A kozmikus üst ajándéka – Needless: The Cosmic Cauldron

A dánszentmiklósi Needless történetét valahogy a teknős és a nyúl meséjéhez, azon belül is a kissé lomhább, ugyanakkor megfontolt és higgadt szereplőhöz lehetne hasonlítani. Bár a csapat első tényleges mérföldköve – és ezáltal szélesebb körben való (el)ismertsége – a 2019-es debütalbumhoz, a Heresyhez köthető, itt bizony egy tudatos karrierépítés zajlott már kora 2004 óta. A srácok minden aspektusát megjárták a “vidéki metalbanda szerencsét próbál” tanmesének: baráti jammelések, feldolgozások, kisebb falunapok, tehetségkutatók, tagcserék, külföldi fellépések, majd a kis- és a nagylemezes bemutatkozás. Bár mindig úgy tűnt, hogy a zenekar magabiztosan megvetette a lábát a földön, valahol mélyen belül tudtuk, hogy az ő helyük a végtelen világűr. És noha erre 18 évet kellett várnunk, a 2022 legelején megjelent második album, a The Cosmic Cauldron bebizonyította, hogy türelemmel, kitartással és kemény munkával nem csak azt lehet elérni, hogy itthon megkerülhetetlen legyen egy csapat neve, ha metalról van szó, de azt is, hogy külföldön is szuperlatívuszokkal illessék a munkásságukat.

Egészen szürreális belegondolni, hogy még “csak” két és fél év telt el a Heresy óta, hiszen az új lemezt hallgatva mintha egy másik zenekarról beszélnénk. Ez pedig annak fényében is nagy szó, hogy már az első lemez sem volt gyenge, sőt, egy bivaly kiállású thrashes death anyagot tettek le a fiúk, ami az előző cuccaikhoz képest minden tekintetben túlmutatott azon, amit addig Needlessként ismertünk. És itt még a stúdiómunkán és a borítón kívül szinte mindent a csapat maga csinált. Eddigre már révbe ért az útkeresés, a Heresynek igazából innentől fogva az volt a dolga, hogy felhívja a világ figyelmét erre a kvintettre. Ez pedig a második lemezre be is jött: külföldi kiadó, neves művész készítette artwork, konstans visszhang a nemzetközi szaksajtóban – és akkor a The Cosmic Cauldron még meg se jelent! Azt már tudtuk előre, hogy űrbéli koncepciós anyagot fogunk kapni, arra viszont senki nem számított, hogy amíg a debüt bebetonozta a csapat hangzását, addig az utódja egyből szélesíteni is kezdi ezt a spektrumot. Mondjuk logikus lépés: ha hirtelen bekerülnél a Bajnokok Ligájába, te se szívesen rúgnád a lyukas bőrt a telepen a ház falának.

Amit kapunk, az tíz szám közel egyórás játékidővel, átlagban öt perc körüli dalokkal, ami teljesen rendjén is van azoknál a stílusoknál, amiket a srácok magukénak vallanak. Már a nyitó Warvoid A.D. első taktusaiból kikövetkeztethetjük, hogy a lemez mérnöki precizitással lett összekovácsolva, süt róla az áramvonalasság és a tagok közti szimbiózis, és jó hallani, hogy a zenészek nincsenek alárendelve az adott tételeknek, hanem szigorúan mindent kézben tartanak és uralják is a kozmikus káoszt, amit megteremtettek. Hiába képvisel egyöntetűen magas színvonalat az egész anyag, így is muszáj kiemelni pár tételt, amiknek sikerül még lejjebb verdesni az egyszeri hallgató állkapcsát: ott a The Predation csordavokálja és letaglozó légköre, a Mournful Heavens Anaal Nathrakhot idéző géppuskafutamai, és a címadó, ami mintha két kézzel merítené az ihletet az Iron Maiden 2010-es sci-fi tematikájú lemezéből, a The Final Frontierből. Vagy az utolsó előtti tétel, a Planet Oblivion, amiben a legnagyobb hangsúlyt kapja a fiúk merész eszközhasználata, ahogy a légies, könnyed és erősen effektorientált űrbéli balladából egy masszívan érzelemdús duett kerekedik Forczek Ádám énekes és a vendég, Horváth Martina (Thy Catafalque, Mansur, The Answer Lies in the Black Void) közt. A vérmetalosok most ne nézzenek ide, de szerintem ez a legjobb dal az egész lemezen. Miért? Mert be merték vállalni, és mert azt sugallja, hogy a csapat tele van ötletekkel és meglepetésekkel, és noha azt nyilatkozták, hogy nem kifejezetten szeretnék ezt a vonalat erősíteni, de ha időközönként meg-megcsillogtatnak egy ilyesfajta kuriózumot, az kellő bizonyíték lesz rá, hogy a fiúk még a közelében sem járnak az egysíkúvá vagy ötlettelenné válásnak.

A Needless, mint egy esélytelenek nyugalmával felruházott teknőc, célba ért, méghozzá olyan svunggal, hogy minden más nyúlként viselkedő zenekar példát vehet róluk, miközben azon morfondíroznak, hogy miért csak három haverjuk nézi meg a fellépésüket, és abból miért kettő a hangosító. A The Cosmic Cauldron egy kiforrott hangzással felvértezett, szikrázó energiabomba, ami üstökösként szeli át a galaxist. Egy olyan motivációs levél, aminek az első sora után felajánlják az állást. A lehetőségek tárháza jelenleg végtelennek tűnik a csapat számára, de biztosak lehetünk benne, hogy ha ezt a receptet követik, pár apróbb vérfrissítéssel, akkor a Needless lehet a következő hatalmas zenei exportcikkünk a világnak. Nem indult túl fényesen 2022, és nem is tudjuk még biztosan, mit tartogat számunkra – főként zeneileg -, de a The Cosmic Cauldron már január legelején jó eséllyel pályázhat az év egyik legjobb hazai metallemezének titulusára, ez pedig nem egy mindennapos dolog. 9/10