Ami ’16-ban kimaradt, #3: öt death metal-album, amit kár kihagyni

Tovább folytatjuk 2016-os elmaradásaink pótlását, ezúttal egy csokor kemény és sötét death metal-lemezzel, amelyek a tavalyi évben az átlag felett teljesítettek. A cikkel egy olyan rétegnek szeretnénk kedvezni, akik viszonylag keveset olvashattak kedvenc stílusukról magazinunk hasábjain, pedig rengeteg kiváló alkotás készült a műfajban. Természetesen az itt taglalt albumoknál jóval több említésre méltó anyag jött ki az év során, de terjedelmi okokból szorítkozzunk most a teljesség igénye nélkül öt olyan lemezre, amelyek a 2016-os termés élmezőnyében végeztek.

Asphyx – Incoming Death

Megjelenés: 2016. szeptember 30.
Kiadó: Century Media Records
Műfaj: death metal
Támpont: Autopsy, Grave

A holland death metal-szentháromság (Asphyx, Pestilence, Gorefest) egyik oszlopos tagja, az Asphyx szeptemberben adta ki kilencedik nagylemezét (ha a Soulborn néven kiadott Feeding on Angels lemezt is idevesszük, akkor tizediket), ami a 2012-es Deathhammer album kissé monoton dalcsokrához képest kellemes meglepetést jelent. Az Incoming Death szokás szerint a bandára jellemző death és doom metal keveréket hozza, ám ezúttal sikerült annyira erős, kegyetlen és agresszív dalokat írni, ami bőven megidézi a veteránok aranykorát. Csapkodnak a fejünk felett a jobbnál jobb témák, a középtempós húzások és a tipikus darálások harmonikus masszája. A hollandok még mindig nagy odafigyeléssel teremtenek egyszerre komor és vérfagyasztó légkört, és teszik mindezt a legnagyobb természetességgel. A Martin van Drunen énekes régi szép időket megidéző bömbölése mellé pakolt riffhegyek sok év után is letaglóznak, arról nem is beszélve, hogy a Axel Hermann készítette borító is felér egy instant időutazással. Ugyan az album egy kissé hosszúra sikerült, de a 48 perce alatt szinte végig remekül eltalált tempóváltásoknak, kapaszkodók és akusztikus betétek tartják fenn a figyelmünket, csak egy-két helyen érezhetjük azt, hogy itt már túl sok a komótos leállásokból, de összességében ezek ellenére is egy pörgős, élvezhető anyaggal van dolgunk. Többek között az ilyen lemezek miatt lehet még mindig a legnagyobb érdeklődéssel követni a stílust. Az Asphyx nem először bizonyítja, hogy még mindig kell számolni velük, és pont ezért is szeretjük annyira a bandát: egy folyamatos, megbízható szintet tartanak immáron majd’ három évtizede. 8,5/10

Gatecreeper – Sonoran Deprevation

Megjelenés: 2016. október 7.
Kiadó: Relapse Records
Műfaj: death metal
Támpont: Bolt Thrower, Entombed

Amikor valaki az Entombed-féle láncfűrész-hangzást akarja megidézni, abból nagy baj nem lehet, ha pedig mindehhez még az is hozzájön, hogy a nemrég feloszlott legendás Bolt Thrower munkásságát is a szívükön viselik a tagok, gondolkodás nélkül vetjük is bele magunkat az új zenekar munkásságába. Erre kiváló példa az arizonai Gatecreeper zenekar is, akik első nagylemezükkel, a Sonoran Depravationnel azonnal a köztudatba robbantak. Elég volt csak a zenekar fényképeit megnézni, hogy sejtsük: ezek a srácok nem fognak szarozni. Elemi erő, profizmus, alázat, hangulat és kiemelkedő témák – ennyi kellett ahhoz, hogy a Gatecreeper egy olyan szintet üssön meg, amit ritkán hallunk első lemezes zenekartól. Az album morózus (doom/death) hangulata, a gitárosok ötletes témái, és Chase H. Mason énekes emberfeletti teljesítménye együttes erővel facsarják ki a lelkünket, hogy aztán egy fél órás erőszak-hullámvasút első kocsijába láncolják. Lassan mondani sem kell, hogy ha Kurt Ballou producer valamit a kezébe vesz, az egyből arannyá változik; jelen esetben is ez történt. Árad a kétségbeesés és a kín a dalokból, amelyek elszabadult őrültek módjára tombolnak az egész lemez hosszán. A srácoknak töltelékdalok nélkül sikerült összerakni a teljes anyagot, és a legnagyobb meggyőződéssel ültették el zenéjükben az alapokat jegyző bandák (Obituary, Asphyx, Entombed, Bolt Thrower) jellemzőit, a saját egyéniségükre formálva. A sok hatásból egy olyan összetett, egyedi és figyelemreméltó szörnyszülöttet tenyésztettek ki, amely a mutációk eredményeképp sokkal életképesebb, mint gondoltuk volna. Egy EP és három splitlemez után a Gatecreepet bemutató nagylemezével a lehető legtöbbet hozta ki ebből a koncepcióból, hozzájárulva ezáltal a stílus jövőjének fennmaradásához. 8,5/10

Bölzer – Hero

Megjelenés: 2016. november 25.
Kiadó: Iron Bonehead Productions
Műfaj: death metal, black metal, doom metal
Támpont: Valborg, Triptykon

