A jó, a rossz és a középszerű – Spiritworld: Deathwestern

Meg kell, hogy mondjam, voltak fenntartásaim a Spiritworlddel kapcsolatban: cowboykalapos, veszkócsizmás arcok tolják a western metalt, hááát, nem is tudom… aztán egy ismerősöm mondta, hogy frankó cucc ez, menjek csak rá. Nyilván egyből ki is ment a fejemből, napjaink információs zajában tényleg csak úgy emlékezhetsz valamire, ha azt a szemhéjad belsejére tetováltatod foszforeszkáló tintával. Aztán hirtelen szembejött velem a frissen megjelent második nagylemezük, a Deathwestern, és bevillant, hogy nekem ezt le kell csekkolnom. Megtörtént. Nem csalódtam, viszont nem is vagyok kifejezetten elégedett. Hogy miért nem, azt rögtön ki is fejtem.

Unod már, hogy mindenki csak nyálas témákról zenél? Halál, világvége, elhagyott a csajod… pff. Jól jönne valami igazán tuskó, okkult, szőröstökű sátános seggberúgás? Ha igen, akkor a Spiritworld két év alatt megjelent második lemeze, a Deathwestern neked szól! Úgy ám, mi gyorsabban szórjuk a hanganyagot, mint ahogy újratöltöd a hatlövetűt! Van itt minden: death, thrash, metal, hardcore, ördögszekér, szalon – és mondtuk már, hogy tömény metaaaal?! Pattanj nyeregbe, és irány a kisváros főtere, mert pontban délben az Ördöggel magával fogsz farkasszemet nézni – ez a Deathwestern!

Na, itt is vagyok. Hogy ez? Ja, ez csak egy kis reklám. Hogy lelőtte az összes poént? Miért, nem ez a reklámok lényege?

De csak hogy kifejtősebbre vegyem: kell manapság az a megmagyarázhatatlan plusz zenékbe, filmekbe, könyvekbe, bármilyen művészeti ágba. Napjainkra olyan szinten túlcsordult az alkotások száma a világban, hogy ha nem tűnsz ki valamivel, akkor könnyedén elúszol a radar alatt. Leegyszerűsítve: egy Weezer a tagok kis tanársegéd imidzsével és szigorúan tabuk közelébe se merészkedő zenéjével ma már nem biztos, hogy bárkit is érdekelne. Szóval titkon belül én azért számítottam arra, hogy a Spiritworld kicsit jobban meglovagolja Szilajt, ugyanakkor tartottam is attól, hogy könnyedén átesik a kínos, szájbarágós, izzadságszagú oldalra. Amit cserébe kapunk az egy hiányérzetet keltő egyensúly: ha nem lenne a lemezen pár Morriconét idéző be- és átkötés, vagy ha nem nyálaznád át a szövegeket, eszedbe sem jutna arra asszociálni, hogy itt most egy tökös, ólommal telepumpált western sztoriba csöppentünk.

Szóval igen, hiányolom kicsit a direktebb megközelítést, a bátrabb eszközhasználatot (ami amúgy a kezdeti demókat és szingliket jellemezte), vagy csak egyszerűen azt, hogy merjen más lenni. Mármint a zene, ha már egyszer egy zenekarról beszélünk. Ilyen szituációkban sokadjára is az utóbbi évek (számomra) egyik legnagyobb innovációs tanítását tudom felhozni: a Zeal & Ardort. És bár ők is azért az évek alatt jócskán eltévelyedtek a kezdeti soundjuktól, még a legfrissebb kiadványukon is érződik a kezdeti irány és hangulat. De akkor mit is kapunk a Deathwesterntől? Kíméletlen, tényleg csak pár apróbb mozzanat erejéig lassító thrashes vágtát, húsos groove-okat, óriási századvégi worshipet és egy hamisítatlan, tuskó összképet.

Mintha a Slayer odasózott volna egy bikacsökkel a Hatebreednek, amit a Pantera végigskubizott volna egy kulcslyukon keresztül, hevesen tutujgatva közben a jancsit.

Stu Folsom – az egész projekt mastermindja – prímán előadja a vízióit, amihez a kiváló zenészek maximálisan meg is ágyaznak – 11 dalon és kicsivel több mint fél órán keresztül. Hol is van itt a probléma akkor? Azon túl, hogy egy tömény, összefolyó masszát kapunk, amit már ezerszer hallhattunk azelőtt, és hacsak nem járunk jobban utána a dolgoknak, fel se tűnne, hogy amúgy egy konceptalbumról van szó? Ja, igen, most már látom a hibát…

A Spiritworld hozza a profin előadott kötelezőt, de annál semmivel sem többet, holott lenne még muníció a pisztoly tokjában. Csak egy icipicivel több vállalás kéne abba az irányba, amit képviselni szeretnének (és könyörgöm, nem őslakos harci kiáltás sample-ökre gondolok, ha bárki is ebben az irányban gondolkodna, ezt nehogy készpénznek vegye!), mert a zenészek dripje már megvan, a körítés is ízléses, csak egyszerűen a fizikai megvalósításból hiányzik ez a tehénszaros, fülledt, minden egyes testnyílást homokkal borító, sivár környezet. Így ebben a formában pedig a Deathwestern hiába korrekt iparosmunka, mégis csak egy úgynevezett megtévesztő reklám. 7,5/10