Alice In Videoland – Maiden Voyage

Gondolom senki sem emlékszik (ahogy én sem) egy 1984-es Commodore 64 számítógépes játékra, az ALICE IN VIDEOLAND-re, mely Lewis CARROLL regénye alapján interpretálta az akkori beteges gyermeki drog és álomvilágot, az akkori kor lehetőségeivel.
Egy nonszensz regény… az egymást követő események már-már értelmetlen, mégis komplex és logikus képek között, s ez szürreális események soron követő lépegetése olyan képsorokat és végeredményt eredményez, mely kellően őrült, mégis gyermeki álomba illő.
Aztán teltek-múltak az évek, és 2003-ban egy kis svéd zenekar felvette ezt a nevet, át és felvéve minden karaktert és külsőséget, mely a korabeli játékra, s így persze a regényre is jellemző hangulatot és tartalmat.
A videóországban való ismerkedés sok veszéllyel nem kecsegtet, de kellemes csalódás is egyben, a történet megtartotta fiatalos és eszelősebb őrültségét, mely ütemekben és dallamokban préseli be magát agyunkba, hogy aztán akarva-akaratlanul videoland hangulata játszadozzon velünk.

A kitalált Alice-ünk (Toril Lindqvist), 2003 májusában egy hűvös napon beleesett a nyúllyukba, s kezdetét vette ez az elektronikus csoda, mely kellően őrült és kellemes ahhoz, hogy sikerré válhasson, megérintve nem csak a mai 15 éveseket. Hiszen itt rengeteg zenei stílust kevernek bámulatos egyszerűséggel, s észre nem vehető váltásokkal; elegye ez az EBM-nek, a Punk-nak, a Synth-nek és a 80-as évek rockjának. A zenei műsort nézve, nem egyszer jut eszembe önkéntelenül is a drog, azon belül is a hallucináció és tudatmódosító szerek széles választéka, főszimbólumait megtartva az LSD (a bélyeg és a kártyalapok még a Walt Disney mesekönyvben is ott feszítenek, ahogy a gombán punnyadó, derengő s minden választ tudó hernyó, segítségére van a pöfékelő vízipipa, s a kifordított értelmek és értékek) csak úgymint a Gombák (néhol apró méregfiolák, na de az alkohol se sokkal gyerekesebb, mint a drogok), melyektől megnő és összezsugorodik a kedves kislány, Alice. Az album címe Maiden Voyage, mely első utazást tesz, de ezt így; s ilyen formában csak a drogos szárnyalásokra használják, amolyan tripp. Ahogy meg az énekesnő egy deviáns Barbie, gyönyörű és ámulatba ejtő mégis érezni, hogy nem egy lány a discoból, s van benne valami, ami a megmagyarázhatatlan őrület fogalmát sejtteti, s kelti.
A zene alapjait Anders Lundgren (billentyűs) írja meg először C=64-en, majd hozza ki élő hangszerekre, de az alap gépies marad a számok többségében. Szóval, egy több mint 20 éves technológia alapjain nyugszik és hömpölyög ez a zene. Toril Lindqvist évekig gitározott különböző rock bandában, majd kellemetlenül kezdte magát érezni, amikor a zenei inspirációja nem illett bele a Rock & Roll fogalmába. Énekesnő akart lenni, valami elektronikusabban, mint egy rock banda.
Ha jellemezni kéne a zenét (s hát nem ártana), akkor egy lightosabb elektro pop-punk ez. Amolyan kortárs avantgárd lázadás a jelen és a jövő ellen, a múlt romjaiból.
Míg Britney-nél a puncs és vanília émelyítő naiv krémeseitől, a háttérbe szorított tini szexről, szerelem és pénz, siker, csillogás, mára megbukott képeit és mondanivalóját sorakoztatja fel, addig Alice ennél sokkal deviánsabb, és ellentétben mindezzel, hasonló módon mégis haraggal és megvetéssel fűszerezve mondja azt: BAZDMEG!
Ez az a fajta Barbie ház lenne, amiben a Ken lehet a WC mellett fekszik túladagolva, a Barbie meg extazyt tör össze és szívja fel a legújabb divatlap hasábjairól, s közben a bisex barátnőjével szemezget… Anders Alexander (dobos) 2003 februárjában csatlakozott, ugyanebben az évben, még novemberben Johan Dahlblom (basszeros) is tag lett. Az így teljessé vált zenekar ebben az időben kezdte el intenzív élő fellépéseit, az underground svéd pop-rock kulisszák, pedig dicsérni energetikus és karizmatikus koncertjeikért. Ennek az időszaknak a közepén, 5 demó szám és kevesebb, mint 10 koncert után az Alice in Videoland ajánlatokat kapott.
A pimasz női hanggal, a slamming dobbal, a bulizós elektronikus basszussal és strap-on billentyűssel, 2003 júniusában kezdték felvenni a számaikat, Micke Lohse segítségével. A kezdő szám, melynek címe Lay me Down élénk disco hangzással és ízléses refrénjében robbant be. Ez a dal „csak” egy újabb club-szám lehetne, de hangzásvilága mégis különlegessé teszi azt. Go To Go újabb színes és kellemes, lázadó ritmus és zajfüggöny. A Going Down egy bulizós szám, fülbemászó vokállal és gitárral, s valóban a süllyedés érzését keltve a hallgatóban.

