2014. július 17.
Köztudott, hogy ha valami szupergrupp, az nem is mindig olyan szuper, idén viszont annyi alakult, hogy már muszáj bevizsgálást indítani róluk. Míg az első részben a metál dominált, addig a nyári felhozatal sokkal inkább az alternatív zene kedvelői számára lesz fenséges. Fenséges, ugyanis ha lejjebb görgettek rögtön láthatjátok, hogy valamilyen oknál fogva a pontszámok is összességében magasabbak lettek mostani beszámolónkban. Ezeket pedig nem a kánikula, meg a bikinis lányok látványa tornázta fel ám, csupán most jöttek ki a hatásosabb receptek. Ha szeretnétek megtudni, hogy Flea bácsi miként lehelt életet mikrofonfej nélkül a Mars Volta fiaiba, vagy azt, hogyan keletkezik két keményzenei közönségkedvenc tagjainak találkozásából passzátszél, esetleg, hogy Josh Scogin gitárral a kezében is képes-e olyan őrültségeket művelni színpadon és stúdióban egyaránt, mint megszokhattuk, akkor ennek a cikknek legalább olyan kielégítőnek kell lennie számodra, mint egy kétszázforintos kisfröccsnek a Balatonnál.
Megjelenés: 2014. július 1.
Kiadó: Nadie
Hossz: 34:38
Műfaj: fürge és kiszámíthatatlan
Támpont: The Mars Volta, At the Drive-In
Ha kiveszett a zenekarodból a szenvedély, egyre gyatrább a közös munka gyümölcse és ezt mindketten érzitek már, de képtelenek vagytok egymás nélkül huzamosabb ideig zenélni, nyugodtan oszoljatok fel, majd alakuljatok újra (más néven persze), aztán kérjétek meg a hiperaktív Flea-t, a Red Hot Chili Peppers-ből, hogy jammelje fel a basszussávokat az „első” lemezetekre. A megfáradt The Mars Volta tagjaiból álló Antemasque-nek bejött a módszer, olyannyira, hogy emlegethetjük őket a 2014-es év igazi nagy szupergruppjaként is. A régi-új zenekart mintha kicserélték volna, vagy legalább feltöltötték volna őket életkedvvel, fiatalsággal és árammal. Az éveleji EP-n felbuzdulva, rohamtempóban elkészült debütlemez csak úgy árasztja magából az energiát, a nosztalgiát és a vágyat egy kiadós autópályás száguldozásra. Ugyan Omar és Cedric még mindig száz százalékig eredeti és felismerhető egymás mellett (és itt most nem az afrofrizurákra gondoltunk), de a túlagyalt progresszivitást ezúttal sikerült lecserélni némi proto-punkra, ami még jó pár lemeznyi kraftot jelent a formáció számára, reményeink szerint. 7/10
Megjelenés: 2014. június 3.
Kiadó: Other People
Hossz: ~20 perc
Műfaj: mizantróp és merengő
Támpont: Stick To Your Guns, Stray From the Path
Meglepetések márpedig léteznek! Elvégre melyikőtök gondolta volna, hogy a Stray From the Path és a Stick To Your Guns zenekarok két tagjának közös kedvencei a Brand New és a Deftones, és hogy egyszer majd alapítanak egy hasonló irányvonalú projektet, amelynek első kiadványa nem csak a 2014-es év legpozitívabb csalódása, de esélyesen legjobb EP-je is lesz? A Trade Wind bemutatkozása pedig már jó ideje napvilágot látott, mi pedig azóta is csak hüledezünk tőle, ki sem mászik a lejátszónkból, megmosolyogtat és lúdbőröztet egyszerre atmoszferikus hangjaival. A tagok helyében mi már rég otthagytuk volna azokat a fránya anyazenekarokat, és csak erre koncentrálnánk, hadd örüljenek a magunkfajták. Persze a srácok nálunk sokkal okosabbak, azért mi őszintén reménykedünk benne, hogy ez a projekt nem csupán egyszeri „írjuk ki magunkból, ami bánt” típusú fellángolás volt, ugyanis rettentően kár lenne értük. Persze jelen pillanatban valószínűbbnek látjuk, hogy új Brand New-lemezt előbb fogunk hallgatni, mint Trade Windet. Ja tényleg, azt tudtátok, hogy a Brand New már stúdiózza a Daisy folytatását??? 9/10
Megjelenés: 2014. július 8.
Kiadó: eOne
Hossz: 34:34
Műfaj: migrénes és stresszes
Támpont: The Chariot
A ’68 duóra ugyan csak ráfogni tudjuk csupán, hogy szupergrupp, mert míg a mindig dühös Josh Scogin énekes/gitárost mindenki ismeri már a mindig dühös The Chariot éléről, addig szerencsétlen Michael McClellan dobos neve valószínűleg legtöbb olvasónk számára idegen, pedig ő is játszott bizony már zenekarokban, ettől függetlenül mi mindenképp említést szerettünk volna tenni friss kiadványukról. Első nagylemezük, az In Humor and Sadness legalább annyira „csináld magad” jellegű, mint a tavalyi EP-jük, ezt is összvissz hárman követték el a stúdióban, egy producerrel kiegészülve, nagyon régi erősítőkön, melyek közül több is tökrement, nahát. A dalok címén sem agyaltak most túl sokat, mindössze megszámozták őket, aztán adtak mindegyiknek egy-egy betűt, hogy a végén kiadja azt, hogy „Regretnot.”. Nos, a muzsika viszont sokkal többet elmond erről az egész projektről. Dühös, félkomoly rockzene ez, telis-tele grunge, hardcore és punk elemekkel, meg még annál is több iróniával, elég csak meglesni pár fellépésüket, az internet tele van már most velük. Hogy akkora mém szenzáció lesz-e ez is, mint a Chariot volt, egyelőre még nehéz lenne eldönteni. 7/10
