A Wilhelm Scream – Partycrasher

A képet Doom Toof készítette.

A Boat Buildersre keresztelt nyitótétel aztán minden kétségünket eloszlatja, mert bár a tagok is pont hat évvel lettek idősebbek az előző lemez 2007-es megjelenése óta, a tempó azért továbbra sem lanyhul, sőt! Az erősen Lifetime hatású intro után Nuno Pereira énekes is biztosít minket afelől, hogy a zene mellett az énektémák terén se számítsunk radikális változásokra, bár azt mindenképpen fontos megjegyezni, hogy a hangja még sosem volt ennyire karcos, ill. magabiztos. A következő darab, a The Last Laugh is szintén rakétaként megy fel az agyba, tehát a tempó végleg maradt, és nem vesztettek sem a dallamosságból, de a technikailag ügyes, és változatos megoldások is továbbra a banda arzenálját képezik. Annak ellenére azonban, hogy a korong rendkívül feszes és precíz, klasszak a gitártémák és szuper a hangzás, mégis hiányzik belőle valami: valami, amitől könnyen az ember szívéhez tudna nőni a lemez. A korábbi AWS albumokra is sok időt kellett szánni, de végül csak megadták magukat, sajnos a Partycrasher lesz ebből a szempontból a nem éppen üdítő kivétel. Bármikor el lehet hallgatni egy-egy dalt róla, de néhány hét hallgatás után is vannak olyan témák, amelyek teljesen ismeretlennek tűnnek, ha egyben pörög az album. Nyilván ebben benne van az is, hogy rengeteg ötlet, téma került szokás szerint a dalokba, de itt már kicsit elszaladt a ló, és bár óriási klisé, itt tökéletesen megállja a helyét, hogy a kevesebb néha több. Persze előfordulhat az is, hogy jót tett volna egy kis lassulás, de akkor valószínű most nem A Wilhelm Screamről beszélnénk. 6.5/10