A mennyország túl messze van – a The Wonder Years még mindig a pop-punk krémje

Elnézést kérünk előre is minden modern mainstream pop-punk rajongótól, de a The Wonder Years jelenleg még mindig a pop-punk legfontosabb zenekara, nem csak azért, mert a műfaj líráját egy olyan szintre emelték, amely kb. utoljára az emo harmadik hullámának elején volt jellemző pop-punkban a debütáló Brand New, Taking Back Sunday stb. által, hanem azért is, mert zeneileg Soupy-ék annyira vérprofin nyúltak a műfajhoz az első nagyon felejthető lemez után, hogy a kontextus mellett a zenészi elvárásokat is maximálisan teljesítették, fantasztikus dalokat írtak, igazi pop-punk himnuszokat. Egyszerűen elérték, hogy ne csak bugyipunk, tingli-tangli valamiként tekintsenek a pop-punkra, ráadásul a 2000-es évek közepén erejét vesztett műfaj undergroundját is visszahozták a térképre.

Nagyon nehéz dolga is van egy kritikusnak akkor, amikor a pop-punkot a világon legjobban lefedő portál, az absolutepunk.net 9,5 pontot ad 10-ből az új The Wonder Years lemezre, mert ez a zenekar is egyben az, amely a Nuskull Magazinnál oly ritka 10 pontot is elérte már 2011-ben, az azóta kultlemezzé avanzsálódott Suburbia I’ve Given You All and Now I’m Nothinggal, ahogy két évvel ezelőtt is kidobták az év egyik legerősebb lemezét, amely már annyira lehangoló, elkeseredett és szívszaggató lett, hogy komolyan elgondolkodtunk azon, hogy Soupy nem szorul-e segítségre, mert a depressziót már ezer oldalról megközelítő énekes tényleg képes volt az embert leküldeni a pokolba. A No Closer to Heaven számára az egyik legnagyobb kérdés az volt, hogy a csapat folytatja-e a lemezről-lemezre történő zenei változást, tovább nyomják az eltolódást az emo felé (Soupy a #1 emo-kompatibilis hangú énekes, aki pop-punk bandában énekel), illetve mennyire aknázzák ki a szövegvilág megerősítési lehetőségét a témákban, lassítják-e tovább a ritmikát, mennyire válnak még személyesebbé. A szeptember elején hihetetlen eladással robbantott No Closer to Heaven pedig mindenre választ adott, olyannyira, hogy szinte minden számításunk bejött, a The Wonder Years a pop-punk mellett megtért alternatív rockot és emót játszani, Soupy-nak pedig még jobban fáj a világ, mint valaha. De ez korántsem baj.

A lemez persze egyből egy baromi felesleges dologgal kezd: a „Brothers &” atmoszferikus poszt-rock (!) kezdése, és kórusai valójában csak a lemez egyik legfőbb motívumát vivő „Cardinals” sirató énekének és vezérsorának adnak motívumot, de ez a húzás inkább akkor működött volna erősebben, ha mindezt keretes szerkezetben kapjuk, ehelyett a No Closer to Heaven a srácok által írt egyik legerőtlenebb ballada. Szerencsére ezeket a botlásokat leszámítva iszonyat erővel, és tömény emóval kezd a lemez, a „Cardinals” szenvelgése, az „A Song For Patsy Cline” visszafogottsága, amely egyben előremutat arra, hogy Soupy nem csak magáról akar énekelni (lásd még „A Song For Earnest Hemingway”), hanem bizony új tematika köré húzta fel a dalokat, plusz Soupy végre nem csak nyalogatja a sebeit, de egyben küzd a változás elérése érdekében is. Jellem-fejlődik, mint a zenekar zenei világa, amelyről kicsit a Brand New diszkográfia juthat eszünkbe, itt viszont egyszerűen lassabb volt a pop-punktól („I Don’t Like Who I Was Then” dallamvilága, dinamikája és káromkodásai) való eltávolodás az emo („You In January”) és az alternatív rock („Cigarretes & Saints”) felé, de az út egyértelmű, és ezzel lesz a „Cigarretes & Saints” az egyik legjobb ‘Wonder Years dal, nem csak centralizálja a srácok új szemléletét, de egyben annyira szívszorító, és le kell írnunk: zseniális. 2015 egyik legfontosabb és legiránymutatóbb „pop-punk” dala. A No Closer to Heaven nem egy The Greatest Generation vagy Suburbia I’ve Given You All and Now I’m Nothing, de főleg nem egy The Upsides, ez bizony a fiúk karrierjében a fékpedál: rengeteg a lassú téma, nemhogy középtempóban, de kifejezetten vánszorogva csordogálnak a dalok, ráadásul a túldallamolt tételeket is felváltották az akkordbiztos, de a melódiákat nagyon egyenletesen eloszlató számok. Ezért is jól szerkesztett a lemez: nem csak a dalszerkezetek lettek kiválóak, de az új nagylemez úgy őrizte meg a kohéziót, hogy teletördelte a lemezt néhány a TWY számára retrospektív, gyorsabb dallal is (“I Don’t Like Who I Was Then”, „The Bluest Things On Earth”,”I Wanted So Badly To Be Brave” stb.). A fiúk továbbra is imádnak ragadós refréneket írni, rajonganak a kitörésekért, nem vetik el a melankóliát, de ha most lehangolnak, telenyomnak lelkesedéssel is. Ez pedig mind jó jel, egyben a progresszió az „érés” folyamata mellett. Egyben, direkt a végére hagytam a lemez egyik legnagyobb érdekességét: a srácok megírták a valaha volt legsötétebb dalukat is, a Stained Glass Ceilings a jenki fegyvertartásról és erőszakról állít képet (igen ebben a műfajban!), ráadásul a dal felénél egy crescendo építkezés végén berobban Jason Butler a letlive. soraiból, a poszt-hardcore őrültje pedig hihetetlent produkál, az év egyik legerősebb beugrása.

Már csak két dolog van (bulvár alert!): Soupy most, hogy eljegyezte a barátnőjét írni fog-e még ennyire szomorkás, nyugodt mederben sodródó lemezt, amelyben ettől független nagyon finoman és ügyesen élnek a The Wonder Years elemek, mindinkább elmozdul a másik projektje, az Aaron West & The Roaring Twenties irányába (és lehet később az emót és az alternatív rockot folkos téma is követi – lásd A Song For Ernest Hemingway gyanús nyitókísérlete) vagy a következő The Wonder Years lemez visszakanyarodik a pop-punk felvillanyozó medrébe? Soupy vajon énekelni fog-e az új letlive. lemezen? Könyörgünk, mert ketten annyira zseniálisak együtt, hogy az egy újabb kollaborációt érdemel! Mindenesetre, a No Closer to Heaven egy nagyon jó lemez. Nem olyan fogós, mint elődje, nehezebben kap el, ránt be, de ha együtt nőttél fel a zenekarral, akkor már elérhettél abba a korba, amikor te is eléggé megnyugszol egy „Cigarettes & Saints”-hez! 8,5/10

Ajánlott dalok: Cardinals, Cigarretes & Saints, I Don’t Like Who I Was Then
Hallgasd meg a lemezt Spotify-on: KATT || Youtube-on: hivatalos Hopeless Records stream

THE WONDER YEARS – CARDINALS