2012: A zenéjükkel kínoznak. 2014: 8 pont a Pitchforktól. Gridlink kritika

Tracklist:

01. Constant Autumn
02. The Last Raven
03. Thirst Watcher
04. Stay Without Me
05. Taibas
06. Retract Perdition
07. The Dodonpachi
08. Black Prairie
09. Island Sun
10. Chalk Maple
11. Wartime Exception Law 205
12. Ketsui
13. Longhena
14. Look To Windward

Műfaj: Grindcore

Támpont: Discordance Axis, Noisear, Dead Instrument

Hossz: 21:22

Megjelenés: 2014. február 18.

Kiadó: Selfmadegod Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Egy roppant szomorú hírrel kell kezdenem: a Longhena megjelenése előtt a Gridlink bejelentette feloszlását. Bár az már más kérdés, hogy ennek a hírnek itthon hányan tulajdonítanak bármi jelentőséget, de a nemzetközi grindcore színtér az egyik legegyedibb, és legjelentősebb zenekarát veszíti el, de lehet, hogy jobb is így, mert a Gridlink most tette le a legkomolyabb anyagát az asztalra, mondjuk az elődök is nagyon komolyak voltak. Annyira, hogy az egyik számukat kínzásra is felhasználták, igaz, csak a Homelandben (mostanában szokás grindcore zenekarokat sorozatokban játszatni, a Magrudergrind is cameozott egyet a Veepben), de azért nem akkora meglepetés ez, hogyha megnézzük, hogy micsoda figurák játszanak a Gridlinkben.

A TAGOK

A banda egyik agya Jon Chang, aki a Burnt By The Sunból és a Municipal Waste-ből is ismert Dave Wittével és Rob Martonnal együtt alkotta a 90-es évek egyik legelborultabb és legdisszonánsabb grind alakulatát, a Discordance Axist. Aki még nem ismerkedett meg ezzel a névvel, az hagyja abba az olvasást, nyomás a youtube-ra, és azonnal tessék meghallgatni pár számot tőlük (vagy egy egész albumot). Na, Jon az, aki elmebeteg módjára visít (könnyen megismerhető a hangja, annak idején a Tower of Rome énekese próbálkozott ilyennel, nem volt sok sikere), de a szövegei azok, amik eléggé elgondolkodtatóak. Basszusgitáron bizonyos Teddy Patterson játszik, aki szintén a Burnt By The Sunból lehet ismert, illetve ő játszott Jon másik bandájában, a nem annyira komolyan vett thrash metal Hayaino Daisukiban is. És hogy teljes legyen a vérfertőzés, itt van a gitáros Takafumi Matsubara, aki szintén nyomta a Daisukiban, és végül, de nem utolsósorban megemlítendő a doboknál a Gridlink másik ütőkártyája, Bryan Fajardo, akit egyszerűen lehetetlen megállítani, 4-5 grind zenekarban dobol folyamatosan, és nem is akármilyenekben (Phobia, Noisear, P.L.F., Kill The Client), talán a legfoglalkoztatottabb dobos a műfajban, nyilván nem érdemtelenül. Ez a négy ember hozta össze a Longhenát (Papíron Steve Procopio is a tagja a csapatnak, de a lemezen nem működött közre).

AZ ELŐZMÉNYEK

A Gridlinknek ez előtt két albuma (Amber Gray és Orphan) jelentek meg, amelyek összesen tartalmaztak 23 percnyi zenét. Ez nem sokkal több, mint amivel most van dolgunk, de a négyest ismerve, ez teljesen érthető is, hiszen már ezen a két albumon is olyan hipergyors, és gyakorlatilag követhetetlen grindot toltak, ami tényleg csak a legelvetemültebbek számára volt egyből élvezhető – a maradéknak csak azután hogy elégszer meghallgassák ahhoz, hogy felfogják, hogy mi is történt az előző 10 percben. Pedig még az sem igazán mondható, hogy olyan hiperkomplex dalszerkezeteket hallanánk tőlük, a Gridlink brutalitása a gyorsaságából ered, és abból, hogy ezt a gyorsaságot thrashes riffekkel dobják fel, ami körülbelül olyan hatást kelt, mintha egy Municipal Waste albumot gyorsítanánk fel a nyolcszorosára, és bár vannak lassabb részek is, ezek azért nagyrészt mutatóba. Viszont mindkét anyag akkora rifforgia, hogy muszáj velük megismerkednie mindenkinek, főleg azoknak, akik kedvelik pl. az Origin technikáját. És tulajdonképpen valahol rendjén is van ez a párhuzam, mert mint ahogy az Origin gyorsaságában is rejlik valami plusz hangulati elem, úgy a Gridlinkben is megvan ez a nyomasztó dolog.

A JELEN

A Longhena 21 perces. Ennyit ír minden fellelhető forrás a Winamptól a Metal-Archivesig. Ez azért fontos adat, mert egyáltalán nem tűnik annyinak, sokadik hallgatásra se. Na, ez az, ami a különleges a Gridlinknél, ahogy az Origin zenéjében megvan az Alienre emlékeztető hangulat, úgy a Gridlinknél ez a fura érzés, hogy itt bizony időt utaztunk. De az is szerepet játszhat ebben, hogy amellett, hogy iszonyatos tempóban repeszti végig ezt a 21 percet a korong, rettenetesen szórakoztató tud lenni. A témák nagy része telitalálat, főleg a dallamosabb indulószerű/thrashes virgák. De ami a legnagyobb pozitívuma a lemeznek, az egyben a legnagyobb negatívuma is: egyszerűen akkora a tempó, és olyan sebességgel kapjuk a jobbnál jobb riffeket az arcunkba, hogy egyszerűen képtelenség vele lépést tartani. Az egyetlen komolyabb kapaszkodót a hármas Thirst Watcher kétperces pötyögése szolgáltatja. De éppen emiatt érdemes többször is végigmenni rajta, mert ha egyszer elkapja az embert, akkor nem ereszti, és jobban megfigyelve még így is könnyebben emészthető, mint az első két album, hiába majdnem dupla olyan hosszú. Technikailag is mindenki a maximumot hozza, főleg Takafumi az, akinek a gitármunkája kiemelkedő. És ha még ez se lenne elég, a digitális és a bakelitverzión megtalálhatóak a dalok karaokeverziói is, hogy mindenki kedvére kipróbálhassa, milyen érzés úgy rikoltozni, mint egy őrült. Hát kell ennél több egy tökéletes lezáráshoz? 9/10