A Red az album legemészthetőbb-zeneibb tétele, mely már első hallásra, többet ad, mint a hazánk rádióiban játszott és sokak által kért giccs discos pop számok, pl. ez nagyon hasonlít a Groovehouse, Hajnal című siker féleségéhez, a változás csak annyi, hogy nem szar, nem giccs, s persze élvezhető…

Dance With Me egy őrült disco, zajos dobokkal, és kerregő gitárokkal, melyek alatt nagyon érezhető a C=64 mély és egysávos hangja. Ezt követi a Video Girl, s melyről kapásból a Commodore akció játékok jutnak eszembe, ez is kellően dallamos, s maradandóan őrült és beteg, néhol a rock & roll érzését keltő feelingű vokállal. A végeredmények kiválóak (bár az eredetiség nem a banda erőssége!!!) a dinamikus szövegírás és dúdolható, fülbemászó számok, s férfias élő dobok sokat dobnak az egészen, és amitől az egyetlen frusztráló rész a Panic című szám. Mely személyes kedvencem is egyben, s ez talán az album legkomolyabb és komplexebb témája, mely bárkit képes megfogni, nyugodtságával majd egyre erősödő dühével, mely csak éppen addig a pontig terjed, míg az kellemes bír maradni, ám az érzés ott marad, és tovább kering a levegőben. Az ezt követő Addicted erős refrénnel szalad tova a kellemesség felé, egy nem túl hálás témával kapcsolatban. És a lemezt záró utolsó 2 tétel, energetikus euró-rock alapokon fekszik. A Naked kijön egy fasza alapzenével és méllyel, amitől a Daft punk is nem egyszer beugrik a lemez hallgatása közben. Ennél a lezárásnál is nagyon érezhető az a kétségtelen tény, mellyel az egész elemzést kezdhettem is volna, de mégis így a végére lövöm el, Alice hangja teljesen, Gwen Stefani (az egykori, No Doubt frontembere), és a zene is valami olyasmi, csak sokkal szókimondóbb, szembesítőbb, s persze őrültebb is. De mondhatnék még bandákat, melyekből valamit érezni lehet (az Alice-ben nem az egyéniség a lényeg, hanem a komplex lopások, és azoknak energikus visszaadása), DAF, Daft Punk, Madonna, TOT (Theatre of Tragedy — Musique és az Assembly albuma).

Az Alice In Videoland úgy tűnik sikeres lesz és már elégé népszerű Skandináviában és Európában, de az egyetlen, ami az útjukban áll az a lustaság. Ezek az emberek a tipikusan szarjunk bele kategóriák, néhol túlságosan is garázs-punk szintjükkel, s kicsit a 90-es évek demósan hangzó lázadását mutatják be. Tehát a formáció megkezdte a karrierjét, óriásiak lehetnek, ha van elég ötletük, képesek még TÖBB egyéniséget vinni a zenéjükbe, s nem csúsznak el egyik stílus irányzatba se túlságosan. Szilárd mindez? Azt hiszem igen, mert az Alice nem fog kijönni egyhamar a nyúllyukból…

82%

Videoország a MySpace-n