Balmorhea – Stranger

Ez a fajta minimalizmus nem mutatkozik meg a tagok számában, ugyanis a bandát hat zenész alkotja, ami első hallásra kicsit többnek tűnik, mint amennyit ez a fajta muzsika megkövetelne, hiszen ez is inkább egy egy-, kétszemélyes zenének tűnik, ám jobban belemélyedve a dolgokba láthatjuk, hogy náluk külön személyek felelnek a gitárért, a zongoráért, a hegedűért, a csellóért, a nagybőgőért és a dobokért is, amely a néhány pillanatban felsejlő „klasszikus” megszólalás érzetét erősítik. A letisztult zeneiség egyébként alapvetően egy jó ötlet: rengeteg poszt-rock zenekar alkalmazza dalainak színesítésére a lassabb, ambientes csengésekkel díszített betéteket, amellyel a távolba révedő zeneiség „lebegését” támogatják meg, és a hangszerek finom használata is ezt az érzést erősíti. Az sem baj, ha egy lemezen sokszor találkozunk hosszabb leállásokkal, amelyekben minden zörej és hang egy eleme annak az egységnek, amelyet a lemezen építenek és valahol a Balmorhea is ezt a lovat próbálja megülni: a néhol vidám, néhol melankolikus dalok annak ellenére is elragadóak lettek, hogy az első felületes hallgatások után egyszerűnek és „álmosnak” fognak tűnni. Sokszor kell átrágnia magát emiatt az embernek a lemezen, pedig tényleg érdemes időt szánni az albumra, hiszen jobban belemélyedve a Stranger-be fogjuk hallani azokat a finom apróságokat és zenei megoldásokat, amelyek ízt adnak a lemeznek. A sokszínű hangszerelés és a hangulati tényező miatt tehát pirospontot érdemelnek a fiúk/lányok, hiszen ennyi idő után is tudnak egy minőségi és egységes albumot produkálni, ám a kicsit kísérletezgetős hangzás ellenére is befullad a kiadvány a végére és a egy-két dal még sokadik hallgatásra sem válik érdekessé. Talán ez választja el őket leginkább az igazi áttöréstől, hiszen hiába a sok nagyszerű zenész és dalaik, iszonyatosan nehéz fogást találni a számokon a hangulati tényezőtől függetlenül is. Hiányzik egy dominánsabb hangszer, amely el tudná vinni a hátán a dalokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Stranger egy gyenge lemez lenne, mindösszesen csak egy karakteresebb megszólalásra lenne szükségük, hogy azoknak se ülje meg a gyomrát az album, akik csak egy pár délutánra szeretnék igénybe venni a Balmorhea zenei szolgáltatásait. Azoknak azonban, akik hajlandóak is időt áldozni egy poszt-rock lemez megismerésére, kellemes meglepetés okozhat a Stranger, amely az első benyomások ellenére egy igen mély és összetett album lett.

8/10