Jó lesz ez a nehézség? - Periphery-lemezkritika
A legnagyobb meglepetésként ért év elején, amikor kiderült, hogy a Periphery megint stúdióba vonul, hogy felvegye a következő lemezét. Sokunkban megfordulhatott az a gondolat, hogy talán túl korai még egy új lemez megírása és kiadása, hiszen elég kevés idő telt el a Juggernaut megjelenése óta. Ez okból kifolyólag egy kis félelem telepedett le bennem, hogy mit fognak most kiadni, hova tudnak továbbnőni. Valljuk be, mind a Juggernauttal, mind a Periphery II-vel elég magasra tette fel a lécet a Periphery legénysége. Vajon sikerült-e megfelelniük a feléjük támasztott elvárásoknak, és hova tudnak még továbbfejlődni?
Már egy hallgatás után minden félelmem eltűnt, nyugodtan ki merem jelenteni, hogy a srácok nem szenvednek kreativitásban hiányt (és ez remélhetőleg így is fog maradni), a 6 dalíró között csakúgy pattognak a jobbnál jobb ötletek, és most már tényleg egy koherens egységet alkotnak. A lemez direkt leszármazottja a Periphery II: This Time It's Personalnak úgy, hogy közben Juggernaut-hatásokat is tetten érhetünk, valamint Misha és Mark sideprojektje ide is bekacsint egy-egy riff erejéig, ugyanakkor olyan dallamokat is hallhatunk, amelyek az első lemez hangulatát hordozzák (Absolomb). Ez nem véletlen, hiszen a korai Bulb-anyagok kerültek újra felhasználásra. Az eddigi lemezeiket végigtekintve hallhatjuk, hogy a Periphery III: Select Difficulty mennyivel felnőttesebb, dalközpontúbb lett, mint az elődei, és sokkal könnyebben emészthetőbb is úgy, hogy közben a srácok megőrizték a bandára jellemző technikai komplexitást.
A bevezetőben felvetett kérdésre a válasz nem egyértelmű: bár még mindig az egyik legkiválóbb banda a modern progresszív metal szcénában, és nem sokan tudnának ilyen szintű produkciót nyújtani, azonban önmagukhoz viszonyítva nehéz elhelyezni ezt az albumot, itt már a hallgató ízlésétől függ, hogy mely lemezeiket preferála jobban, mi a viszonyítási alap (számomra ez a második lemez). Összességében azonban a Periphery III: Select Difficulty egy hihetetlenül szórakoztató album lett, ami biztosan sokunknak fog az év végi toplistáján szerepelni. A rajongóknak és a stílus kedvelőinek kötelező anyag, de bátran mindenkinek lehet ajánlani ezt a korongot. 9/10