Atreyu – Lead Sails Paper Anchor

Valószínűleg a sikerektől megvakulva ők is egy álomvilágban élnek, ahol a megfelelő mosollyal bármit le lehet tolni a gügye rajongók torkán. El sem tudom képzelni, milyen tudatmódosító anyagok keringtek bennük, mikor felvették az amúgy kifejezetten megkapó, slágeres refrénnel felvértezett Lose It-ben hallható „pam-pam-pam” részt, amit én legfeljebb egy Teletubbies epizód alatt érzek helyénvalónak. Olyan zenét akartak játszani, amihez nem sok közük volt eddig és ez nagyon meglátszik az anyagon. Itt a szám címéhez hasonlóan én is elvesztem a fonalat és lekevernék pár ébresztő pofont a srácoknak. Azt a pár másodpercet, de akár az egész lemezt is bátran nominálnám 2007 legcikibb ötletére. Ha az el-emósodott metálszíntér ilyet hallgat, már értem, miért van mindig szar kedvük.Személy szerint nekem már a számcímek olvasásakor gyanús volt a lemez, ugyanis ha nem ismerném az előadót, bármelyik népszerű női énekes szólólemezének hihetném. Amikor pedig a nyitó Doomsday egy rém töketlen, semmitmondó riffel és ugyanazzal a Go! felkiáltással indult, amivel az előző lemez is, már igencsak fintorogtam. Aztán feltűnt a megújult, pop-rockos, kissé grungeosabb hangzás, amit nem lehet John Feldman producer (Used, Story of the Year) és Andy Wallace mixer (Nirvana, The Strokes, Thrice), vagy a Disney tulajdonban lévő Hollywood kiadó számlájára írni, habár sejtéseim szerint azért ők is belejátszottak a hirtelen jött profilcserébe.

Ha pár szóval jellemeznem kéne a Lead Sails Paper Anchor-t, azt mondanám: „hallottuk már”. Minden szám alatt érzed, hogy ezt már valaki előttük ellőtte, legyen szó a Falling Down táncolható alaptaktusairól vagy a puskaporos, háborús atmoszférával nyitó Can’t Happen Here, az első kislemezhez képes rém gyenge, thrash metálból nu-metálba átcsapó Becoming The Bull. De ugyanide tartozik a fent taglalt nyitó Doomsday is… Az énekesek is ugyanazokon a sémákon énekelnek, mint az előző 3 nagylemezen, amely hiába kiemelkedő a metál színtéren, már nagyon elkoptatott. A gitárosoktól néha nagyon vad szólókat hallunk, amik után nem értem, miért vannak a lemez 95%-ban a háttérbe szorítva… Ráadásul ilyenkor is csak – meglepetés! – az eddig hallott riffeket, stílusjegyeket hozzák, amikkel eljutottak idáig. Ha eddig működött, minek rajta változtatni, nem? Nem lenne rossz a Lead Sails Paper Anchor, de a korábbi, remek metalcore anyagok után szentségtörés kijönni egy Vivatv-re optimalizált poprock lemezzel, pláne hogy minden taktusából csöpög az erőltetett izzadságszag. Amikor egy teljesen poprockos, slágeres részbe kemény hardcoreos módjára beleüvöltenek, azért az több, mint megmosolyagtató. Hallottam már nagyon jó stíluskeveréseket, de Atreyuéknak – bármennyire is tehetséges zenészek és énekesek, mert azok! – ez nem megy. Mintha egyszerre akarták volna kielégíteni a régi, metálosabb közönséget és a tv-re tapadt kisiskolásokat…

Így ezek után sikeres lesz a lemez? Mi az hogy! Nagyon is! Sajnos a minőség nem mindig jár együtt a népszerűséggel. A Lead Sails Paper Anchor első hetében 43 ezer példányban kelt el, ami a 8. helyet jelentette a Billboard listáján, miközben mindenhol csalódott véleményeket olvasunk. Ha így folytatják, nem hiszem, hogy sokan kiáltanának értük és a végtelen történet így nem happy enddel végződik…

4/10. Atreyu, ébresztő!