Berántani a pop-punk láncfűrészt – meghallgattuk az új Makeshift Promise EP-t

Többször is beszéltünk már róla, hogy a hazai pop-punk színtér válsága úgy tűnik már csak bizony a múlté, s érezhető egy felettébb meredek, exponenciális felemelkedés a zenekarok számában (a Till We Drop és a Reflected elvesztése ellenére) és a produkált minőségben is, ehhez pedig nemcsak a megkésett „easycore” határozott követése, de a nyers, karcosabb, a műfajt kicsit retrospektívebb ízzel megidéző pop-punk megközelítése is tekintélyesen hozzájárult. Utóbbinak a legnagyobb szószólója itthon a Makeshift Promise, akiknek az új EP-je, az I’m Not As Good As I Thought megkerül minden felszínességet, elhozza a darát a lejátszódba, valamint a jelen trendjeinek ellentmondva az undergroundot is inkább az undergroundabb feléről közelíti meg.

A  veszprémi zenekar egy elég színes pontja a hazai szubkultúrának, hiszen megközelítésük főként a feszes, tempóban gazdag dalszerkezeteket pártolja, ezt pedig amellett, hogy nyers éllel töltik fel, meg tudják hagyni a dallamközpontú pop-punk kontúrokat is. Ezek mind-mind retrospektív tartalmak, de a koncepció érdekessége az, hogy a Makeshift Promise nem a kézenfekvő Under Soil and Dirt-által keltett hullámot lovagolja meg, és veszi át a The Movielife látens agresszióját, hanem főként a New Jersey-i iskola jellemzőivel tölti fel az I’m Not As Good As I Thought dalait. Ez pedig annyit jelent, hogy a (dallamos) hardcore feszességén átfűzött pop-punk dalokat kapunk, méghozzá úgy, mintha a Lifetime a ’90-es évekből újra a garázsra vinné az elképzeléseit csak feltöltené a modern pop-punk eszköztár melódiakezelésével, és egyben kikacsintana az undergroundra. A Crucial Dudes nevű zenekar neve beugrik valakinek? Ők pont ezt csinálták, de említhető még a Go Rydell, a Daggermouth vagy a TSSF-splites Maker is. Az egész struktúrakezelés, valamint hangzás, rifftechnika és a hangszerkezelési jegyek többsége a Black Eyes-ban körvonalazódik ki igazán, a nálunk premierelt dal pontosan bemutatja, hogy a Makeshift Promise kicsit „dühösebb”, ritmikailag (Tasty Revenge) felpörgetett pop-punkja miről is szól; táncoltatnak, valamint dallamorgiát rendeznek (lásd még Your’re Not As Good As I Thought is). A nyolcperces EP-n kicsit furán is hathat ezért az utolsó két dal picit eltérő stílusjegy leltára: amellett, hogy ki tudják tartani a minőséget, ezek a dalok inkább nyúlnak a kortárs zenekarok hangzásai felé, pl. a Parking Lot Serenade balladája simán egy olyan dal, amit a „defend pop-punk” jelző alá gyűlő csapatoktól hallana az ember, de a Stapled Mouth is elhagyja New Jersey körzeteit. Öröm az örömben, hogy sikerült a sógoréknál a keverést úgy elkövetni, hogy a remek vokálteljesítmény is ki tud rajzolódni. Nehéz igazán belekötni, az egész EP-nek van egy markáns hangulata, és ugyan talán elviseltünk volna még egy dalt, de ez mindenképpen a hazai színtér idei egyik legpozitívabb és legjobb kinyilatkozása: igen, ezt a műfajt így is lehet, sőt nagyon is jól lehet játszani. 8/10