Akarsz beszélni róla? – Ilyen lett az új Téveszme

A Rejtett alkönyvtár élő videójából – bár az ilyesmikből ugye nem szabad messzemenő következtetéseket levonni – azt azért le lehetett szűrni, hogy az eddigiekhez képest nem nagyon fog változni az irány, és az Akinek minden a vállán nyugszik, nem nyugszik senki vállánt végighallgatva kijelenthető, hogy tényleg ott vették fel a fonalat, ahol az le lett téve. Továbbra is a dallamos gitár- és énektémákkal megtámogatott hardcore az alap, de ahogy haladnak kiadványról kiadványra mintha egyre rafkósabbak lennének. Már régen is ez az ötletesség jelentette a Téveszme egyik fő erősségét: olyan megoldásokkal pakolni tele a tételeket (mindamellett végig teljesen logikusan felépíteni őket), amikre elismerően lehet bólogatni – és ebből a csapat minden tagja maximálisan kiveszi a részét, vokáltól a dobokig. Ez itt is fellelhető, tényleg mind a négy számban hallani legalább egy olyan megoldást, amire lehet csettinteni. A már korábban megismert nyitány szinte már slágeres dallamai (külön pluszpont a bandának, hogy a tiszta éneket nem úgy használják, mintha muszáj lenne, sokkal jobban üt így, ha van, illetve Viktor hangjához is hozzá lehetett szokni az idő elteltével), a Szomjazunk az It Prevailst ténylegesen megidéző témájával, ami az egész anyag csúcspontjának számító, katartikus lezárásban is szerepet kap, a Százszorbátrak, viharverők vagánysága és a „Mert csak akkor történtek nagy dolgok…”  kezdetű rész, A vész-szelidítőben pedig a dal harmadánál lévő kiállás mind ilyenek (még akkor is, ha a két utolsó mű nem olyan erős, mint a másik kettő).Persze vannak más dolgok is, amik szembeötlenek, és ezek közül az egyik a hangzás. Volt miatta panasz, és tény, hogy nem tökéletes (az ének néha eltűnik, és az egész kicsit kásás), de nem ront igazán sokat az összképen. Valahogy természetesebbnek is hat, főleg a zárótételben, amikor a kiadvány címét üvölti Nagy Viktor, na ott eléggé olyan a hangja, mint egy megszállottnak, és ez jól is áll neki. Amúgy is próbálja minél változatosabban használni a hangját, ami sikerül is neki, az énektémákból igazából csak a csordavokálok lógnak ki lefele. De az egész zenekar kitesz magáért, a gitárduó remekül szállítja a hardcore-os akkordozásokat ugyanúgy, mint a Shai Huludot idéző improvizatív témákat (Szomjazunk vége megint), és a ritmusszekcióra sem lehet panasz.  A körítés is rendben van, a borító gyönyörű, és jól reflektál a szövegekre – de nem csak az anyag szövegeire, hanem kb. a Téveszme egész munkásságát lefedi egy képben.

És akkor a szövegek: eddig is nyilvánvaló volt, hogy Viktor hazánk egyik legjobb szövegírója, és most sem kell csalódni benne. A Rejtett alkönyvtár balladája, a Szomjazunk odamondása (utóbbinál a szöveg teljesen kimaxolja a záró katarzist) mind példásak, és bár a másik két darab nem mond olyat, amit ne hallottunk volna tőlük már korábban, de a Százszorbátrak ritmikája és rímei simán elviszik a dalt a hátán. És csakúgy mint eddig, valamit nagyon brutálisan fejen találnak, és bár tényleg zeneileg is nagyon ott vannak a szeren, ezek a remekül eltalált, saját élethelyzetekre – helyesen, vagy tévesen – könnyedén ráhúzható szövegek (ha angolul írnák őket, tele lenne velük a tumblr – bár angolul nem biztos, hogy ennyire erősek lennének) azok, amiknek a viszonylagos sikerüket tulajdonítom, illetve a „csak előre” hozzáállásnak, amit azok – némi egészséges mizantrópiával vegyítve – sugallnak, és ahogy látjuk, ezek itt nem csak üres szavak, és bár a fájdalom, a félelem és hasonló dolgok főszerepet kapnak bennük, de nem az önsajnáltató „amúgy szarul vagyok” módon, hanem megmutatják, hogy ezek is csak olyan érzések, amikkel szembe lehet nézni, és felül lehet (sőt, egyenesen ajánlott)  kerekedni ahhoz, hogy az ember a végén azt tehesse, amit akar/helyes/kell – „Mert csak akkor születtek nagy dolgok…”. Persze ez is csak egy értelmezés, és még rengeteg dolog van amit lehetne velük kapcsolatban elemezgetni, például az egyedüllét szerepét, de amúgy is oldalakat lehetne erről a jelenségről írni. Mindazonáltal persze nem a Téveszme találta fel a spanyolviaszt (Another Way és a nemrég szintén új anyaggal jelentkező New Dead Project is hasonló terepen játszik), de ennyire húsbavágóan őszintén még nem nagyon tudták itthon eltalálni a lényeget.

Akárhogy is, ők most bizonyították, hogy megérdemlik azt a figyelmet, ami körülveszi őket, a mi dolgunk innentől már csak támogatni őket, és nem megfeledkezni arról, hogy még rengeteg tehetséges zenekar van hazánkban, akiknek megéri utánanézni. 9/10