2007. március 24.
Tracklist:
01. The Last Train Out (4:21)A banda 2003-ban kezdett játszani klubbokban és kocsmákban Triaxxxis néven, 2005-ben aztán szerzői kiadásban megjelent a Narrow Gate című négyszámos EP. Majd 2006-ban felvették Gimmefive demójukat, mely ugyanazt a vonalat vitte tovább, mint a kezdetek. Első hallásra egyértelművé válik, hogy ez egy nehéz 1000 karcos-kosszal baszott blues, mely magában hordozza az összes súlykoló karmot; stoneres, sludges, groove-os minimál thrashhel bolondított filinges csúszkálás a dallamok és lehúzós mélységek között. A biográfiában a zenekar nemes egyszerűséggel így definiálja:
„Mindenféle divatmajom áramlattal szembefordulva, a hagyományosan öntömjénező hazai langyos hangoskodókra fittyet hányva, a muzsikának olyan ösvényét tapossuk, amelyen felnőttünk, s mely a számunkra legőszintébb forrásokból táplálkozik mind zeneileg, mind gondolatiságot tekintve. Kemény zene, kemény meló. Legyetek rosszak!”
Na de lássuk csak, miből is áll ez a bő 20 perc…
A felvétel próbatermi, ennek ellenére kellően vaskos és részben a vágatlansága miatt még egyértelműbbé válik a beleszarós jammelős, hangulatokkal repkedő, mégis pontos és kiszámított érett játék. Ha zenei határok közé szeretném zárni, mindenképpen a következő bandák ugranak be (mind zenei témák, mind vokál terén); Down, Pantera, Metallica (Load és Reload időszak), Kyuss, egy kevés Corrosion Of Conformity (America's Volume Dealer), de ennyivel már egy minimál Crowbar vagy Entombed (későbbi), s persze Black Sabbath is említhető… szóval egy nagyon faszásan motorolajjal és rozsdás vérrel átitatott 30 éves szivacs, melyet arcunkba tolva maszatolni kezdik a még tiszta felületeket.
A kosz halmaz egy sípoló felvezetéssel, majd berobbanva a főtémájával biztosít mindenkit, hogy ez bizony nem sok szappant és úri piperét olvasztott magába, tökéletesen a Down féle elszállás fültanúi lehetünk, mely lassan cammog, hogy egy jól megspékelt refrénnel újabb pocsolyát keressen az aknában. A vokál nagyon Anselmos, s van benne egy csipet Hetfield is. Remek kis track, nagyon jól eltalált hangulattal.
Ezt követi a Gulag, ami egy az egyben Pantera átírat (Cowboys From Hell nagyon durván benne van), a Vulgar Display of Power és a Far Beyond Driven legymatagabb dallamai lépegetnek oda-vissza, a közepe mégis Kyuss érzéseket kelt, végetnem érő jammeléssel, melyre aztán a jól felépített, de mégis beleszarósan szívből, gatyából jövő mocskos témák térdelnek vissza.
Az Isolated Sky hangulatosan építkezik, de semmi igazán nagy dolgot nem mutat meg, egyszerűen játszanak és élvezik, a végeredmény pedig kellemesen üt egy spangli vagy pár üveg sör mellé egy puban vagy otthon.
Monsters' Diner egy az egyben Load/ Rerload féle Metallica-t súlykolgat, és még szinte érezni a viszki ízét, a végére slágeressé válva és erősen egyértelművé, hogy ezek a srácok bizony tudnak egyfajta hangulatot teremteni.
Gondolom a banda a Faint Fist tétellel akarta megmutatni foga fehérjét, mert ez bizony a koszos blues hangzása ellenére is nagyon Pantera és Prong "kocogó fogai – dzsi-dzsi; haha" dolog lesz, nagyon tiszta pakolós thrash elemekkel dobálgatva az amúgy mégiscsak stoneres dallamot; az ének stílusa itt inkább a Down-os féle Phil, mint a Pantera-s, s a szövegek hithűen viszik a stílust, csak annyira mélyek, amennyire éppen a pillanat megköveteli.
Mit lehetne elmondani róla még? Kinek merném ajánlani?
Nos, a felsorolt zenekarokat kedvelőknek mindenképpen, bár nem annyira űr és hiánypótló, mint pl. a Megazetor a Death esetében, de ha belegondolunk, mindkét bandában tarolt a Halál, s mindkét banda mára halott már…
Ebben a zenében amúgy az az igazán jó, hogy egy faszásan felajzott estén iszonyatosat lehet rá bulizni egy koncerten, illetve hogy otthon a fotelbe mélyedve egy spangliba temetve fáradt arcunk is kifejti lebegős-súlyokkal teli elszállását/ elásztatását.
10/ 9.7 (magyar mezőnyben kellemes meglepetés, KOMOLYAN!)
