Animals As Leaders – Weightless

Nem tudom ki, hogy van vele, de engem a self-titled nem zenei zsenialitásával vett meg azonnal, sokkal inkább a hangulata volt az, ami elkapott, és csak ezután voltak meg a ledöbbenések a zenei részén. Igaz én nem játszom hangszeren, de így is ámulatba ejtő, ami a gitárokon történik, pláne ha láthatjuk is mellé, hogy az adott témáknál mit, és hogyan követnek el azok a kezek. Az említett hangulati ív volt az, ami számomra működőképessé tette az albumot, tökéletesen működött anélkül is, hogy komolyabban figyeltem volna arra, hogy mi történik éppen zeneileg a számokban, elég volt csak követni az album hangulatát, és teljesen bele tudott olvadni az agyamba. És emiatt volt szerelem első hallásra az album. Idén végre volt szerencsém a zenekart élőben is látni, még a Weightless megjelenése előtt, de már kaptunk egy új számot is, ami persze elsőre tetszetős volt, de tudtam, hogy ezt meg kell rendesen hallgatni, hogy képes legyek eldönteni tényleg jó-e. Ezek után már tényleg tűkön ülve vártam az albumot, és első hallgatás alkalmával volt is min agyalnom. A címével ellentétben a Weightless közel sem egy könnyű/könnyen emészthető album. Első találkozás alkalmával azonnal azt a kapaszkodót kerestem, ami az első albumnál is bevállt: a hangulati ívet. Viszont itt sokkal inkább a zeneiség dominál, nem pedig az érzelmekre hatás. Ettől pedig talán kicsit nehezebb is megérteni, illetve nem adja magát rögtön. Képtelenség úgy hallgatni, hogy ne kösse le az ember figyelmét, szóval háttérzenének egyáltalán nem ajánlott. Illetve egyéb olyan elfoglaltságokhoz sem, amihez komolyabb koncentrálásra van szükség. Tényleg küzdelmesebb, mint az elődje volt, és nehezebben is jegyezhetőek meg a témák, de a sokadik alkalom után elkezd kigabalyodni az album, és szépen lebomlani szálakra, amik mentén már követhető az egész. Ilyen szempontból a Scale The Summitre emlékeztet, mivel náluk is csak sokadik hallgatásra sikerült előhozni a kapaszkodókat. Viszont remélem ez nem egy jellemző tendencia lesz a zenekarra nézve, mert az öncélúság nagyon visszavetné őket. Természetesen az elvakult djent fanatikusok, illetve gitárnyúzó bajnokok továbbra is imádnák minden hangját, de az egyszerűbb zenehallgatókat, mint például jómagamat, biztos elveszítenék. A Weightless pedig ezen a vékonyka határmezsgyén egyensúlyozik, egyelőre elég profin. Csak remélni tudom, hogy ezt így képesek lesznek megtartani, és a folytatásban nem egy olyan albumot kapunk, ami csak gitárosoknak szól. Zeneileg a Weightless továbbra is egy nagyon karakteres progresszív metál album, tele djent elemekkel, földön túli virtuóz szólókkal, illetve mégtöbb elektronikus betéttel, igaz ezek éppenhogy feltűnnek csak egyes számok elején/végén, illetve átvezetőként funkcionálnak. Tehát megintcsak egy változatos összképet kapunk zenei téren, és ha már sikerült beleásnunk magunkat, akkor itt is kirajzolódik az érzelmi ív, csak közel sem olyan egységes, mint ahogy azt a self-titled esetén tapasztaltam.

A Weightless nem egy pihekönnyű album, és nem is fog mindenkit első alkalommal meggyőzni. De ha az ember fordít rá egy kis energiát, illetve időt, akkor könnyen ugyan akkora kedvenccé válhat, mint ahogy sokak számára az első lemez is az lett. Az pedig egy jó kérdés, hogy innen merre tovább, én csak reménykedni tudok benne, hogy továbbra is közérthetőbb formáját választják a zenélésnek, és még nagyon sok ámulatba ejtő számmal örvendeztetnek meg minket.

8,5/10