30 Seconds to Mars – Love Lust Faith + Dreams

A friss lemez zenéje természetesen a négy éve megjelent This is War által kitaposott útvonalat követi, bár míg ott voltak élvezhető pillanatok, a Love, Lust, Faith + Dreamsen sikerült az előd minden hátulütőjét kihangsúlyozni. Valószínűleg az önjelölt messiás frontember szerint gitárriffekkel nem lehet megfelelően szemléltetni a világbéke és a szeretet fontosságát, ezért ismét főleg a zongora mögött ücsörög, illetve a rockzene „legtradicionálisabb” fegyveréhez, az elektronikához fordul. Ha ez nem volna elég, a 30 Seconds To Mars ezúttal Hans Zimmer-klisék olcsó másolásával próbál filmzene-szerű, monumentális hangvételt kölcsönözni ennek a mézes-mázos melodrámának. Legjobb példa erre a Pyres of Varanasi című szerzemény, mely talán az album egyik kiemelkedő momentumának is tekinthető, hisz a dalszöveget mellőző, főleg instrumentális darab hallgatása közben végre nem kell lenyelnünk Jared Leto elcsépelt prédikációját. Természetesen mind zeneileg, mind eszmeileg ismét a U2 a fő támpontja a formációnak, akiktől most már nem csak gitártémákat (mivel azok, ahogy említettük, alig vannak a lemezen), hanem közismert énekdallamokat is kölcsönöznek (egyébként a zenekar napjainkban kezd úgy is festeni, mint Bonoék a The Joshua Tree idején, bár a megjelenésük továbbra is kiadványonként változik).

Néhol ugyan feltűnik a stadionrockot sokkal szimpatikusabban űző The Killers hatása, vagy pár leselejtezett Muse-riff, mely a Conquistadort a lemez húzónótájává emeli, sőt a négyes osztás (Love, Lust, Faith és nyilván a Dreams) is egy teljesen jó ötlet lenne, ha mondjuk különböző hangulatokra bontaná a lemezt, így viszont teljesen értelmét veszti, akármit is próbálnak belemagyarázni, ez sem több, mint hatásvadászat. Nehéz elképzelni, hogy emberi fül képes egyben megemészteni háromnegyed órányi, ennyire tömény pátoszt, úgyhogy már csak ezért is érdemes elismerni az önmagukat The Echelonnak nevező fanatikus rajongótábort, akik nyilván továbbra is örömkönnyekkel küszködve, kántálva bálványozzák majd majd Letoékat a színpadon, és a YouTube-on vérre menő kommentharcot vívnak a zenekar rövidfilm hosszúságú videoklipjeinek művészi üzenetét bizonygatva. Tény, hogy Jared Leto nem fogja megmenteni a világot, mint ahogyan ez a lemez sem, azonban vitathatatlan, hogy napjainkban nincs még egy ennyire ismert formáció, akik ilyen bizalmas kapcsolatot ápolnának rajongótáborukkal, ennek viszont nem volna szabad befolyásolnia a zenei minőséget. Esetükben ez sajnos nem mondható el. 3/10 – írta: Tóth Martin