2011. december 8.
Tracklist:
01. Calm
02. Out Of Ruin, Misery
03. Firewind
04. Tides
05. The House Where You Were Born
06. Fire: Spread
07. Everything That Rises Must Converge
A megfelelő atmoszféra megtalálása egy lemez készítésekor nagyon nehéz vállalkozás, hiszen sokszor torkollik izzadtságszagú erőlködésbe az album lényegét megragadni akaró hangulat átadása. Vannak akiknek mesterséges módszerekkel, száz és száz effekt egymásra pakolásával sikerül elérniük a kívánt hatást, és vannak akik egy akusztikus gitárral is képesek arra, hogy a felvevőközönség szája addig nyitva maradjon, amíg az ő produkciója szól. Valahol a kettő között helyezkedik el az A Hope For Home gárdája, akik a két kísérletezősebb bemutatkozó lemezük után kiadtak egy poszt metál felé erősen kikacsingató lemezt, a tavalyi Realis-t, melynek lassú hömpölygése végül az In Abstraction vezérfonala lett.
A banda Facebook ismertetője, miszerint „néha összejárunk és megpróbáljuk lenyúlni a kedvenc bandáinkat” az egyértelmű irónia mellett azért is találó, mert az utána felsorolt „hatások” igencsak erősen érződnek az A Hope For Home mostani és előző lemezén. Főleg a Cult Of Luna neve ugorhat be az egyszeri poszt metál rajongónak, gyanús, hogy a srácok a legtöbb ihletet a svéd metál óriások zenéjéből merítették. A Realison elkezdett belassult döngölést egy új szintre helyezték és egy kicsit még lassabban is folyik az In Abstraction, ezzel együtt pedig a lemez légköre is nyomasztóbb lett, amit a ritkán felbukkanó tiszta ének, és az annál gyakoribb post-rockos kiállások oldanak fel, mégha ezek a részek is inkább afféle hangulatfokozó elemek, amiktől nem fellélegez az ember, hanem még jobban belemerül a nagybetűs aurába.
Az átlagosan hét perc hosszú dalok szerencsére kellően hosszúak ahhoz, hogy az éppen aktuális témát és ötletet megfelelő körítéssel tudják kibontani, és elég rövidek ahhoz, hogy ne kezdjünk el a léptetés gomb után nyúlkálni a végéhez közeledve. Sajnos az önismétlés csúnya hibájába ők is beleesnek, így néha arra eszmélhetünk, hogy a Realison már kiélt jobb témákat újból belecsempészték a dalokba, bár ez tényleg csak ritkán fordul elő. Eleinte talán a lemez egyhangúsága lehet szembetűnő, amin Nathan Winchell érzelmesnek mondható, ám mégsem túl kiemelkedő vokálja sem segít, nem úgy, mint a már említett tiszta ének, amelyből egy kicsit több is elférne az albumon.
A lemez mellé adott dvd-n egy kisfilm is található, amely az album koncepcióját vizuális formában is megpróbálja visszaadni, és amely koncepció remek hátteret ad a lemez különböző zenei és érzelmi csúcspontjaihoz, hiszen az önmaga felett ítélkező egyén világlátása magvas gondolatokkal lett megfűszerezve, így olyan egysorosok is helyet kaptak, amelyek sok fiatal Facebookján fognak visszaköszönni a közeljövőben. A Facedown Records bandájaként nem meglepő, ha az alapból sötét dalszövegekben a fényt és a reményt Isten képében jelenítik meg, ami persze van annyira „okosan” belefűzve, hogy ne rontsa le senkinek a hallgatási élményét.
Végső gondolatként annyit tennék még hozzá, hogyha sikerülne a következő lemezt hasonlóan hangulatosra megírni, de mégis egy kicsit okosabban, és valami plusszal megfejelni (mondjuk egy kicsit jobban megírt énektémák?), akkor biztos vagyok benne, hogy a színtér egyik legjobb bandájává nőhetné ki magát az A Hope For Home. A Cult Of Luna jobb pillanatait idéző súly és elszállás jellemző végig az In Abstractionön, és ha egy kicsit le is ül a lemez néhány pillanatra, az csak azért van, hogy fel tudjunk készülni a következő csúcspontra, mert abból bizony bőven van ezen az albumon.
8,5/10
