Nem mindennapi promót kaptam a cseh ötöstől, 500 példányszámban napvilágot látott hanglemezt, ezzel is erősen utalva a gyökereikre, melyek a 80-as évek közepén táplálkoztak igazán a lángokból. A brnoi csapat 91-ben alakult, azóta két névváltáson is átestek (96 novemberétől ez, ami), ahogy tagcseréken is. Az anyag két részből áll, Point of Crisis / Live Crisis (A és B oldal, ez LP, haha). A Point of Crisis 2003 májusában rögzített négy számos promó, míg a Live Crisis a 2005. szeptember 3-ai Paradubiceben rendezett Fantasy Metalfest felvétele.
A kezdés könnyen egyértelművé teszi, hogy miért is csak hanglemezen jött ki az anyag… totálisan régi ízek kavarognak ebben a fortyogó üstben, egy kis régi
Kreator,
Iron Maiden,
Benediction, avagy sok old school thrash, egy kevéske progresszív heavy-s, poweres szólóval s némi death metállal, de abból is a régebbi fajtával, a dallamosabbal.
Martin Brňovják hangja telt és haragos, jól egészíti ki ezt a kompromisszumokkal teli mészárlást.
A folytatásban érkező kesernyés dallamok, majd kántáló szövegek, megint csak a heavy-s thrash-es dolgokat pendítik meg, majd darabokra szedik, szaggatva, acsarkodva, vicsorogva, monotonon vezekelve, taposva, előre… csak előre! Nagyon jó benne a melankólikus szóló, igazán impozáns és profi, ahogy a
Till the End masszív kezdése is. Itt mutatják meg először igazi death metál fogaik, izzig-vérig szénné baszott múlt fertőzte thrash-death, a riffek zakatolóak és dallamosak, de némileg kicsavartak, a refrén hatalmas, bár van benne némi heavy íz, de azt nehéz is lenne levetkőzni egy olyan bandának, mely a 80-as évek közepét hozza vissza. A témák magabiztosan lépegetnek, megjelenik a jól ismert szaggatottság is, sátáni akusztikával fűszerezve, s olyan kellemes emlékeket juttatnak eszembe a cseh srácok, melyeket a
Protector,
Mekong Delta,
Re-Animator,
Atrophy,
Sodom,
Destruction,
Incubus etc egykoron létezett remekműveinek sikerült csak ez idáig. S valóban, mennyire fura is ez a csapat… olyan, akár egy varánusz gyík, az evolúció alapján rég ki kellett volna halnia, ennek ellenére ma is él, egy szelet a születés ősidejéből.
Az
Across the Wasteland durva és kíméletlen riff halmazt zúdít a gyanútlan hallgatóra, amire aztán egy pakolós death metal vonal után, építkezős, szólózgatós, vágtázós thrasht kapunk. A témák egymást érik, változatosan keverik a palettát, megjelennek a gyönyörű belassult dallamok, minden lekerekített és pontos. Hihetetlenül jól felépített, mesterien megalkotott dal, mely totálisan instrumentális, és egy picit sem hiányzik a vokál. A tudás és a múlt gólemjei görnyedeznek, s egy csipetnyit elidőzünk a szárnyaló dallamok éteriségének hallatán, s a következő pillanatban már a földhöz csapkód a szaggató őrlés, ez a dal egy tünemény! Soha se gondoltam volna, hogy a műfajban megalkotott nagyok után, egy a már kitaposott utat járó pici bandának bármelyik dalára is ezt fogom mondani, de igen, ez kibaszott jó!!!
Ezt követi, a
Sentenced to Life, mely némileg kiábrándító, egy ekkora szám után. Jól építkeznek, és olyan hatások jutnak eszembe róla, mint
Benediction vagy
Gorefest, s persze a
Death hatásai (régi és új egyaránt). Ez a dal amúgy a vége fele (5:10) telis tele van progresszív elemekkel, akár egy nagy gitárvirtuóz szóló anyagja… kellemes, nem durva, hanem lágyan építenek, sok érzés kering bennük, a végére pedig várat magára, de csak beér egy viszonylag súlyos zárás, visszahozva a kietlen régies vokált. Végeredményében ez is egy remekbe szabott dal.
A B oldalon vár a folytatás, a koncert nem szól rosszul és a hanglemez nagy előnye, hogy nagyon valóságosan adja vissza a zenét, koncert esetén ez annyira sűrítve értendő, hogy még érzem az izzadság szagot, megelevenednek a tapadó pólókban vergődő bozontos headbanger arcok, és a gyilkos pogók, haha! Az három szám már szerepelt az A oldalon, így most élőben is átérezhetjük az Absurd Conflict remekbe szabott dallamos, ám annál csípősebb riffjeit. Helyet kapott még 2 dal a lemezen a splitjükről (Absurd Conflict – I'm Your History! – Depressive Reality — Unintentional /2001/).
A Heroism egy erős és tekerős dal, mint egymásra pakolt pengék, úgy hasogat… akusztikusan kezd, majd tipikus thrash beütésekkel életre kell a függőség, akadnak benne igényes szólók, és a vokál egy picit károgós néhol, nagyon a régi Kreatorre (Terrible Certainty, Extreme Aggression) emlékeztet. Egy fasza dal, amolyan hab a tortára… s akkor még egy szót se ejtettem a zárásról No Solution Equation címmel, mely tökéletes befejezése ennek a fura műnek.
Zárásképpen el kell, hogy mondjam, nagyon élveztem, miközben hallgattam. Szabályosan megrohant az a töménytelen kellemes emlék, a serdülő és még pöcsös korom adta stílus kavalkád, ó igen! Haha! Ez egy csodálatos nosztalgia lehet annak, aki a korai thrash és death metál anyagokon nőtt fel, és szívta magába a fémes-pengés anyatejet! Hell yeah!
10/ 10 (régóta nem voltam ilyen biztos a maximum terén, és mennyire megleptek, el se hiszem! Ezek a csehek…)
