Agyműtét ébrenlétben – Frontierer: Oxidized

Oxidációnak nevezünk minden olyan folyamatot, amelyben atomok, ionok vagy molekulák elektront adnak le. Oxidáció csak akkor mehet végbe, ha egy másik anyag (atom, ion vagy molekula) redukálódik, tehát elektront vesz fel. Az ilyen értelemben összetartozó oxidálódó és redukálódó anyag együttesen redoxi rendszert alkot. Száraz, igaz? Ezzel a kis tudományos szösszenettel arra próbáltam rávilágítani, hogy mennyire helytálló a skót Frontierer új albuma, az Oxidized címe. Nem igazán értjük, hogy mi is történik, de azt érezzük, hogy végbemegy valami. Valami, amit puszta érzékszervekkel szinte képtelenség felfogni, mégis kénytelenek vagyunk megpróbálni, ugyanis a srácok harmadik nagylemeze az év egyik legérdekesebb performansza a metalszíntéren.

Sokáig gondolkodtam, hogyan kéne szavakba önteni az itt hallható dolgokat, milyen hasonlatokkal, expressziókkal kellene kifejeznem, mit is jelképez ez a lemez, de az Oxidized kifejezetten az a fajta kiadvány, amiről lehet bármit mondani, teljesen lényegtelen a szöveg, ezt hallani kell! Na mindegy, próbáljuk meg: szóval itt van ez a cucc, 16 dal, cirka 50 percben. Ez a mennyiség és időtartam már erősen a határeset kategória, amivel egy hallgató már csak dupla adag eltökéltséggel birkózik meg másodjára mondjuk. Felpillantasz a cikk jobb felső sarkába a műfajokhoz, az áll ott, hogy “mathcore”. Hát az sosem egyszerű hallgatnivaló, pláne ha még ezzel-azzal vegyítik is. Elindítod a lejátszást. Megvan az az érzés, amikor elemelkedik a földtől a repülő és belesüppedsz az ülésbe, majd egy pillanatra súlytalanná válsz? Na ezt az érzést duplázd meg, emeld négyzetre, adj hozzá egymilliót, Han és Chewie nem érezték így magukat, amikor fénysebességre kapcsoltak. Elképesztő irammal és dinamikával kezd el pépelni az anyag, azt se tudod hova kapkodd a fejed, kiszállnál – de a hullámvasút már elindult.

Ismét csak popkulturális utalást fogok alkalmazni: a Netflix jelenleg legnépszerűbb sorozatának, a Squid Game-nek (magyarul a borzasztóan fantáziátlan Nyerd meg az életed címen van fent) az első részében a főszereplő konstans pofozást áll ki, csak hogy elérje a célját. Na, ez teljesen akkurátus az Oxidizedra. Folysz bele az anyagba, miközben kíméletlenül zúdulnak az arcodba Meshuggah-ra hangolt nullák és egyesek, a ’90-es éveket idéző gigászi metalcore-kiállások és olyan agresszív elektronika, amitől egyből leáll a pacemaker, instant beáll a szívfasz. Taknyod-nyálad összefolyik, de kitartasz. Nagyjából három vagy négy kisebb-nagyobb levegővételnyi szünet van a lemezen – ha nem számoljuk az egy-egy másodperceket dalváltásnál -, de ezek is általában alattomosak: nem látod mikor jönnek, nem tudod mikor érnek véget és egyáltalán nem is kellemesek. Ja, és az elsőre a hetedik dal közepéig kell várni. Aztán zajlik tovább az agyműtét ébrenlétben, a szónikus szorongás, továbbra sem kímél az anyag, de szinte perverz módon már élvezed, ha fáj. Mire elérsz a 14. dalhoz, már garantáltan hallod a színeket és azon kezdesz el tanakodni, hogy emberek játsszák-e ezt egyáltalán. A zárótétel 19-re lapot húz – ha ez fizikailag egyáltalán lehetséges -, még feljebb tekeri a sebességet, csak hogy aztán egy epikus, dallamos metalcore-katarzisba torkolljon, aminek aztán egy pillanat alatt vége szakad, te pedig felriadsz az ágyban izzadságban fürösztve, és azt hiszed álmodtál. Segítek, ez a valóság.

Az Oxidized egy kíméletlen, ugyanakkor zseniálisan egyedi lemez, ami egy pillanatra sem hagyja elkalandozni a figyelmünket. Egy olyan anyag, ami ha elsőre nem ránt be, valószínűleg másodjára sem fog, de próbálkozni ugye mindig szabad. Nem tartom magam különösen “zene-sommelier”-nek, de hallottam már ezt-azt és sokszor érzem úgy, hogy már nem olyan egyszerű különböző kiadványoknak megugrania az ingerküszöbömet. Na, a Frontierer fogta az említett ingerküszöbömet, elkapta az utcán, berántotta a furgonba, rommá agyalta, csuklyát húzott a fejére és kihajította a semmi közepén tök pucéran. Az oxidáció végbement, és minden hasonló próbálkozást idénről (de akár még az elmúlt évekből is) korrodált a skótok harmadik lemeze. 9/10