A Day To Remember – For Those Who Have Heart (reissue)

A florida-i ötös a megalakulása után két évvel már igen erőteljes benyomást tett rám bemutatkozó lemezével az And Their Name Was Treason-nel, ahol 10 nótán keresztül csorgathatta a nyálát mindenki, aki vevő az A Day To Remember szerény véleményem szerint egész egyszerűen ellenállhatatlan stílusegyvelegére. Keveredik a hardcore, a punk (pop-punk), a metal, valamint a pörgős, a súlykolós-menetelős, a vérokádós-szépéneklős részek váltakoznak többnyire minden egyes dalban. Mindez pedig zseniális egységet alkotva. Majd újabb két évvel később a folytatásban még magasabbra tették a mércét. A For Those Who Have Heart egy rendkívül sodró lendületű himnikus dalcsokrot tartalmaz, aminek hallatán már rögtön az elején olyan kémiai reakciók indultak be hallójárataimban, ami azonnali függőséghez vezetett. Igen, engem elvarázsoltak, és újra megteszik minden egyes alkalommal amikor hallgatom a lemezt újra, és újra, és…
Aztán az idei év elején nem kerülhette el a szóban forgó lemezt sem az újra megjelentetés néven ismert népszerű vírus, ami esetünkben azért egy több, mint pofás kiadványt takar, aminek a beszerzésén egy pillanatig sem gondolkodtam.

No de nézzük is akkor, hogy milyen dalok sorakoznak a lemezen! A lemezt indító Fast Forward To 2012 valósággal berobban, illetve kirobban a hangszórókból. Tökéletes kezdés. Rövid, pörgős, betonozós kis nóta, amolyan felvezetés jelleggel, ami koncerteken is előszeretettel foglalja el az első helyet a sorrendben. A megkezdett fordulatszámon pörög tovább a Speak of the Devil, ahol a refrénben már felüti fejét a zenekarra oly jól jellemző tiszta ének is (de még ilyen!!!), hogy aztán a végére a „paraszt vonal” is megmutassa magát. „I Hope You Die”

A nagy kedvenc következik a sorban, ami egyben a klippes nóta is: The Danger in Starting a Fire. Ebben aztán tényleg minden benne van. Igazi beindulós tétel, amit 100%, hogy nem lehet nyugton ülve végighallgatni. Itt hangzik el egyik kedvenc ADTR sorom is: „I will never falter, i'll stand my ground”
Egyébként is jellemző volt az előző lemeznél, de itt talán hatványozottan igaz, hogy milyen könnyen a fejembe vésődtek a dalok szövegei. Játszi könnyedséggel köpködtem a sorokat Jeremy McKinnon-nal együtt már néhány hallgatás után. Az utolsó 30 másodperc betonozása pedig egy igazi szívet melengető téma. Beindulás garantált.

A folytatásban egy szintén megfilmesített darab jön, a The Plot To Bomb The Panhandle, ami ráadásul igen mókásra is sikeredett. Szintén klasszikus kategória, jó kis barátnős témával a szöveg középpontjában.

A hörgős, illetve tiszta énekrészek mellett fontos szerepet játszanak még a csordavokálok is, amik mindig a megfelelő helyen és mennyiségben kísérik végig a lemezt, tovább díszítve az amúgy sem szegényes összhatást.
A két gitárosnak (Tom Denney és Neil Westfall) sikerült mindegyik dalba olyan témákat belepakolnia, ami egyrészt emlékezetes, másrészt pedig léggitár elővételére készteti az embert, és bár breakdown-okkal már a padlás is tele van a mai zenéket hallgatva, nem esnek túlzásba azok alkalmazásával. Illetve minden egyes alkalommal sikerül hatalmas energiákat felszabadítani, a forráspont közelébe juttatni a hallgatót. Nem válik unalmassá a dolog. Valamint az sem mellékes, hogy mindvégig méregerősen szólalnak meg hangszereik. A ritmusszekció (Joshua Woodward – basszus és Alex Shelnutt – dob) is stabilan a helyén van, ami különösen a dobosra igaz, akinek az ízes játéka sokat lendít a számokon.

