Behold…The Arctopus – Nano Nucleonic Cyborg Summoning

Emészthetetlennek tűnő tébolyult futamok, jazzes játékossággal kibontakozó komplex, technikás, avantgárd elborultság, s katartikus elszállásba torkolló virtuóz hangvihar, mindez instrumentális formában, ének nélkül is hihetetlenül kifejezőn. A Behold… The Arctopus-ra mindezen kijelentések állnak, s még csak nem is túlzók; ugyanis amit összezenélnek ezen a két korábbi kislemez dalait egyesítő kiadványon, ahhoz hasonlót eleddig csak Orthrelm vagy Dysrhytmia kiadványokon hallhattunk.

Utóbbi zenekar nem véletlenül szerepel párhuzam gyanánt; ugyanis a Behold… The Arctopus gerincét is Colin Marston jelenti (warr gitáron), de társai sem kispályások a lemezen hallottak alapján. A gitáros a komplex riffeket kisujjból kirázó Mike Lerner, a trió még nem említett hiányzó oszlopa pedig a Ron Jarzombek és Alex Webster nevével fémjelzett Blotted Science projekt dobosa, Charlie Zeleny. A Metal Blade által újra kiadott műre az eredetileg háromszámos, 2005-ös Nano-Nucleonic Cyborg Summoning dalai mellett a két évvel korábbi Arctopocalypse Now…Warmageddon Later kislemez két tétele is felkerült, plusz ezek koncertverziói, így az Orthrelmmel közös split egyetlen dalán kívül az összes eddig megjelent Arctopus kompozícióra egy füst alatt rátehetjük a kezünket. S hogy miért érdemes?

Ha kíváncsi vagy az Orthrelm egy nem kevésbé tébolyult, ám befogadhatóbb változatára, illetve mondanak neked valamit a következő nevek: Cynic, PsyOpus, Atheist, Necrophagist, Spiral Architect, King Crimson vagy Watchtower, kérdés nélkül is kötelező beszerezned a lemezt. Ha nem, akkor képzelj el egy olyan bandát, melynek tagjai fölényes technikai tudás birtokában ontják magukból a teljesen elborult ritmusképletekre felépített, végtelenül összetett experimentális kompozíciókat, melyekben az Atheisthez hasonló bandák súlya páratlan eleganciával fonódik egybe az azzal éles kontrasztot képező törékeny szépséggel, az öncélúság esete pedig még csak fel sem merül – ezt hívhatnánk valódi progressziónak. Elég csak az Exospacial Psionic Aura hétpercnyi, gyors metalos bevezetést, matekos témafüzéreket, jazzes futamokat és hagyományos dallamokat összeolvasztó, leállásokkal fellazított szigorú túrását citálni példaképp, melynek katartikus befejezésében az album egyik legszebb dallamát hallhatjuk, mesteri dobmunkával kísérve. Lassabban indul az Estrogen/Pathogen Exchange Program, mely a precíz fokozással hátborzongató atmoszférát képes kelteni, s a hangulati egységek összefűzésében kiválóan megfigyelhető, milyen érettséggel képesek elkerülni a céltalan témahalmozást. A dobszólóval felérő befejezésben azért (talán túl hamar is) eszembe jutott a Morbid Angel Drum Checkje. Nem túlzó az a kijelentés, hogy mindegyik dalban élvezet elmélyedni, még ha nem is lesz habkönnyű menet, de az legalább előbb-utóbb kiviláglik, hogy a Behold… the Arctopus-t készen kaptuk – a korábbi kislemez két dala ugyanis semmivel sem gyengébb, mint a Nano-Nucleonic kompozíciói, legfeljebb eleinte jobban feküdhet a metalhoz szokott füleknek.

Colinék már most egy klasszis anyagot tudhatnak magukénak (az Arctopus egyébként egy sarkvidéken élő félig ember-félig polip démon, valószínűleg nem egy Cthulhu-mítoszt olvastak el), de az igazi őrület a Skullgrind c. bemutatkozó lemezük lesz, ha nem akarsz kicseszni magaddal, csapj le rá mindenképp!

myspace