Aborted – The Necrotic Manifesto

Ami a Global Flatline-t naggyá tette, az az volt, hogy elhagyták a kamuexperimentális elemeket (inkább nevezzük őket egymásra hányt ötletkezdeményeknek), amik a Strychnine-on őrületbe kergették az embereket. Ez a korong megint egy összeszedett csapat benyomását keltette, jót tett nekik, hogy gyakorlatilag (egy EP azért kijött közben) 4 év szünetet tartottak (Plusz Sven kiszállt a Leng Tch’éből, mondjuk én annak nem annyira örültem, de hát ízlések). A fő kérdés az volt azonban, hogy mennyire fogja a húros szekció majdnem teljes lecserélése befolyásolni a végeredményt, a válasz pedig az, hogy szerencsére nem annyira, mint attól tartani lehetett. Megmaradt az a brutalitás, ami az elődöt jellemezte, és megint vannak olyan riffek, amik légkalapácsként simogatják az ember koponyáját (The Extirpation Agenda), és még olyan „slágerek” is, amikre majd készülhet klip (a Coffin Upon Coffin bőven alkalmas a feladatra, de a címadó is jó eséllyel indul), habár a gitárszólókról le kell mondani – ilyenből csak az Of Dead Skin & Decayben találni. A legnagyobb pozitívuma a Necrotic Manifestonak – ahogy az már a Global Flatline-on is feltűnt – Ken Bedene játéka, ami a Krisiun brutalitását idézi fel, hihetetlen, hogy milyen pontosan üti fel a blastbeateket, és a Jacob Hansennél felvett cucc tényleg úgy szól, mintha a füled mellett, vagy a szobádban ütné a bőrt. A hangzásra ismét nem lehet panasz amúgy, bár kiugró extrát sem ad, egyszerűen így kell szólnia 2014-ben egy Aborted lemeznek. A szokásos filmbetétek is a helyükön vannak, többek között a már-már grindba forduló Your Entitlement Means Nothingba  a 2011-es Hobo With A Shotgunból került pár sor, az Of Skin & Decayt pedig egy Texas Chainsaw Massacre idézettel indítják. Ezek illenek is a zenéhez, és nem törik meg a lendületet szerencsére. A baj azonban ugyanaz, ami már sok hasonszőrű anyagnál (és ami a Global Flatline-nál nem volt jelen): a negyven perc feletti játékidőt nem sikerült üresjáratok nélkül kitölteni, konkrétan a Coffin Upon Coffin után már alig történik igazán említésre méltó, tisztességes iparosmunka a korong második fele. Na, de akkor mit szóljanak a limitált kiadást a kezükben tudók? Ők kapnak pluszba egy Aborted kártyajátékot (nem vicc), és három bónuszdalt: egy sajátot (Saprophytes), ami egyáltalán nem lóg ki a többi közül, egy Converge-Concubine feldolgozást (bár ezt inkább tiszteletadásnak nevezném, mint épkézláb átíratnak, de ez nem az ő hibájuk, nem hiszem, hogy lehetne ebből a dalból rendes death metal számot faragni), és a Suffocation Funeral Inceptionjének az újragondolását, amit sikerült rendesen átdolgozni, ez sem lógna ki a saját dalok közül, és azért ez is sokatmondó. Elmondható tehát, hogy a 2008-as csorbát végleg sikerült kiköszörülni, már ha van olyan, akinek a két évvel ezelőtti után további bizonyítékokra volt szüksége, és bár megismételni most nem sikerült a legjobb teljesítményeiket, a Necrotic Manifesto szorosan ott lohol azok nyomában, és a kiegyensúlyozottságuk a jövőre nézve is bíztató. 7,5/10