Another Way – Holtágak az ártérben

Az Another Way régóta stabil pontja a hazai grind/hardcore színtérnek. Gidáék a banda 2002-es megalakítása óta folyamatosan fejlődnek, pörögnek külföldön és belföldön egyaránt, és megalkuvás nélkül, igazi DIY szellemiséget követve tolják előre bandájuk szekerét. Bár sokat koncerteznek, de lassan két és fél éve nem jelentkeztek lemezzel, így éppen ideje volt már egy új hangzóanyag kiadásának. Bevallom, nagyon vártam ezt a lemezt, ugyanis mind a Békés időket, mind a Szertefoszló álmok között tisztán lásd a sivár jövő című előző albumukat rongyosra hallgattam, így mikor végre a kezemben tarthattam az új korongot, elég nagy elvárásokkal tettem be a lejátszómba…

…melyből a ’Play’ gomb megnyomására, halk felvezető hangok után előtört a jól megszokott, mindent elsöprő, pusztító hangorkán. Az Another Way ugyan nem az a banda, amelyik túlbonyolított dalszerkezetekkel, vagy meghökkentő megoldásokkal operál, ám van egy olyasfajta energia, húzás és szenvedély a zenéjükben, mely ha elkapja az embert, nem ereszti el egyhamar. S hogy milyen zenéről is van pontosan szó? Rövid, ám annál intenzívebb, hardcore/punk alapokra épülő, grind tempókban gazdag pusztítás a játék neve, melyben a dalok megjegyezhetőségéről a nagyszerű dallamos gitártémák, illetve a húzós riffek gondoskodnak. Bár hatásokat nyilván fel lehetne sorolni (pl. a myspace oldalon is említett Betercore, illetve a Napalm Death), de mégis egyedi zenét nyomnak a srácok, melyet ráadásul a hazai underground színtér viszonylatában nyugodtan nevezhetünk hiánypótlónak is.

Örömmel jelenthetem, hogy az új lemez a zenekar eddigi legegységesebb, legkiforrotabb munkája, s egyben a leghosszabb is. (A rejtett bónusz számmal együtt majdnem eléri a 20 percet, ami az Another Way esetében már-már epikusnak mondható.) Az új dalok is ugyanolyan egy-másfél perces szélvész opuszok, mint amilyeneket korábban már megszokhattunk a srácoktól, ám eleddig most sikerült a legváltozatosabb, legütősebb számok képében tálalni a viharsarki ifjaknak ötleteiket. Az olyan dalok, mint a kissé crustos, iszonyatosan húzós Tévhit, az egyszerre dallamos és brutális Mocsár, vagy személyes kedvencem, a Visszafordíthatatlan – melyben a csapat által eddig megírt talán legjobb gitárdallamok találhatók – mind egy olyan banda képét mutatják, melynek úgy sikerült underground zenéjét csúcsra járatnia, hogy közben mit sem vesztett hitelességéből. A lemezt záró Jövőképtelenség után – melyben egy rövid, de annál ízesebb stoner téma is felbukkan – pedig következik a fentebb már említett rejtett szám, melynek képében a Roncsipar énekes/gitárosa, Vajsz Kornél közreműködésével AW-ék egy tőlük merőben szokatlan stílusú szerzeményt adnak elő. A poént nem lőném le, a lényeg az, hogy jó döntés volt ezt a furcsa dalt a lemez végén, afféle bónuszként elhelyezni.

A NoiseLab stúdiónak köszönhetően sikerült az eddigi legerősebb hangzást összehozniuk a srácoknak, mely egyszerre koszos és zajos, ám mégsem veszik el benne a lényeg: pontosan ilyen hangzás illik ehhez a tüskés zenéhez. További jó pont az igényes külcsín – hiába szerzői kiadásról van szó, a nyomtatott, gyönyörű booklet (melyben a változatlanul elkeseredettséget sugalló, dühös, társadalomkritikus szövegek magyarul és angolul egyaránt megtalálhatóak), és a rézkarcolt borító profi hozzáállásra utalnak.
Negatívumként csak a lemez hosszát tudom kiemelni. Igaz, hogy ez az eddigi leghosszabb albuma a zenekarnak, de a bónusz dalt leszámítva még így is csak negyed órás az egész. Nem tudom ki hogy van vele, de én elbírnék 20-25 percnyi muzsikát is ’nádöwéyéktől, főleg ennyi várakozás után.

Ezt leszámítva egy erős, egységes lemezzel van dolgunk, melyet bátran ajánlok mindenkinek, aki fogékony a grind/hardcore zene e brutális, ám igencsak szerethető vállfajára.

10/8