36 Crazyfists – Rest Inside The Flames

Az ezredforduló óta minden páros évben megjelent egy 36 Crazyfists lemez és az alszkai négyes nem akarja megszakítani eme szép sorozatot. Igaz, a lemez hivatalosan csak június 12-én jelent meg, a neten már két hónappal a megjelenés előtt fent volt – ezen már meg sem lepődök. Habár a poszt-hardcore banda előző lemezével erős kontrasztban áll mind a borító, mind a cím, a banda az évek alatt mégsem változtatott a jól bevált 36 Crazyfists recepten – a banda még mindig ugyanaz, amiért megszerettük őket. Azonban az elmúlt két év nem múlt el nyomtalanul, a lemez zeneileg az előző anyagok felett áll és a frontember, Brock Lindrow is vehetett néhány énekórát időközben, mindannyiunk nagy örömére.

Jó szokásom szerint nem fogom számonként kielemezni a lemezt – akinek megvan, az úgyis hallja amit mondanék, akinek nincs, annak pedig úgysem mond semmit. A kislemezes, videós, közönség-kedvenc I’ll Go Until My Heart Stops nyitja a lemezt, ami a szokásos lemeznyitó-klisé, ám igen fülbemászó és szerethető – nem véletlenül esett rá a választás. A kissé dallamosabb, ám még mindig metálos On Any Given Night után jön Howard Jones (Killswitch Engage) vendégszereplésével az Elysium, ami talán a lemez egyik legértékelhetőbb tétele: gyors, kemény és Howard énekének köszönhetően egy kis változatosságot visz a vokálokba. Amit még kiemelnék, az a „romantikusabb” (khm) hangvételű Great Descent, ahol dinamikusan változnak a lassabb dallamok az ütemesebb, durvább ám még mindig ártatlanul odabaszós részekkel és a kissé énekelhetőbb Aurora. Figyelemre méltó még a záró City Ignites, amihez hasonlót még nem nagyon hallottunk: ez ugyanis egy akusztikus, lassú szám.

Összességében a probléma ezzel a lemezzel az, hogy nem igazán változatos. Persze vannak lassabb, gyorsabb részek, de nem különülnek el annyira, mint mondjuk egy Far-Less lemezen – ami nem feltétlen baj, de azért egy idő után unalmassá válhat. Örök kérdés, hogy egy banda mennyit fejlődhet lemezről-lemezre anélkül, hogy feladnák a saját stílusuk. Talán a fentiekből is kitűnt, hogy a lemez nem emelkedik ki sem a mai metálkínálatból, sem a 36 Crazyfists diszkográfiából. Úgy érzem, a banda valahogy többre lenne képes ennél, jót tenne a bandának egy másik producer, mint ahogy azt a nagy sikerű A Snow Capped Romance esetében is tették (az eladásokat nézve nem is bánták meg a döntést).

Azonban így mindent összevetve azt ajánlom, hogy nyugodtan szerezd be a lemezt, ha eddig is kedvelted őket, nem fogsz bennük csalódni, de ezúttal se várj világmegváltást.