Betraying the Martyrs – Breathe in Life

Sosem szerettem a szimfonikus deathcore-t, mert sajnos az ilyen zenekaroknál úgy érzem, hogy nem a zeneiség miatt választják ezt az utat, hanem, hogy valami módon kitűnjenek a többiek közül. Nem akartam a Winds of Plague-gel összehasonlítani a BTM-et, de már a bevezető írásakor éreztem, hogy muszáj lesz. Akkor essünk túl rajta most: egyik zenekar sem bánik túl jól ezekkel az elemekkel, sokkal többet ki lehetne ebből hozni, de legalább itt nem hat irritálóan műanyagnak és erőltetettnek, néhol még a zenéhez is hozzátesz (az intro kifejezetten jó), de azt hiszem, ezzel kifejeztem, hogy mennyire határozza meg a brigád zenéjét a szintetizátor használata.

Ne hagyjátok, hogy a Martyrs első másodpercei becsapjanak (úgy, mint engem), mert annak a súlynak a lemez egésze nem fog a közelébe érni, de igazából nem is ezzel van a baj. Rengeteg fantázia lehet ebben a csapatban, de ebből vajmi kevés jutott erre a lemezre, mert oké, hogy van dallamos ének, meg szintetizátor, de ezek talán csak a Azaleeben tudnak igazán előtérbe kerülni, valószínűleg azért, mert itt nincsenek jelen a műfaj sablonjai (vagyis inkább egy másik műfaj sablonjai bújnak meg). Az is rendben van, hogy a Liberate Me Ex Inferis tele van a dubstepre jellemző vartyogással, de ez egy átkötőben nem számít túl jelentős hatásnak (pedig azért a dubstep meg a deathcore jó kezekben elég pusztító egyveleg tud lenni). A Leave it All Behind eleje is kiemelkedő pillanat, mint ahogy a már említett Martyrs végén levő Born of Osirisre hajazó szaggatott riff is – de sajnos itt is, mint ahogy azt már sok helyen leírtam, az a helyzet áll fenn, hogy az, aki az első (jelen esetben második) dalt hallotta, az hallotta az egész lemezt. Ezt pluszban beárnyékolja az indokolatlanul hosszú játékidő is, melynek végén meglehetősen keserű íz marad az ember szájában, mert ismét – mint a Failure in Vanity-nél – egy jó elképzelés mellé társul viszonylag gyenge megvalósítás, bár itt nem akkora a baj. De én még így is csalódott vagyok, mivel ebben azért szerintem jóval több volt, ha azt vesszük, hogy a kellő hangszeres tudás egyértelműen megvan (nem tudom, Aaron és Victor közül ki tolja a dallamos részeket, de annyi biztos, hogy hatalmas hangja van). Mindazonáltal semmi gond, lehet javítani, csak legközelebb tessék kicsit többet ülni a dalokon, mert egyelőre még csak egyedi a francia hatos zenéje. Legközelebb talán már jó is lesz.

4/10