Abraham – The Serpent, The Prophet & The Whore

A saját magát Ábrahám próféta reinkarnációjaként jellemző, hattagú banda (vicces kedvű fiúkról van szó) második megjelenését is a The Oceanből ismert Robin Staps kiadója, a Pelagic karolta fel, akik olyan zenék terjesztésért felelnek, mint a God is an Astronaut, vagy az Earthship. Ennek fényében talán kevésbé meglepő, hogy a bosszúálló hangulaton és Schlagmeister átkokat szóró, fájdalmas üvöltésén túl a számokban, mint például a Carcasses-ben, vagy a New King, Dark Prophetben beleszőtt poszt-rock harmóniák is megszólalnak. Igaz, hogy a világvége-várásba egységesen beépített dallamos elemek valamivel fogyaszthatóbbá és élvezhetőbbé teszik az Abraham zenéjét, de a lemez egésze így is egy olyan, sivár tájakon végigvonuló viharra emlékeztet, amiből azért főként az égzengés hagyja hátra nyomait – nyilván a gyilkos vokáloknak és mindent bedaráló ritmusszekciónak köszönhetően. Bár a The Serpent’ kapcsán a kritikák leginkább a destruktív szépséget emlegetik, nem kevésszer kell végighallgatni a mindössze 45 perces anyagot ahhoz, hogy ezt felfedezhessük az albumon, ami kiemelkedő pillanatok hiányában meglehetősen hosszadalmas. A rombolással és a mindent beszippantó iszapörvényekkel kontrasztot képező lágyabb dallamvezetések szinte észrevétlenül adnak hozzá a dalokhoz, pl. A Man the Serpent, illetve a The Great Dismemberment számoknál így maradtak a szokásos torzítások, drone elemek és a mindent felülíró kegyetlen ének, amik azért kisebb monotóniába taszítanak itt a lemez felénél. A banda zajképletei persze nem adnak okot unalomra, de fél óra múltán jobban rátelepszik az agresszió és a borongós hangulat az emberre, mint kellene. A Dawn így szerencsés választásnak bizonyul, mert optimista felhanggal zárja az albumot, a stílusjegyeket megtartva, de végre nem az unalomig ismételve.

A The Serpent, The Prophet & The Whore (a lemezcím a koncepcióra utal, az album ugyanis egy teljesen ismeretlen, nem kizárt, hogy kitalált író, J.G. Rawls a huszadik század elején megjelent, The Chronoception c. könyvét dolgozza fel, a témában ajánljuk a heavymetal.hu interjúját a zenekar bőgősével – a szerk.) a sludge, a poszt-metál és -hardcore elemeinek egy hatásos, bár nem túl eredeti kombinációja, a felvételek pedig egy kiforrottabb, de változatlanul agresszív banda és Magnus Lindberg (Cult of Luna) produceri munkáját dicsérik. A zenéjükben a saját bevallásuk szerint a Neurosist, a Breach-et, a Cult of Luna-t és a Mastodont követő Abraham legutóbbi albuma mindenesetre felveti a kérdést: mennyi düh kell a folytatáshoz?

6/10