A jövő körvonalai – a Scar Symmetry kiborgeddon-trilógiája, első rész.

Tracklist:

1. The Shape of Things to Come
2. Neohuman
3. Limits to Infinity
4. Cryonic Harvest
5. The Spiral Timeshift
6. Children of the Integrated Circuit
7. Neuromancers
8. Technocalyptic Cybergeddon

Műfaj: dallamos death metal, progresszív metal

Támpont: Soilwork, Mercenary, Solution .45

Hossz: 43:22

Megjelenés: 2014. október 3.

Kiadó: Nuclear Blast

Webcím: Ugrás a weboldalra

Amilyen rohamtempóban tört be sajátos sci-fi témavilágával a Scar Symmetry a svéd metálzenekarok felső ligájába az előző évtized derekán (hány kortárs zenekart tudunk még, akik az első négy évükben három, majdnem egyformán kiváló nagylemezt is kiadtak?), a rákövetkező években pont annyira meg is osztották akkoriban szerzett rajongótáborukat. Legyen szó akár a sokak által ének- és hörgésistenként tisztelt Christian Älvestam 2008-as kirúgásáról, akár két utódjáról és a velük készült első két inkább-erős-közepes-mint-kitűnő nagylemezről, akár az egyik dalszerző-gitáros, Jonas Kjellgren tavalyelőtti, egyéb elfoglaltságok miatti kilépéséről, a hallgatóság sorai közt rendszeresen felerősödtek a kétkedő, fanyalgó és az alapító felállást visszasíró hangok. A zenekart mindez persze a legkevésbé sem zavarta, és Kjellgren kilépése után szorgosan bele is vágtak eddigi legnagyszabásúbb projektjükbe, egy konceptlemez-trilógiába, amelynek októberben megjelent első része elég határozottan jelzi, hogy azért van még puskapor a svédek tarsolyában. Bőséggel.

A 2040-es éveket írjuk. A technológiai fejlettség már olyan szinten áll, ahol az emberiség lassan eggyé válik a gépekkel. Nem csak a saját agyunknál jóval fejlettebb mesterséges intelligenciák magunkba ültetése mindennapos, de a holtak lefagyasztása és később nanobotok segítségével történő újraélesztése is. Ebbe a világba kalauzol el minket Henrik Ohlsson dobos/dalszövegíró legújabb víziója, ahol aztán persze hamarosan annak rendje és módja szerint igencsak rosszra fordulnak a dolgok, és az úgynevezett „neoemberek” egyetlen gombnyomásra a maradiak, azaz a mesterséges felturbózást elutasítók ellen fordulnak. Ugyan a Scar Symmetry lemezeknek bizonyos szintig mindig is voltak koncepciós jellegeik, de ekkora volumenű, egész albumon (pláne hármon) átívelő történetmesélésre még sosem volt náluk példa, mint ahogy arra sem, hogy egy lemez teljes zenei része egyedül Per Nilsson gitáros nevéhez fűződjön. Nilsson pedig semmit nem bízott a véletlenre: a zenei anyag megírásán túl a keverést és maszterelést is maga végezte, sőt, további újdonságként a legtöbb dalban még a vokálokból is alaposan kiveszi a részét, az introként szolgáló rövid akusztikus The Shape of Things to Come-ban például kizárólag az ő hangját hallhatjuk. Legjobb húzása azonban az volt, hogy az album hangzásvilágával gyakorlatilag egy az egyben visszakanyarodott a sokak által (általam is) a zenekar csúcsteljesítményeként számon tartott Holographic Universe lemezhez, és főleg annak monumentális címadó dalához. Elég csak ránézni a számlistára: rögtön a második, alcímadó dal súrolja a kilenc perces játékidőt, a záró monstrum pedig a tízet is túllépi, de a progresszív dalszerkesztés mellett a futurisztikus billentyűtémák, a riffelés, a rendkívül ragadós dallamok, az elképesztő gitárszólók (vitathatatlanul a metálvilág egyik legízesebben játszó figurájáról beszélünk), és sokszor még maguk az énekhangok is mind-mind a 2008-as művet idézik. Ha már énekhangok: Roberth Karlsson hörgéseivel eddig sem volt gond, tökéletesen hozta Älvestam részecskebomlasztó erejű mélyeit és a magasakat egyaránt, és szép lassan végre Lars Palmqvist is kiérdemelte, hogy ne csak idézőjelben merjük dalnoknak hívni. Egyszerűen minden a helyén van, és rettenetesen hallgattatja magát a lemez. Persze azért ha nagyon akarunk, néhány dolog miatt bele is tudunk kötni a Neohumanity-be, például a Cryonic Harvest végén hallható spoken word rész legalább annyira komolytalannak és erőltetettnek hat, mint a záró Technocalyptic Cybergeddon címe (oké, értjük, hogy a neoemberek csúnyán elbánnak az ellenállókkal, de azért na…), valamint a történet sötét irányát ismerve utóbbi szerzemény igazán elbírt volna valami vészjóslóbb hangulatú lezárást is, mondjuk a dalcím eltúlzása helyett. Na meg azért itt van még az egész albumot átható tulajdonképpeni önismétlés ténye is, ezt azonban valószínűleg sokkal kevesebben fogják Nilssonéknak hibaként felróni, mint ahányan jó pontként.

A The Singularity első része ugyanis apró szépséghibáival együtt is a legegységesebb és legerősebb Scar Symmetry anyag a Holographic Universe óta (akinek meg a mai napig az azt megelőző Pitch Black Progress a kedvence, annak jó eséllyel egyenesen az óta), és okkal feltételezhetjük, hogy a lemez nagyszerűsége az intro címéhez igazodva maga is a banda jövőjének körvonalait vetíti előre. 9/10