#Hírek
december 10.
2014. július 17.
Köztudott, hogy ha valami szupergrupp, az nem is mindig olyan szuper, idén viszont annyi alakult, hogy már muszáj bevizsgálást indítani róluk. Míg az első részben a metál dominált, addig a nyári felhozatal sokkal inkább az alternatív zene kedvelői számára lesz fenséges. Fenséges, ugyanis ha lejjebb görgettek rögtön láthatjátok, hogy valamilyen oknál fogva a pontszámok is összességében magasabbak lettek mostani beszámolónkban. Ezeket pedig nem a kánikula, meg a bikinis lányok látványa tornázta fel ám, csupán most jöttek ki a hatásosabb receptek. Ha szeretnétek megtudni, hogy Flea bácsi miként lehelt életet mikrofonfej nélkül a Mars Volta fiaiba, vagy azt, hogyan keletkezik két keményzenei közönségkedvenc tagjainak találkozásából passzátszél, esetleg, hogy Josh Scogin gitárral a kezében is képes-e olyan őrültségeket művelni színpadon és stúdióban egyaránt, mint megszokhattuk, akkor ennek a cikknek legalább olyan kielégítőnek kell lennie számodra, mint egy kétszázforintos kisfröccsnek a Balatonnál.
Megjelenés: 2014. július 1.
Kiadó: Nadie
Hossz: 34:38
Műfaj: fürge és kiszámíthatatlan
Támpont: The Mars Volta, At the Drive-In
Ha kiveszett a zenekarodból a szenvedély, egyre gyatrább a közös munka gyümölcse és ezt mindketten érzitek már, de képtelenek vagytok egymás nélkül huzamosabb ideig zenélni, nyugodtan oszoljatok fel, majd alakuljatok újra (más néven persze), aztán kérjétek meg a hiperaktív Flea-t, a Red Hot Chili Peppers-ből, hogy jammelje fel a basszussávokat az „első” lemezetekre. A megfáradt The Mars Volta tagjaiból álló Antemasque-nek bejött a módszer, olyannyira, hogy emlegethetjük őket a 2014-es év igazi nagy szupergruppjaként is. A régi-új zenekart mintha kicserélték volna, vagy legalább feltöltötték volna őket életkedvvel, fiatalsággal és árammal. Az éveleji EP-n felbuzdulva, rohamtempóban elkészült debütlemez csak úgy árasztja magából az energiát, a nosztalgiát és a vágyat egy kiadós autópályás száguldozásra. Ugyan Omar és Cedric még mindig száz százalékig eredeti és felismerhető egymás mellett (és itt most nem az afrofrizurákra gondoltunk), de a túlagyalt progresszivitást ezúttal sikerült lecserélni némi proto-punkra, ami még jó pár lemeznyi kraftot jelent a formáció számára, reményeink szerint. 7/10
Megjelenés: 2014. június 3.
Kiadó: Other People
Hossz: ~20 perc
Műfaj: mizantróp és merengő
Támpont: Stick To Your Guns, Stray From the Path
Meglepetések márpedig léteznek! Elvégre melyikőtök gondolta volna, hogy a Stray From the Path és a Stick To Your Guns zenekarok két tagjának közös kedvencei a Brand New és a Deftones, és hogy egyszer majd alapítanak egy hasonló irányvonalú projektet, amelynek első kiadványa nem csak a 2014-es év legpozitívabb csalódása, de esélyesen legjobb EP-je is lesz? A Trade Wind bemutatkozása pedig már jó ideje napvilágot látott, mi pedig azóta is csak hüledezünk tőle, ki sem mászik a lejátszónkból, megmosolyogtat és lúdbőröztet egyszerre atmoszferikus hangjaival. A tagok helyében mi már rég otthagytuk volna azokat a fránya anyazenekarokat, és csak erre koncentrálnánk, hadd örüljenek a magunkfajták. Persze a srácok nálunk sokkal okosabbak, azért mi őszintén reménykedünk benne, hogy ez a projekt nem csupán egyszeri „írjuk ki magunkból, ami bánt” típusú fellángolás volt, ugyanis rettentően kár lenne értük. Persze jelen pillanatban valószínűbbnek látjuk, hogy új Brand New-lemezt előbb fogunk hallgatni, mint Trade Windet. Ja tényleg, azt tudtátok, hogy a Brand New már stúdiózza a Daisy folytatását??? 9/10
Megjelenés: 2014. július 8.
Kiadó: eOne
Hossz: 34:34
Műfaj: migrénes és stresszes
Támpont: The Chariot
A ’68 duóra ugyan csak ráfogni tudjuk csupán, hogy szupergrupp, mert míg a mindig dühös Josh Scogin énekes/gitárost mindenki ismeri már a mindig dühös The Chariot éléről, addig szerencsétlen Michael McClellan dobos neve valószínűleg legtöbb olvasónk számára idegen, pedig ő is játszott bizony már zenekarokban, ettől függetlenül mi mindenképp említést szerettünk volna tenni friss kiadványukról. Első nagylemezük, az In Humor and Sadness legalább annyira „csináld magad” jellegű, mint a tavalyi EP-jük, ezt is összvissz hárman követték el a stúdióban, egy producerrel kiegészülve, nagyon régi erősítőkön, melyek közül több is tökrement, nahát. A dalok címén sem agyaltak most túl sokat, mindössze megszámozták őket, aztán adtak mindegyiknek egy-egy betűt, hogy a végén kiadja azt, hogy „Regretnot.”. Nos, a muzsika viszont sokkal többet elmond erről az egész projektről. Dühös, félkomoly rockzene ez, telis-tele grunge, hardcore és punk elemekkel, meg még annál is több iróniával, elég csak meglesni pár fellépésüket, az internet tele van már most velük. Hogy akkora mém szenzáció lesz-e ez is, mint a Chariot volt, egyelőre még nehéz lenne eldönteni. 7/10