Nehéz lenne kiválasztani a tökéletes ADTR slágert, de minden bizonnyal a Monument az egyik legesélyesebb a díj elnyerésére. Itt végig inkább a szállósabb vokalizálások vannak előtérben a lemez egyik legnagyobb közönségénekeltetős részével megspékelve. „20 bucks says you remember me / when you'll see me on your tv screen / it may be the first time / but it won't be the last time”
De mivel köpködés nélkül nem érhet véget egy szám sem, azért a végére itt is bedurvít még kicsit Jeremy.

Félidőnél járunk, amikor a The Price We Pay engedélyez egy kis pihenőt. Egy laza, akusztikus tétel, ami szépen előkészíti a terepet egy újabb nagy favorit számára, ami a Colder Than My Heart, if You Can Imagine It. A zenei alap hozza a már szokásos penge szintet, igazából a zseniális énektéma fogott meg engem, illetve tette már elsőre kiemelkedővé ezt a tételt. Az a hajlítás a refrénben bizony kőkeményen bugyilecsúszósra sikerült, nagyon el lett találva. A kissé belassult befejezést követően ismét felszállhatunk a gyorsvonatra a Show 'Em The Ropes-szal. Habár a már megismert recept alapján „készült” ez a nóta is, ez is telitalálat. A vége pedig egyszerűen überparaszt. „I watched the weight of your world cave in to crush you”

Újabb himnusz következik — ez az A Shot in The Dark. Ide tartogattam a gyilkos jelzőt. Lemezen és koncerten is garantált a katarzis. A brutális részek nagyon ott vannak, a szépek pedig nagyon ülnek, majd a végén hallhatjuk talán a lemez legkomolyabb breakdown-ját egy hatalmas singalone-nal nyakonöntve a végén. „Mark My Words — We're Taking Over The World”

A sok szigorúság után kissé üdítően hat a Here's To The Past punkosabb feeling-je, lüktetése. Majd az I Heard It's The Softest Thing Ever is tartogat emlékezetes pillanatokat, hogy végül a Start the Shooting tökéletes lezárása, levezetése legyen a lemeznek.

De mivel a reissue-ról van szó, még hátravan a ráadás!
A Heartless egész egyszerűen a legtökéletesebb ajándék, amit feltehettek erre az újrakiadásra, egy igazi BONUS, ami egy a korábbinál súlyosabb sound-dal és erővel robban az ember arcába! „YOU'RE SUCH A LIAR” Ehhez több kommentet nem is tudok, lehet hozzáfűzni. Legjobb daluk, örök himnusz. Egy másik régi nóta is új köntöst kapott, ez a You Should Have Killed Me When You Had The Chance. Aki ismeri, szereti az első lemezt, gondolom nem kell bemutatni, szintén örökzöld. Igazából túl komoly változások nem történtek, inkább a hangzásbeli különbség az, ami leginkább feltűnik.

A korábban csak a myspace-en elérhető Kelly Clarkson feldolgozás, a Since U Been Gone is helyet kapott a lemezen. Még jó! Bár mivel az eredeti is azért hangszeres ill. rock alapokon nyugszik, alapjaiban itt is maradt az eredeti, de azért metal zsé gitárokkal, duplázóval, itt-ott durvulással, ahogy az illik. Na meg azért szövegileg is elég jól beleillik a koncepcióba a dal. Jó ez.
Nemrég pedig még videóklip is készült hozzá, ami mondjuk nem kis meglepetésként ért. Habár marketing szempontból tuti nyerő húzás volt, azért én jobban örültem volna, ha mást (Pl.: Monument, A Shot in The Dark) választanak inkább…

A legvégére maradt egy új szerzemény, a Why Walk On Water When We've Got Boats, ami egy rövid, de annál kellemesebb, fogós kis darab. No és így vált kerek egésszé ez az újrakiadás is, már ami az audió részét illeti.

Nehezen tudnám szavakba önteni az érzést, amit a lemez kivált belőlem. Egyszerűen hallgattatja magát az egész, lehetetlen megunni. Számomra egyértelmű klasszikus. Az új albumot pedig mindennél jobban várom az idei esztendőben!

