A kiérdemelt bizalom: You Me At Six – Night People

Legutóbbi lemezéről vegyes érzelmekkel és kiábrándultan írtunk a You Me At Sixnek, utána viszont pár hónapra rá az akkori Volt fesztiválos fellépésükre teljesen elragadtatva gondolunk vissza a mai napig, olyan lendületes, professzionális és átmozgató műsort nyomtak. Utóbbinak fényében a Cavalier Youth című lemezt is megszépítette az idő, már egyáltalán nem gondoljuk úgy, hogy letűnő produkció lenne ez az egész, sőt…

A Night People című ötödik You Me At Six-lemez eddig az év legjobbja. Na jó, igaz, hogy még egy hét sem telt el belőle, de a lényeg az, hogy a zenekarnak abszolút jól áll, hogy szerencsére nem az All Time Low-féle ökörködős, hajfesték szagú pop-punk irányba mozdultak el, hogy a szegény ember Green Day-e címért versengjenek, hanem a legfrankóbb BBC Radio 1-os, igényes rockbandák között helyezték el magukat a „versenyben”, nagyon ügyesen. Olyan bandák mellett, mint a februárban szintén új lemezzel jelentkező, egyre jelentősebb Lower Than Atlantis, vagy a megtépázott életművű Lostprophets helyét tökéletesen betöltő Young Guns, s akár a debütáló lemezükkel rögtön középpontba kerülő és onnan kimozdulni nem is szándékozó PVRIS, fér most el a You Me At Six, legfőképp az új lemez fényében.

Az előzetesen kiadott dalok, mint a címadó, vagy a Swear slágere alapján már sejteni lehetett, hogy a hangzásban sokkal groove-osabb, és érdekes effektpedálokból kicsikart megszólalások váltják fel az unalmas bontogatós verse/kvintes refrén gitározásokat. Természetesen nem olyan drasztikus az új csapásirány, még mindig simán felférnek a lemezre olyan dalok, amikben a jól megszokott dalszerzés módszere hallatszik ki, ilyen például a zárónóta Give, vagy a fesztiválos klipért szinte kiáltó, lüktető stadionnóta Heavy Soul, ezek az előző lemezen is simán helyet foglalhattak volna. Azt viszont, hogy ezek nem válnak mégsem töltelékké, vagy bejáratott sablonná, sőt szinte az egész lemez anyagából egy tökéletes koncertet lehetne hozni, az teszi lehetővé, hogy Josh Franceschi énekes eddigi legjobb formáját hozza ezekben is, akárcsak az egész albumon. Franceschi hangja eddig is jelentős szerepet töltött be a You Me At Six dalaiban, viszont eddigi levegős és képzett, de túlságosan megfelelő „szépéneklését” itt végre felváltja a tehetségének teljes kihasználása, kiengedett rekesztései például akár az unalmasabbnak is hangzó tételeket simán feldobják valami szokatlanul fülbemászó dallammal, legjobb példa erre a lassan építkező, leülős Spell It Out folyamatos feszültségkeltése.

Az tehát, amit három éve a Cavalier Youth lemezükről elmondtunk, hogy a banda bizony túl gyorsan öregszik és szürkül, meg hogy a következő, sokkal divatosabb és poszterbarátabb generáció hamarosan jön és leváltja a bandát, egyáltalán nem látszik beigazolódni szerencsére. A You Me At Six a Night People lemezzel elegánsan rááll a jó dalszerzés, a megbízható munkamorál útjára, és remélhetőleg még jó pár éven át lesz képes fesztiválokon igazán erős bulikat csinálni, hatásvadászat meg giccs nélkül, aktuális lemezeikkel pedig bármelyik évet szívesen megkezdenénk innentől kezdve, aztán még az is lehet, hogy a végén is emlékszünk majd még rájuk. 7/10