creation – The Aura

Természetesen Kanadában sem mai keltű dolog a technikás death metal, gondolom a Cryptopsy és a Kataklysm neve senkinek sem cseng újként, ahogy a Neuraxisé sem, de még beszélhetnénk a Quo Vadis vagy a Gorguts munkásságáról is. Újabb zenekarok között pedig perpillanat a Beyond Creation az egyik legerősebb négyes. Szinte a teljes névtelenségből bukkantak fel, tavaly egy demóval jelentkeztek, és idén a The Aura képében az első nagylemezüket kaptuk meg. Ritka manapság az ennyire erős bemutatkozás, főleg ezen a stíluson belül, ilyen nevek árnyékában. De valamiért mégiscsak sikerült kiemelkedőt alkotniuk, ez a plusz a stílus határain való túlnyúlás, illetve egy valaki, aki nem más, mint a basszusgitáros, Dominic „Forest” Lapointe. Az egy dolog, hogy megjárta a Quo Vadist, az Augury-t és még egy pár zenekart, de én ott dobtam el az agyam végképp, mikor várnám egy számban a gitárszólót, és ehelyett a basszusgitár kezd el szólózni. A stílushatárokon túlnyúlásnál pedig nem kell semmiféle szentségtörésre gondolni, nem Rise Records-féle emocore elemek beépítéséről van szó, szimplán olyan elemekről, amik eddig is remekül megállták helyüket ebben a stílusban. Sok a progresszív leállás, illetve matekozgatás a témákkal, de ugyanakkor ott van a zenében az a nyers és pőre düh is, amit megkövetel a death metal. Ez persze nem csak rájuk igaz a stíluson belül, mások is operálnak ezzel bőven, de a témák, illetve az egész lemez hangulata kiemeli őket a többi tech death metal banda közül, a basszusgitár játékáról nem is beszélve.

Ritka az olyan zene, amiben jóformán azt figyelem csak, hogy mit játszik a basszus, arról nem is beszélve, hogy maga a basszusgitár szörnyen háttérbe szorul alapból a metálzenében. Szóval öröm hallani amikor ott brummog a háttérben, az meg pláne öröm, ha egy zseni kezében van a hangszer, és nem csak brummog, hanem dallamokat, riffeket és még szólókat is tud produkálni, mindezt a többi hangszerrel egyenértékűként. Talán az egyik legjobb példa Omnipresent című tétel, ami borongós hangulatával és az egymást váltó gitárszólókkal (mindhárom gitárra igaz) nagyon szép összképet mutat arról, hogy mitől is olyan jó ez az album. De a későbbiekben is sok témát dob fel a basszusgitár, ettől az egész dalcsokor köré képes egy olyan aurát teremteni, aminek köszönhetően hosszabb időre az ember lejátszójában ragad. A gitárokat azért nem istenítem ilyen szinten, mert úgy gondolom, hogy a stílus megköveteli a jó gitárjátékot, és ezt maximálisan meg is kapjuk, remek témák egymás hegyén-hátán, és a szólók is gyönyörűek. Még egy dolgot nem dicsértem agyon, a kifogástalan hangzást. Igaz, hogy nagyon rosszul megszólaló albumok nincsenek ebben a stílusban, meg nem is lehet egy gyengébb sounddal nekiindulni a nagyvilágnak, mert úgy nem lehetne kihallani az album lényegi részét.

Remek kezdő album lehet a The Aura azoknak, akik most kóstolgatják a komolyabb death metal zenéket, és a -core albumokon edződött fülek is könnyebben haraphatnak rá a stílusra ennek az albumnak köszönhetően. A kanadai színtértől pedig továbbra is nagyon nagy szeretettel várjuk az ilyen, és ehhez hasonló zenei remekműveket.

9.5/10