DVD

Ha bónusz dvd, akkor minden bizonnyal valami koncertfelvétel is helyet kap az extrák között, nincs ez másképp ezúttal sem. A buli a zenekar szülővárosában, Ocala-ban, a The Capitol nevű helyen került rögzítésre, megrendezésre. Hangzás tekintetében nem nagyon találtam kivetnivalót benne. Sőt! Rendkívül élőre sikeredett az egész, különösen a dob penge megszólalását emelném ki. Folyamatos színpadmászások, ugrálások, illetve rengeteg közönségénekeltetés, mikrofonba acsarkodás jellemzi a 35 perces programot, míg a zenekar tagjai végig megállás nélkül szántják a színpadot. Az első (és mindvégig egyetlen) problémám az A Shot in the Dark-nál jelentkezett számomra, amiből hiányoznak a lemezen hallható tiszta énektémák, illetve azok egy módosított, leegyszerűsített verzióját nyomja csak Jeremy. Hasonló problémám volt a 1958 esetében is, illetve azt vettem észre, hogy habár mindkét gitáros előtt ott volt a mikrofon, elég keveset segítetettek be. Pedig ebben lenne szerintem a kulcs a megoldáshoz a fentebb említett problémával kapcsolatban. Illetve amikor vokáloztak, abból is sokszor alig hallatszott valami, ami mondjuk nem feltétlenül már (csak) az ő hibájuk…
Szóval ettől eltekintve nincsen semmi gond a produkcióval, illetve lehet, hogy sokaknak még ez se tűnik olyan vészesen nagy problémának. Mert még így is több, mint bivalyerős az összkép.
A ráadásként eljátszott The Plot To Bomb The Panhandle alatt teljesen ellepik a rajongók a színpadot és így ér véget e rendkívül erős koncert, amin a következő dalok csendültek fel, sorrendben:
Fast Forward To 2012, Heartless, A Shot In The Dark, 1958, Why Walk On Water When We've Got Boats, Since U Been Gone, Monument, The Danger In Starting A Fire, You Should've Of Killed Me When You Had The Chance, The Plot To Bomb The Panhandle

Egy 20 perces dokumentumfilmet találunk még a koncert mellett extraként, ami lényegében egy bemutatkozó filmként is felfogható, mivel mindenkitől részletes információkat kapunk több témában is, mint a turnézás, kedvenc zenekarok, rajongók, kinek mit jelent az ADTR.
Ami viszont még ennél is érdekesebb, az a betekintés a stúdióba, egész pontosan a bónusz dalok felvételébe, konkrétan az új dal rögzítési munkálatairól kapunk audiovizuális csomagot. Azért az tetszett, hogy néha olyan esetlennek illetve még kiforratlannak tűntek a srácok nyilatkozás terén, ami szerintem teljesen rendben is van. Azt hiszem senki sem hiányolja a sztárallűröket, ha egy kedvenc zenekaráról van szó. De minden valószínűséggel ez a tagok ill. a zenekar fiatal korának is betudható. Amolyan tipikus fiúk a szomszédból attitűdű arcok. Az pedig elég tréfásra sikeredett, amikor Jeremy-t kérdezik, hogy milyen trükköket, bemelegítési technikákat alkalmaz, hogy formában tartsa a hangját. Erre ő nemes egyszerűséggel felmutat egy nagy doboz teát, illetve elárulja a nagy titkot, hogy mindezt mézzel elkeverve szokta fogyasztani! :) Remek!
A doku másik jelentős részét a fent elemzett koncertre való készülődés, pakolás teszi ki, ami az esemény előtt már 2 nappal meg is kezdődött. Érdekes, vicces, informatív kis film ez!

Az album bemutatásánál már említett két videóklip is megtalálható természetesen a dvd-n, nevezetesen a The plot To Bomb The Panhandle és a The Danger in Starting a Fire.

Aki még nem ismerné a bandát, annak tökéletes kezdés ez a kiadvány, aki pedig már szorosabb kapcsolatot ápol az ocala-i kvintettel, azok számára is szigorúan javallott eme kiadvány beszerzése. Csak ajánlani tudom midenkinek a 21. század egyik legenergikusabb fiatal csapatának második lemezének ezt az extrákkal és bónusz nótákkal megspékelt kiadását! Amióta pedig két alkalommal is láttam a bandát élőben, szigorú A Day To Remember diétán élek.

10/10