A svájci duó ezúttal is kitett magáért, és a death/black/doom metal -hibridjükkel újra bejelentkeztek az egyik legígéretesebb európai metalzenekar címére. Mint ahogy azt már megszokhattuk, a Bölzer kvintesszenciáját nem a végtelenségig bonyolított témák, a technikás megoldások adják, hanem az északi mitológiából merítő témavilág, illetve a számok szerkezete és az azokból kialakuló textúrák, melyek sötét ködként telepednek a hallójáratainkba. A Hero című új anyagból is csak úgy hömpölyög a fájdalom és a kín folyama, ami előtt semmi nincs, ami gátat szabhatna. Okoi Thierry Jones énekes kántálása és vérfagyasztó kiáltásai (amik kísértetiesen hasonlítanak a Mastodon basszusgitárosának, Troy Sandersnek a hangjára) ezúttal is különlegessé teszik azt a kaotikus atmoszférát, amit végre egy teljes nagylemezen keresztül hallhatunk. A több mint háromnegyed óra azonban egy kicsivel túllépi azt a hosszúságot, amit egy ilyen masszív lemez esetében ideális lenne. Egy-két hosszabb szám egy kicsit túl is van húzva, amitől vontatottá tudnak válni, ám ez szerencsére az esetek többségében viszonylag hamar megszakad. A korábbiakhoz képest a Hero hangulata félelmetes helyett inkább nyomasztóvá alakult, és a megújult énektechnikák nem minden esetben hozták azt a szintet, amit a Soma kislemezen tapasztalhattunk. Ennek ellenére egészen elképesztő, hogy amit sokszor 4-5 tagú zenekarok nem tudnak megcsinálni, azt jelen esetben két ember megoldja mindenféle erőlködés nélkül, arról nem is beszélve, hogy ezt a produkciót élőben is visszaadja a páros. Bemutatkozó nagylemezük az apró hibái ellenére is kellemes meglepetés, már csak abban bízunk, hogy legközelebb újra találkozhatunk velük hazánkban. 7,5/10

Blood Incantation – Starspawn

Megjelenés: 2016. augusztus 18.
Kiadó: Dark Descent Records
Műfaj: death metal, technikás death metal
Támpont: Gorguts, Morbid Angel

Öt éves fennállás után a Blood Incantation valami olyat hozott össze, amiről rengeteg death metal-alakulat még csak álmodni sem mer. A denveri zenekar bemutatkozó nagylemeze, a Starspawn az év egyik legnagyobb dobásának számított számos nemzetközi magazin szerint, és mi sem vagyunk ezzel másképp. A srácok úgy találták meg az átmenetet az old school és a modern death metal között, ahogy arra nagyon kevesen képesek, és egyben egy végtelenül összetett, fokozatosan (ki)fejlődő, progresszív és előremutató anyaggal örvendeztettek meg minket, aminek minden egyes másodpercében történik valami érdekes. Az apró részletek adják el igazán az albumot: itt-ott kisebb dallamos harmóniákat csempésztek az őrült témázgatások fortyogó tengerébe, hogy egy pillanat múlva egy másik eszelős ötlettel vigyék tovább az adott dalt. Az anyag összetettsége és brutalitása taszít abba a feneketlen árokba, amelyből nem találsz kiutat egyhamar, és szerencsére a lemez 34 perces hossza tökéletesen elég ahhoz, hogy az árok alját alaposan felmérd. Egy ilyen komoly, robusztus anyagból pont elég ennyi, hogy ne vesszen el az önmaga teremtette sokszínűségben. A srácok a retrós hangzást hangulatot a lehető legjobb irányból közelítették meg, és keverték össze saját egyéniségükkel. Nem lepődnénk meg, ha földönkívüliektől tanulták volna a zenélést (vagy legalábbis a Gorgutstól), mindenesetre rendkívül kellemes meglepetésként nyugtázzuk, hogy a tavalyi év egyik legjobb death-metal lemezének címére egy váratlan jelentkező is esélyesen tudott pályázni. 9/10

Brutally Deceased – Satanic Corpse

Megjelenés: 2016. augusztus 18.
Kiadó: Doomentia Records
Műfaj: death metal,
Támpont: Grave, Dismember

Egy újabb európai zenekarral állunk szemben, de nem is annyira északról, mint gondolnánk: a Brutally Deceased Csehország szívében gyártja a maga old school death metalját, amivel elsősorban a klasszikus svéd bandák szerelmeseinek kedveznek. Munkásságuk bőséggel merít a stockholmi láncfűrészes legendák életművéből (eleve egy Grave-szám után nevezték el magukat), kisebb mértékben pedig a dallamosabb göteborgi megközelítésből is. A csehek harmadik nagylemeze, a Satanic Corpse rozsdás pengeként hasít beléd, és fél óra alatt gondoskodik a közelharc végzetes kimeneteléről. Itt nincs megállás, egymást érik a fogós és kíméletlen tremolós riffek, néhol egy-két maideni ihletettségű ikergitáros téma társaságában, a kettőből pedig egy furcsa, de életképes környezetet teremt a zenekar, ahol az erőszakos témák és a dallamosabb szerkezetek bőven megférnek egymás mellett. A lemez erősségeihez hozzátartozik, hogy a számok okos felépítése mellett a megszólalásuk is verhetetlen, emiatt is hallgattatja magát annyira a korong. Túl nagy világmegváltásra természetesen nem kell számítani, viszont amire hivatott, arra tökéletesen megfelelő a Satanic Corpse: az év alighanem legjobban sikerült death metal borítója (nagy pacsi Paolo Girardi-nak) mellett egy szórakoztató és kellemes múltidézést kapunk a bandától, egy könnyen hallgatható, maximálisan emészthető, egyszerű, de mégis fogós lemez képében. Ahogy hallatszik, a Stihl-eket itt is berántották rendesen, benzinből sincs hiány, indulhat a favágás! 7,5/10