Abigail Williams – Becoming

A választ pedig még tavaly júniusban kaptam meg, mikor a zenekar a Csillebércen megrendezett Metalfesten játszott. Volt szerencsém összeismerkedni velük jobban, és Ian Jekelis gitárost kifaggattam rendesen a következő albummal kapcsolatos terveikről, és egy igen érdekes képet vázolt fel, illetve elmondta azt is, hogy milyen zenekarok vannak hatással az új Abigail Williams számokra, szóval teljes mértékben belőhető volt, hogy mi készül itt. És láss csodát, semmit sem kellett csalódni, mert pontosan az történt, amit felvázoltak. Az már egy jel volt, hogy Ken Wolves in the Throne Room pólóban mászkált egész nap, illetve ahogy később megtudtam az új basszusgitáros, Bryan O’ Sullivan előzőleg az Altar Of Plagues sorait erősítette. A beszélgetésből pedig teljesen konkréttá vált, hogy inkább ők is ezt a valósághoz hűbb megközelítésű black metalt akarják játszani (értsd: nem agyon-triggerelt dobok, full steril hangzás mellőzése). Továbbá Ian azt is elárulta, hogy valamennyire a szimfonikusságát is vissza akarják adni a zenéjüknek, ez az ötlet egész odáig fajult, hogy filmzeneszerzőket akartak felkérni komolyzenei betétek komponálására, ez az ötlet viszont nem tudom merre haladt tovább. Az viszont tény, hogy valamennyire sikerült visszacsempészni, igaz nem olyan szinten lett része az albumnak, mint az In the Shadow of a Thousand Suns-nál volt, inkább hangulati aláfestővé váltak a vonósok. Ha már vonósok, arról is szó volt, hogy kalandozni szeretnének, kicsit kiszélesíteni a black metal nyújtotta kereteket, és más hangszerekkel kísérletezni, így érthető a vonósok megjelenése újfent, illetve szaxofont is hallhatunk a Becomingot záró Beyond the Veilben. Illetve meg kell említeni az egyéb, kicsit a pogány vallásokat, vagy egyéb már-már kelta hangulatot idéző betéteket, amire példaként a Three Days of Darkness-t hoznám fel, a maga három és fél percével az album legrövidebb tétele, viszont gyönyörűen megadja a hangulati ív kanyarodását a záró opushoz. Ahogy az dívik ebben a black metal rétegben, itt is egy tudatos felépítés figyelhető meg a Becomingon. Az album két leghosszabb tétele az Ascension Sickness és a már említett Beyond the Veil az albumot nyitó és záró számok, amik terjedelmükkel már más bandáknál kész lemezként funkcionálnak manapság, itt viszont gyönyörűen fogják közre a maradék négy számot, és az album talán legszebb pillanatait örökítik meg. Az építkezés pedig számokon belül is megfigyelhető, remek példa rá a két rövidebb tétel, a Radiance és az Elestial (ami a kezdeti dühkitöréstől jut el egy elég komor zárásba torkollik). A harmadik leghosszabb, az Infinite Fields of Mind pedig egy ízig-vérig black metal szám gyönyörű felvezetővel és remekül alkalmazott black metal panelekkel. Amire hosszabban is ki lehetne térni, az a már sokat emlegetett Beyond the Veil, amiben felfedezhető a filmzenei törekvés. A baljós hegedűvel az elején, illetve a már említett szaxofon betétjével, valamint a hegedűt folytatva megszólaló gitárok, amik iszonyatosan melankolikussá teszik a kezdést, és innen egy katartikus robbanásként mutatja meg a zenekar, hogy mégis mi fán terem a black metal gonoszsága és világfájdalma. Majd a szám felénél újra előtérbe kerülnek a vonósok, és egy gyönyörű hegedűdallammal kísérve facsarják ki az utolsó csepp életkedvet is az emberből egészen a szám végét jelentő újfent hegedű-domináns outroval. Ez a szám egymaga is egy remekül megkomponált tétel, ritka gyönyörű pillanata ez a feltörekvő újhullámos black metal vonulatnak. Eddig a hangzásról nem ejtettem szót. Ugye az ilyen black metal albumoknak elengedhetetlen kelléke a hangzás, mivel nagyon sokat tesz a hangulatához. Az esetek döntő többségében ezt megpróbálják úgy megoldani, hogy minél puritánabb körülmények között, bűnrossz hangminőségű számokat rögzítenek, hogy ezzel is hangsúlyozzák zenéjük ridegségét (elég csak a Varg Vikernes-re és arra a szimpla headset mikrofonra gondolni, amivel albumot rögzített). Szerencsére mostanában már azért hajlandóak a zenekarok stúdióba vonulni, és ott kikísérletezni egy trve hangzást. Az Abigail Williams pedig mesterien teremtette meg a black metal hangzást stúdiókeretek között: az egész albumot körbelengő ködös, helyenként kásás hangzás tökéletes hangulatot tud teremteni a számokhoz.

Az Abigail Williams nálam mindig egy megújuló zenekar volt, akik albumról-albumra keresgélték, hogy merre kéne tovább törniük a saját kis ösvényüket a black metal rengetegben. Eddig az egyik útvonalon sikerült már egy maradandó albumot produkálniuk, sikerült egy zsákutcába futni, és most a Becominggal úgy fest egy újfent járható utat kezdtek el törni maguk előtt. Most jön a nagy kérdés, hogy ezt vajon ők is így látják-e, és a továbbiakban ezt a csapást szélesítik ki maguknak, vagy újfent egy másik utat választanak. Mindenestre reménykedem még több Becominghoz hasonló albumban.

8.5/10