A vég nekem a kezdet – Eagle Has Landed: Dürer

Általában itt a Nuskullnál próbálunk – amennyire csak lehet – politikamentesen tudósítani a honi zenevilág történéseiről, még akkor is, ha ez lassan lehetetlenné válik, ahogy a kormány lépten-nyomon gázol át a kultúra számos ágazatán. Ezért aztán épp csak aki az elmúlt tíz évet egy barlangban töltötte, az nem értesülhetett arról, hogyan lett az állami kézbe kerülő szórakozóhelyek kitoloncolásának legújabb áldozata a méltán legendássá vált Dürer Kert és a Keleti Blokk. A koncert- és szórakozóhely és az ugyanabban az épületben működő próbaterem-komplexum tavaly év végén végleg bezárt, és bár az már tudvalevő, hogy a Dürer új helyen fog visszatérni, még nem tudni, hol vagy hogy mikor érezhetjük ismét azt az atmoszférát, ami 12 éven át a fővárosi underground közös nevezőjének számított, és ami cikkünk alanyát, az Eagle Has Landed zenekart is összehozta és arra késztette, hogy valami maradandót alkosson. Így született meg a deathcore-ötösfogat első anyaga, ami egyben a ‘Kert utolsó hattyúdala: a Dürer EP.

A budapesti zenekar nagyjából két éve szántja fel (együtt) a hazai színpadokat, ami egyáltalán nem meglepő, lévén hogy olyan jelenlegi és megboldogult bandák tagjairól van szó, mint az As Karma Brings, a Godgiven, a Subliminal Merger és az Another Dawn Comes. Az sem meglepő, hogy bemutatkozó kislemezük miért pont ezen az elkeserítő helyzeten alapszik. Na jó, nyilván egy laikusnak nem evidens, de ha kicsit is ismered a bandát, akkor tudhatod, hogy azon túl, hogy rendszeresen a Dürerben próbáltak, maga a hely nekik nem csak egy hely volt, hanem egy életérzés, egy állapot. Ezért lényegében a lemez egyfajta koncepciós album. A bő húsz percnyi játékidőben a sasok kisujjból rázzák ki a dühös deathcore-paneleket, hol groove-osabb, hol elektronikusabb, de minden pillanatban arcbamászó az egyveleg. Sok esetben az Emmure-t vagy épp a tavalyi erősen megosztó, hip-hopban bővelkedő Within Destruction-lemezt, a Yokait idézik a felcsendülő témák. A tagok inspirációi közt rengeteg hardcore és rap-előadót is találunk, ez hallható is az előadásmódon: kíméletlen, földbetipró, sallangmentes, amit a két énekes, Bálint és Peti remekül ad át a kétféle scream-orgánummal.

Fontos sajátosság, hogy a főként deathcore-tól hangos EP-n helyett kapott tíz dal majdnem fele elektronikus/hip-hopos át- illetve felvezetés. Pontosan úgy, mint amikor a hangosítók két DisznóVágási Feri zenekar közt ráúsztattak a tömegre egy kis Missy Elliottot vagy Justin Timberlake-et. Szinte már csak a padlón szétlocsolt sör a cipőnkkel való találkozásának cuppogós szimfóniája hiányzik. A vibe jól teljesít, a közjátékok pont akkor és addig tartanak, amíg nagy levegőt veszel, hogy felkészülhess a következő cséplőgépre. Hatalmas piros pont jár többek közt a hangzásért is, szinte makulátlanra van csiszolva a cucc, a csapat nem bízta a véletlenre a dolgot, a szerzői kiadású album munkafolyamatának különböző fázisain kapásból három stúdió tevékenykedett: a vokálokat a Stray Heart Recordsnál, a hangszereket a No Silence-ben vették fel, míg a mixet és a masztert a Divergent Studios intézte.

Az Eagle Has Landed nem találta fel a spanyolviaszt, viszont egy olyan tömény, pulzáló és erővel teli bemutatkozást tett le az asztalra, amit sokan megirigyelhetnének. Hiába, tapasztalt zenészektől szinte nem is számíthattunk másra. Bár már többször megmutatták élőben is, hogy simán legyantázzák az ember szemöldökét pusztán a zenéjükkel, ezután szinte könyörgünk, hogy a világjárvány elmúltával egy tömött klubban (Dürer 2.0?) felvillanjon a csapat sziluettje és tudatosuljon bennünk: a sasok leszálltak és nem kímélnek semmit és senkit sem. 8/10