Beneath The Massacre – Mechanics Of Dysfunction

2007. augusztus 3.

Tracklist:

1. "The Surface" – 2:41
2. "Society's Disposable Son" – 3:28
3. "The System's Failure" – 3:29
4. "The Stench of Misery" – 2:57
5. "Untitled" – 0:59
6. "Modern Age Slavery" – 3:22
7. "The Invisible Hand" – 3:08
8. "Better Off Dead" – 2:36
9. "Long Forgotten" – 3:34
10. "Sleepless" – 3:46

Hossz: 30:00

Kiadó: Prosthetic Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

A 2004-ben alakult kanadai, pontosabban Montreal-i Beneath The Massacre idei anyaga, mellyel beléptek a nagylemezzel rendelkező bandák táborába, méltán pályázhat „az év legbrutálisabb korongja” címre. Hogy meg is szerzi-e a mindenképp büszkeségre okot adó titulust, még nem tudni, hisz őszre is várható egy-két finomság még zenei téren, illetve a semmiből is előtűnhet valami nem várt meglepetés, ám ez a stuff okot ad a megelőlegezett bizalomra. Leginkább azért, mert istentelenül komplex és daráló vegyületet szállítottak le ezen az ideálisnak tekinthető játékidejű CD-n (takkra 30 perc, bár ebből a matériából még a fél óra is soknak tűnik néha). Ugyan ez a (még nem teljesen kiaknázott, csúcsra járatott) komplex death metal témákat Meshuggah-s falbontással, Dillinger-es örvényléssel, intenzitással, pusztító breakdown-okkal izgalmasan vegyítő bestiális irányzat egyre kezd terjedni, ők nem most szálltak fel a sebességbe tett, de száguldani még csak most kezdő stílus hullámvasútjára. 2005-ben már leszállítottak egy kislemezt Evidence Of Inequity címmel, melynek mind az öt dala felismerhető arculatot mutatott, s kétségbevonhatatlan minőséget, s bizton ki merem jelenteni, a színvonal az első teljes lemezen sem csökkent.

Aki hallotta az említett EP-t, a kezdő hangok alapján felismeri, hogy ugyanazon bandáról van szó. A kanadai zenészek lassan abba a furcsa helyzetbe kerülnek, hogy az a jellemző ejti őket csapdába, ami eddig kiemelte a brutális zenét művelő hordák közül: a hihetetlen technikásság. Gondolok itt akár a Despised Icon-ra, akár a Neuraxis-ra, Cryptopsy-re. Nem szeretek nagy szavakat használni, de a Beneath The Massacre mindegyikükön túltesz. Ez bizony le is szűkíti azok körét, akiknek örömet okozhat ez a lassan öncélúba forduló, eszméletlenül sűrű, és technikás brutalitás; mely leginkább az Origin, Suffocation, Cryptopsy rajongók füleit fogja kényeztetni forró ólommal, pengeéles blast-okkal, szennyes és kifacsart tirádákkal, gurgulázó torokhangú öklendezéssel. Végtelenül technikás, pusztítóan gyors dalokat kapsz ettől a Yannick St-Ammand (a Megvetett Bálvány volt gitárosa) által producelt lemeztől, mely sokkal inkább ultrabrutális death metal stílusilag, mint deathcore, (bár gitárilag benne van az a leginkább a Dillinger Escape Plan-hez köthető örvénylés, és egy-két szaggatott breakdown is felüti fejét), vokális téren pedig tizenkét láb mély istentelen bugyborékolást kapunk végig, a tűréshatárt alaposan próbára téve.

Nagyjából felróható hibaként, hogy ugyan a megszerkesztettség benn van, mégis roppant nehéz a tételekre, mint dalokra tekinteni, többszöri meghallgatásra sem ragad a fülbe más, csak egy-egy áll-leejtésre késztető riff, dobtéma, ritmusváltás. Gitárilag néhol már szinte lejátszhatatlannak tűnik, amit Christopher Bradley összevarázsol: arpeggio-halmok egymás hegyén hátán, Meshuggah/ korai Fear Factory hatású tördelt stacatto-k; melyek Dillinger-szerű, sikálóan nyaktörő tempóváltásokkal fűzik össze a végeláthatatlan blastbeat-folyamokat. Dalokat kiemelni nem is nagyon lehet, mert mindet összetett és sűrű riff-monstrumok, döngető basszus-erdők (Dennis Bradley) varázsolják sűrű masszává, s Elliot Desgagnés sem vetemedne semmi pénzért arra, hogy megkönnyítse a befogadást némi változatosabb öklendezéssel. Viszont Justin Rousselle dobmunkája előtt mindenképp fejet kell hajtani, mert egyszerűen emberfeletti az a gyorsaság, amit prezentál. Ráadásul pontos is, nagymértékben fogja össze a számokat, s menti meg a széteséstől. Persze relatíve változatosnak is mondhatók a szerzemények, dinamikailag meg vannak toldva kevésbé gyors, és istentelenül tekerő részekkel is, tehát egyáltalán nem monoton darálást kapunk a pénzünkért. Mindezt tetőzi a brutális hangzás, melynek létrehozásában Pierre Ramillard és Alan Douches működött közre, akik már jónéhány súlyos lemezen bizonyították hozzáértésüket. Összefoglalva a benyomásokat elondhatjuk, hogy ez már inkább sport, mint zene, ám hogy akkor mi keresnivalója az oldalon? Az, hogy aki kedveli mondjuk a See You Next Tuesday, Despised Icon, Ion Dissonance vagy akár Psyopus féle technikás/agyament dolgokat, némi nyitottsággal itt is nagyokat élvezkedhet a nyakatekert, eszement témákon. Ez legyen a zárszó, megyek és én is lezsibbasztom az agyam mégegyszer.