A Lot Like Birds – No Place

Tracklist:

01. In Trances
02. No Nature
03. No Nurture
04. Next to Ungodliness
05. Connector
06. Myth of Lasting Sympathy
07. Hand Over Mouth, Over and Over
08. Kuroi Ledge
09. Recluse
10. Shaking of the Frame

Műfaj: progresszív rock, emocore

Támpont: The Fall Of Troy, Dance Gavin Dance

Hossz: 45:09

Megjelenés: 2013. október 29.

Kiadó: Equal Vision

Webcím: Ugrás a weboldalra

Jól megy a sora az A Lot Like Birdsnek, hiszen amellett, hogy a 2011-es lemezük - amely már a második volt a sorban - egészen jó fogadtatásban részesült, még az igen nagynevű (legalábbis a Doghouse Recordshoz képest mindenképp) Equal Vision Records is a soraiba akarta tudni őket . A lehetőséget pedig meg is ragadta a banda, így a szokásos menetrendet betartva két évet kellett várni az új albumra, amely ugyan nem kapott akkora figyelmet a sajtótól, mint elődje, mégis majdnem olyan kiemelkedőre sikerült, mint a legutóbbi lemezük.

Attól függetlenül persze, hogy nem volt agyonpromózva a No Place, igenis vártuk az érkezését, hiszen a Kurt Travis nevével fémjelzett csapat elérkezett arra a szintre, hogy átvegye a Dance Gavin Dance szerepét a színtéren. Aki esetleg nem tudná, Kurt korábban a DGD sorait erősítette, ám kidobták, miután Jonny Craig egy drogmentes napján valahogy visszakönyörögte magát (hogy aztán később újra kirúgják). Ez persze nem keserítette el a közel 30 éves énekest, és az akkor már 2 éve létező A Lot Like Birds élén folytatta azt, amit a DGD-vel félbehagyott. Ez olyannyira jól sikerült, hogy legújabb lemezük sikeresen átlépi a “mestert” és a két album viszonylatában bizony ez a jobban sikerült alkotás. Remekül kísérleteznek a különféle hangzásokkal és a “szokásos” progresszív rockos hatásokon túl számos más zenei elemet is felfedezhetünk, amely elsőre egy kicsit talán soknak is tűnhet, hiszen szinte minden dalban valami olyasmit mutatnak, amit előtte nem igazán hallhattunk tőlük. Ezen túl kell lépni és időt adni a lemeznek, mert hiába a rengeteg kapaszkodó mégis nehezen ragadnak a dalok (akárcsak elődjénél), ezen pedig Kurt “éles” vokálja sem segít. Már az első pár nóta alatt megtapasztalhatjuk azt, hogy igenis lehetséges alternatív rock hatásokkal tűzdelt emocore dal után egy poszt-rockos screamot játszani úgy, hogy az embernek ne forduljon fel a gyomra a stíluskavalkádtól. Ezek mellett pedig arra is tudtak figyelni, hogy az egyedi hangzásukat ne veszítsék el a dalok alatt és a nagy igyekezetben, hogy kedvenc stílusaikat egy helyre sűrítsék.

Hiába azonban a jól összefűzött dalcsokor, a lemez legnagyobb előnye lesz annak legnagyobb hátránya is. Túl sok. Próbálja felfogni az ember a hallottakat, de háromnegyed óra ebből a zenéből nagyon sok még úgy is, hogy sok leállással, lassabb átvezetővel színesítik az albumot. És ha el is érkezünk arra a pontra, hogy kiismerjük a dalokat, rájövünk, hogy hiába a sok remek téma, mégsem olyan elsöprően jó az egész, mint ahogy az elején hittük. Félreértés ne essék, a legutóbbi Dance Gavin Dance-hez képest – és a színtér nagyobb részéhez képest is – ez egy kiváló lemez, csak sikerült annyi puskaport eldurrogtatniuk, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét, így egy fél óra után egy kicsit fárasztóvá válik a No Place. Ha a jövőben képesek lesznek egy finom szűrőn átengedni a dalokat és egy kicsi összhangot találni a nóták között, akkor ők lehetnek ennek a stílusnak az új iránymutatói. Addig pedig itt van ez a remek kiadvány, amit bátran hallgasson meg mindenki, aki szereti az őrült kísérletezős zenét, mert bennük biztos nem fog csalódni.

7/10