A Skylit Drive – She Watched The Sky… (EP)

Tracklist:

01. Ability to Create a War (1:28)
02. Drown The City (4:43)
03. The All Star Diaries (4:12)
04. Hey Nightmare, Where Did You... (4:54)
05. The Past, The Love, The Memory (3:00)
06. A Reason For Broken Wings (4:27)
07. According to Columbus (4:25)

Hossz: 27:09

Kiadó: Tragic Hero Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

A kaliforniai A Skylit Drive legénysége azzal hívta fel magára a figyelmem, hogy debütáló kislemezük aurájához foghatót nem tapasztaltam az UnderOath 2002-es remekműve, a The Changing Of Times óta.

A Tragic Hero Records új üdvöskéje – leegyszerűsítve a tényeket – új értelmében vett post-hardcore és emocore-gyökerekkel bír, azonban több helyen is megcsillantják zenei sokrétűségüket; a srácok nem újítják meg sem a műfajt, sem a világot, de zenéjük őszintesége felhívja magára a hallgató figyelmét. Már az első hallgatás után érzed, hogy ez bizony nem a bizniszről, vagy bármelynemű mocskos haszonszerzési vágyból íródott, hanem a zenélés, valamint az alkotás iránti vágy puszta öröméből. És ennél szebb érzést a XXI. század folyamatosan romló értékrendjében nem tudok elképzelni.

Első hallgatáskor úgy tudatosult bennem zenei egyvelegük, mintha a korai UnderOath nehezebb, kissé ridegebb és szélsőségesebb zenei világát próbálnák elegyíteni a zenekar későbbi emészthetőbb, dallamosabb, valamint a Thursday, akár Taking Back Sunday által képviselt direktebb és szerethetőbb irányvonalával, aztán kikristályosodott számomra is, hogy ennél többről van szó. A hangulatfokozó eszközök (többek között Kyle Simmons kreatív billentyűjátéka) előszeretettel történő alkalmazása már-már experimentális jelleggel ruházza fel a hét számból álló, közel félórás bemutatkozó kiadványt. A nyitó Ability to Create a War a másfél perces hosszával intrónak tűnhet, de a bevezetés a legjobb szó tematikáját illetően, hiszen ez is egy komplett dal; kimért és morózus verzék követik egymást, amit megkoronáz a semmiből előtörő, kísérteties billentyűdallam. Ebből az állapotból robban be a Drown the City szaggató gitártémákkal, és kétféle énekkel: egyaránt Jordan Blake-et hallhatjuk mind károgó, agresszív hangszínén, mind a dallamos énektémák során: az ebből következő kettősség, a nagyívű dallamok, és verzék zordon témái tökéletesen kompenzálják egymást, ilyen egy modern sláger. A legszebb mégis az, hogy a közel ötperces dal nem fullad unalomba, mint ahogy a többi szerzemény sem.

A tipikus emocore-ikergitáros témákkal témával indító The All Star Diaries is tartja a színvonalat, az érzelemgazdag tétel középtempós verzéiben hallható dallamok tipikusan az elsődleges benyomáson alakulnak. Azt becsülöm a legjobban a bandában, hogy képesek hatni az emberre, több tételben is megfigyelhetők olyan kísérletek, melyben tényleg hatásvadászatot tartanak (gondolok itt főleg a gitártémákra, és a billentyűk szerepére). A Hey Nightmare, Where Did You Get Them Teeth direkt indítása a lemez legagresszívebb pillanatai közé tartozik, majd a dallamos énektémák dominanciája csitítja a kedélyeket, melyeket újfent felkorbácsolnak a tipikus UnderOath-ra jellemző intermezzók: akár a felkavaró zongoraszóló (ami alatt gitárszaggatás hallható), akár az ikergitáros közbevetett dallamok. Jordan nemcsak itt, hanem a teljes játékidő alatt leénekli az égről a csillagokat, ha nincs is egyedi hangszíne, mégis félelmetes váltásokat produkál. A dal fokozatosan elcsendesülő zongoraszólóval zárul, ami a The Past, The Love, The Memory dal alapjául szolgál. A tétel átkötőként hat, a háttérből fel-felbukkan néhány énekfoszlány valamint gitártéma, melyek egyik pillanatról a másikra felerősödnek, és berobbannak a hallójárataidba; főleg a refrénre válaszolgató kórusok. A lemez egyértelmű slágerszerkezeteként szolgál a A Reason For Broken Wings; klipesélyes tétel, egyszerű és fogós is (főleg a visszhangosított gitárdallamok jelentik a dal csúcspontját), amellett hogy jellemzi a zenekart, bár nekem nem ez a kedvenc dalom a korongról, hanem a záró According to Columbus. A szerzemény felkavaró hangulattal rendelkezik, ami olyan szempontból tökéletes zárás, hogy az affinitív hallgatónak kedve támad újra elővenni a lemezt. A tétel refrénjét felvezető hátborzongazó billentyűdallam talán a legemlékezetesebb és legmegrázóbb pillanata az egész kiadványnak, persze a refrén itt is emelkedett hangvételű énekdallamokat jelent, ami egyáltalán nem baj. És ami a legszebb az egész EP-t figyelembe véve: minden egyes dallam elsőre megragad a fejben, és nem hagy menekülni.

A “She Watching The Sky…” pont annyira retrospektív a mezőny múltjának szemszögéből, amennyire újító a különböző hatások megfelelő arányban történő elegyítését figyelembe véve; szerintem ilyennek kell lennie egy minőségi bemutatkozásnak. Felírva a reménységek közé: a srácok most feladták maguknak a leckét, jöhet a teljes hosszúságú album!

10/9.